Eliette Abécassis

Válás francia módra

„A feleségem őrült. Azt hiszem, meg akar gyilkolni” – állítja a sebész Antoine egykori szerelméről, az író Margaux-ról. Ők ketten nemcsak hogy szerették egymást, de két közös gyerekük is született. Idővel azonban elválnak, és a gyerekek felügyeleti joga miatt harcolnak. Hiába szólal meg a férj, a feleség, a fiuk, a lányuk, a két anyós, a feleség könyvkiadójának vezetője, a férj új felesége és mások: minél több tanúvallomás hangzik el, annál inkább elkerüli a figyelmüket és a figyelmünket az igazság. Éliette Abécassis mesterien szövi a szálakat, ennek köszönhetően nem tudhatjuk, ki a hűtlen, ki használja fel a gyerekeket a céljaihoz, ki sző összeesküvést az anyjával, ki birtokolja a szimbolikus, és ki a pénzügyi hatalmat, ki a hóhér, és ki az áldozat. A tanúvallomások ellentmondanak egymásnak. Mindenki véleménye, nézőpontja hitelesnek tűnik, mégis: semmi sem illik össze a szétesett család kirakósában. „Kezdetben Margaux azt mondta, hogy nem akar gyereket, csak írta a regényeit, és teljes mértékben kielégítette a munkája. Egyszer egy interjúban azt is kijelentette, hogy a könyvei a gyermekei. Résen kellett volna lennem, nem kellett volna ragaszkodnom hozzá, hogy gyerekünk legyen, akkor ennyiben maradt volna a dolog: két szerető egy gyönyörű utazáson, egy egzotikus kalandon. De én mindenáron apa akartam lenni – mindennél jobban vágytam rá.” Éliette Abécassis francia író, forgatókönyvíró, filozófus, a párizsi Grasset kiadó alkotója. Strasbourgban született egy filozófus apa és egy pszichológus anya gyermekeként. Filozófiát tanított egyetemen. Esszéi és regényei fontos témái az emberi méltóság és a nők emancipációja, valamint a női test árucikké válása. A magyarul is megjelent Kumrán avagy ki ölte meg Jézust? (Qumran) című nemzetközi bestseller szerzője.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 264
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 296 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-23
EAN 9789636205584
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Petőfi
-30%
Harsányi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
11,48 €
Louis Vuitton - Egy francia család története
-8%
Stéphanie Bonvicini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Szinetár 3. - Fapados kapitalizmus - Önéletrajz-szerűség és egyebek
-25%
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
14,74 €
Féltem, amíg éltem
-8%
Szacsvay László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Leonardo élete: Egy fiú Vinciből - A polihisztor - A bolyongó
-8%
Carlo Vecce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Szilánkos álmok - Putty Lia, a némafilmsztár élete
-8%
Székely Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Michael Jackson - Varázslat és őrület, a teljes történet (új kiadás)
-8%
J. Randy Taraborrelli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Reacher - A szerző útja
-8%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €