Ian McEwan

Amit tudhatunk

2014-ben a neves költő, Francis Blundy szűk baráti körben ünnepli felesége születésnapját. Az est fénypontjaként felolvassa a neki írt szonettkoszorúját. A gyertyafényes vacsora résztvevői mit sem sejtenek arról, hogy a költeménynek később nyoma vész, és évtizedekkel később egy letűnt „aranykor” egyik legfőbb kulturális teljesítményeként fognak tekinteni rá. 2119-ben egy pusztító nukleáris katasztrófa és a megemelkedett vízszint következtében az egykori Anglia déli vidékeit elnyeli a tenger. A túlélők életét beárnyékolja az elveszett világ emléke. Thomas Metcalfe, magányos tudósként, megszállottan kutat Blundy szonettjei után, miközben a 21. század elejének fennmaradt dokumentumait tanulmányozza. Az akkori emberek, – a mi hétköznapjaink – szabadsága és lehetőségei teljesen lenyűgözik. Amikor rábukkan egy nyomra, amely elvezetheti az elveszett vershez, bonyolult szerelmi szálak és egy kegyetlen bűntény tárul elé, amely romba dönti mindazt, amit addig biztosként tudni vélt. A regény egy nagyon is valóságosnak érezhető disztópiába ágyazva kérdőjelezi meg a tudásunk és a múlt megismerhetőségének a korlátait, de a nosztalgia abszurditásának bemutatása mellett felcsillan a folytonosság vagy állandóság reménye: „Más víz folyik a mederben, más a partmenti növényzet, más élőlények élnek a vízben, más levegő áramlik fölötte. A patak mégis ugyanaz.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 376
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 562 g
Méretek (Sz-M-H) 143-220-35
EAN 9789636852924
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A sötétség mélyén - Trubadúr Zsebkönyvek 62.
-8%
Joseph Conrad
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Értelem és érzelem (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Caught Up
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
A tiszteletes lánya
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Véres történetek és legendák (új kiadás)
-8%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
A tizenegyedik óra
-8%
Salman Rushdie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hamlet, dán királyfi - 63
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Nővé dermedve
-8%
Annie Ernaux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: