Bíró Szabolcs

Anjouk X. - A hatalom bástyái

1356 nyarán lejár a Velencével kötött nyolcéves fegyverszünet. Lajos király eddig sem tétlenkedett: a nápolyi hadjáratokat követően hadakozott a litvánokkal, a tatárokkal és a szerbekkel, miközben új törvényeket bocsátott ki, és tovább építette, erősítette a Magyar Királyságot. Most azonban eljött az idő, hogy ismét a Tengermellékre összpontosítson, és újból felvegye a harcot a kalmárköztársasággal – méghozzá elszántabban, mint valaha. A tét óriási, hiszen immár rég nem csupán Zára és környéke felszabadítása a cél. A Dalmáciáért folyó, egyre kiterjedtebb harcokban feltűnik Bátor Szilárd, aki Nápoly óta nem vett részt ütközetben. Oldalán ott harcolnak olyan régi, jól ismert bajtársak, mint a horvát Zlatan, a kun Böngér, Szolnoki Pista, Toldi Miklós és Lackfi Palkó, mellettük pedig számos új szereplő is felbukkan a regény lapjain. Mindnyájan bábuk egy véres sakktáblán, a játszmát pedig a hatalmasok irányítják. Bíró Szabolcs regényfolyamának tizedik része, a Daliás dekádok-trilógia nyitókötete a XIV. századi magyar történelem ötvenes éveinek eseményein, azok közül is elsősorban a majd két éven át húzódó, Velence elleni hadjáraton kalauzolja végig az olvasót.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 125-300-25
EAN 9789635436521
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

The Housemaid - A téboly otthona - Millie Calloway-sorozat 1. (filmes borítóval)
-8%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az új szomszédok
-8%
Claire Douglas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mimi és az arany, ami nem mindig fénylik - Piszkos kis bűnök-sorozat 2.
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
A halál menedéke
-8%
Hidas Bence
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Jégzajlás - Skandináv krimik
-8%
Arne Dahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,70 €
15,37 €
A Bánatos Madonna
-8%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A fémjelzett ember - Cormoran Strike-regény
-8%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz - Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 1. (3. kiadás)
-8%
Holly Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: