Márai Sándor

A négy évszak (új kiadás)

Márai mestere volt a rövid lélegzetű, mindig filozofikus hangvételű, tömör írásoknak. Három önálló kötetben találjuk meg őket, közülük a legismertebb a Füves könyv. Nevezhetnénk ezeket az írásokat meditációnak, gyógyító gondolatoknak. Márai tudta, hogy az emberi elmét tisztítani kell, tudta, hogy taoista bölcsességekre, buddhista mesékre, néhány perces elvont gondolkodásra olyan szükség van, mint a falat kenyérre. Tudta azt is, hogy az író hivatása a gondolat megteremtése – azok helyett, akik nem tudják megformálni, ő a szavak szobrásza. A négy évszak a Füves könyv előzménye és kiegészítője. Mindkét kötet tökéletes stílusművészettel, rezignált bölcsességgel megírt „prózai epigrammák” gyűjteménye az élet apró és sorsdöntő jelenségeiről. Az először 1938-ban megjelent A négy évszak még erősebben lírai fogantatású, mint a Füves könyv vagy a sorban harmadik Ég és Föld. Ahogy lllyés Gyula írta: „igen sok darabja... tökéletes prózavers. Baudelaire és Rimbaud ilyenfajta művei közt volna a helye.” Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 368
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-26
EAN 9789636201104
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Piros hó
-8%
Papp Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Az arany ember - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,97 €
A porcelánlány (új kiadás)
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A nagyenyedi két fűzfa - Válogatott elbeszélések - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,85 €
4,47 €
Radnóti Miklós huszonöt legszebb verse
-8%
Radnóti Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Adventi utazások (éldekorált) §K
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Bogáncs (15. kiadás, puha)
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Oda nem illő
-9%
Tisza Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,55 €
19,62 €

Korábban megtekintett: