Shailee Thompson
Hogyan nyírjunk ki egy pasit tíz randi alatt
Jamie Prescott és legjobb barátnője, Laurie alacsony elvárásokkal érkezik a villámrandiestre. Néhány középszerű randira számítanak, és az első perctől azon agyalnak, melyik kajáldába térjenek be a rendezvény után. Ám amikor váratlanul kihunynak a fények, és a sötétben elmetszik Jamie egyik partnerének a torkát, majd egyre csak nő a holttestek száma, kiderül, hogy a randizás korántsem veszélytelen időtöltés. Jamie, aki a slasherök és romantikus vígjátékok szakértője, a filmekből szerzett tudásával próbálja kimenekíteni a labirintusszerű épületből, a vérengző gyilkos elől az életben maradt társait. És ahogy lenni szokott, a legváratlanabb pillanatban talál rá a szerelem lehetősége két teljesen különböző férfi alakjában. Már csak az a kérdés, hagyja-e, hogy a vérfürdő egy vég nélküli horrorfilmmé változtassa az estét, vagy kezébe veszi az irányítást, és a legkilátástalanabbnak tűnő pillanatban is kész a saját romkomja hősnőjévé válni. „Üde, vicces és életveszélyes függőséget okoz. Nem tudtam letenni.” – Hannah Grace, az Icebreaker – Jégtörő bestsellerszerzője „Olyan, mintha a kedvenc romantikus vígjátékod és a legelborultabb true crime sorozatod szerelemgyereke lenne.” – Indie Next

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | General Press Kft. |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 400 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 314 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 137-197-23 |
| EAN | 9786151042182 |
| Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |