Eva Ras

Temura

„A sorsom valóságos, a könyv részei vallomások… feljegyzéseimből, lejegyzett emlékeimből, önéletrajzi részletekből. Valójában semmi nincs kitalálva. Az is, ami nem történt meg, megtörténhetett volna…” Eva Ras a színészet mellett írói és festőművészi hivatásának él. Családi tragédiák sora, a történelem viharai és a betegség nem törte meg – számára az élet minden szelete kihívás, amelyben ott van a művészi kiteljesedés lehetősége. Fáradhatatlanul utazik, szívesen találkozik olvasóival bármelyik régióban, ihletően hat rá az emberek közelsége. Anyanyelve magyar, ám szerbül ír. E könyv arról tanúskodik, hogyan osztja meg gondolatait halott ikertestvérével, Temurával, aki ott lebeg körülötte az időtlenségben, és mint az alkotó energia táplálója, jelen van az életében. Istenhite mindvégig töretlen: rabbi unokája ő, aki ezt büszkén és tudatosan éli meg. Számára az is természetes, ahogyan a Teremtővel beszélget. Mellőzöttség, látszólagos kudarcok, emberi gyarlóság okozta sebek – mindenben kitartóan keresi az igazságot, olykor önmagából kilépve figyeli a történéseket, és a vízióit. Így követik egymást élete filmjének jelenetei a különböző idősíkokban, hol a valóságban, hol a képzeletben. „Ember akarok lenni. Nem vagyok az az intellektuális író, aki megragad egy témát és kimeríti. Csupán azt írom le, ami megtörtént.” Az olvasó az élettörténet mellett bepillanthat a korai hatvanas évektől napjainkig átívelő, tehát egy hosszú és fontos korszak színes belgrádi kulturális életébe, művészvilágába is. Vujicsics Marietta

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Fekete Sas Könyvkiadó Bt.
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 264
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 328 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-15
EAN 9786156846495
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Vazul fiai - Viking vér (éldekorált)
-8%
Reggő Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
June Farrow két élete (éldekorált)
-8%
Adrienne Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az Anna-bál szerelmesei (új kiadás)
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az elszökött hercegnő
-8%
Helen Rappaport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utolsó véreink - A Turul nemzetsége 10.
-8%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Oroszlán és gödölye /Magyar históriák
-88%
Hunyady József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
1,60 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €

Korábban megtekintett: