Alice Walker

Bíborszín (új kiadás)

Alice Walker 1982-ben megjelent Pulitzer-díjas (Steven Spielberg által 1987-ben először megfilmesített, majd később az ő producersége alatt létrejött azonos című musicalfilm) levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel! A történet főhőse, az amerikai gettó patriarchális, szexista szabályainak fogságában vergődő Celie a kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni. Az események sodrában azonban két szeretett nő hatására fokozatosan felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét nem kizárólag a túlvilágban, hanem esetleg a jelenben is érdemes megtalálni. Celie emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. Walker klasszikusa biztos iránytűt ad mindazok kezébe, akik úgy érzik, hogy reménytelennek tűnő helyzetükből nem találják a kiutat. A mű először 1987-ben Kedves Jóisten címen jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 344
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 288 g
Méretek (Sz-M-H) 124-183-24
EAN 9786151063972
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A sötétség mélyén - Trubadúr Zsebkönyvek 62.
-8%
Joseph Conrad
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Értelem és érzelem (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Caught Up
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
A tiszteletes lánya
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Véres történetek és legendák (új kiadás)
-8%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
A tizenegyedik óra
-8%
Salman Rushdie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hamlet, dán királyfi - 63
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Nővé dermedve
-8%
Annie Ernaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: