Mikszáth Kálmán

Mikszáth karácsonya §K

Ki ne költözne be szívesen az elképzelt mikszáthi világba? Kíváncsi, huncut gyerekek, bohó ifjak, jó palócok, sietős pestiek, tót atyafiak, magyar nemesek, csodás, megható történetek és vidám anekdoták – minden megtalálható ebben a könyvben, ami miatt szeretjük Mikszáth Kálmánt. Elvarázsol minket, mintha gyerekek lennénk, és ha épp könnyeinket törölgetjük egy-egy szívbe markoló meséje után, máris barackot nyom a fejünkre, s kacagunk a következő történeten. Régmúlt karácsonyi népszokások, az ünnep előtti apró bosszúságok és gyermeki ravaszságok, a tél örömeinek megidézése, vicces félreértés, csodás megmenekülés, mágikus boszorkánytörténet, sőt igazi ritkaságok: két Mikszáth-vers is került ebbe az ünnepváró válogatásba. „Az anekdotamondás a titka Mikszáth csodálatos stílusművészetének. Vannak írók, akik a szemükkel írnak, látják a leírt jelenetet. Vannak, akik a fülükkel, melyben előrecseng a teljesítendő ritmus. Mikszáth a szájával írt – minden sora magán hordja az élőszóbeli elbeszélés közvetlenségét” – írta róla Szerb Antal, és majd’ száz évvel később is telitalálat a megállapítása. Üljünk hát le a karácsonyfa mellé, és hallgassuk meg a magyar irodalom egyik legszebben szóló hangját.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 256
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 348 g
Méretek (Sz-M-H) 124-183-26
EAN 9789631372519
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Outlander 7,5 és 8,5 - Szívcsend - Szélben sodródó falevél (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Where the Library Hides - A könyvtár rejteke
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Egy ropi naplója 20. - Partiarc
-8%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Outlander 9/1 - Mondd meg a méheknek, hogy nem térek vissza (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Sisi - Az árulás - Sisi 2.
-8%
Elena Hell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Dark Ivy - Amikor zuhanok
-8%
Nikola Hotel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
What the River Knows - A folyó tudása
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Sir Lewis
-8%
Michael E. Sawyer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: