Thomas Meyer

Hannah Arendt

Hannah Arendt a 20. század egyik legnagyobb hatású politikai gondolkodója, aki nem csupán a totalitárius diktatúrák értelmezője és „a gonosz banalitása” fogalom megalkotója, hanem az emberi jogok elkötelezett, de kritikus szemléletű védelmezője is volt. Thomas Meyer könyve méltó biográfia, amely újonnan felfedezett archív anyagokra és korábban marginálisnak tekintett dokumentumokra támaszkodik. Nyomon követi Arendt életeseményeit Königsbergtől és a náci Németországból való meneküléstől Párizson át New Yorkig; az Ágostonról írott disszertációjától A totalitarizmus gyökerein át a befejezetlenül maradt főművéig – az életút szédítően gazdag rekonstrukcióját nyújtva. Elhelyezi a filozófust Heidegger, Mannheim, Jaspers és Benjamin szellemi, baráti közegében, de azokat a kevésbé ismert nőket is nevesíti, akiknek alkotói vagy társadalmi munkájával Arendt tevékenysége összefonódott. Meyer bemutatja a gondolkodót, az emberi jogi aktivistát, a közéleti szereplőt és az emigrációban alkotó német zsidó nőt. Beláthatóbbá, emberi léptékűvé teszi a máig vitatott Arendt-jelenséget mind az érdeklődők, mind pedig a szakértők számára. THOMAS MEYER (1966, Bernkastel-Kues) a müncheni (Ludwig-Maximilians-Universität, LMU-n filozófiaprofesszor. Kutatásainak és publikációinak középpontjában a 20. századi eszmetörténet áll. A Piper Kiadónál Hannah Arendt írásainak kritikai kiadását adja közre.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 472
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 644 g
Méretek (Sz-M-H) 152-226-34
EAN 9789636769956
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az otthon hidege - Bántalmazó szülők felnőtt gyerekei
-8%
Herendi Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Leválás az érzelmileg éretlen emberekről - Önérvényesítés, határszabás, gyógyulás
-8%
Lindsay C. Gibson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Állj önmagad mellé - Három pszichológiai alapelv az egészséges önbecsüléshez és önszeretethez
-8%
Berczik Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Csak egy életed van - Hogyan találd meg a boldogságot a tökéletlenségben
-8%
Oliver Burkeman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Bármit oszt a sors - A kiegyensúlyozott élet hét receptje - MAP-sorozat
-8%
James Borg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Vagány vagy! - Ne kételkedj magadban, kezdj el élni egy fantasztikus életet!
-8%
Jen Sincero
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Testbeszéd - Gondolatolvasás gesztusokból a mindennapokban (új kiadás)
-8%
Allan Pease
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
TikTok titkok - Amit az algoritmus letiltana
-8%
Hevesi Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: