Wilbur Smith

Két fáraó háza

Thébai Piáj és Taita történetének harmadik, befejező részében, A Háború Titánjai és a Testamentum című regények után, Piáj már Memphisz köztiszte-letben álló, kormányzója, aki újra felvirágoztatta a várost.

Ám az általa építtetett új kincseskamrában egy titokzatos idegen meggyil-kolja a hükszoszoktól visszaszerzett kincsek összeírásán dolgozó írnokot.

Piáj a nyomozásban Taita segítségét kéri a gyilkos személyének azonosításá-ban. Taita így végre eljut Imhotep sírjához, aki álmában már régóta titkainak felfedésére ösztönözi.

Ha megtanulja a sír falán olvasható Medu Neternek, az „istenek szavainak” nevezett varázsigéket, lehetővé válik Egyiptom felvirágoztatása.

Taita a regény végén visszatér Imhotep sírjába hogy ott Egyiptom jövője szempontjából elengedhetetlenül fontos titkok megfejtésének szentelje eddig is valószerűtlenül hosszúra nyúlt életét.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Delej Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 316 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-26
EAN 9789639124776
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Miki majom varázsol
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Cinciri és a sajtillatú álompor
-8%
Gioia Alfonsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Szövegértés 5. osztály
-8%
Bácsi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Hitler emberei - A Harmadik Birodalom arcai
-8%
Richard J. Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
30,09 €
Holtak mozgatója (éldekorált)
-8%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Nyolcmillió isten
-8%
David B. Gil
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
Varázslatos útmutató a sarkvidéki állatokhoz
-8%
Eliseo García Nieto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Mini-Stories pop up - The white unicorn
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €

Korábban megtekintett: