Linda Penny
Kimondta a nevem
Tíz hónap és tizenöt nap. Hétezer-hatszáznyolcvan óra. Névtelenül, hang nélkül, emberi méltóságától megfosztva. Egy rendszer foglya, ahol a hallgatás a törvény, a félelem a nyelv, a túlélés az egyetlen cél. Ez egy történet arról, hogyan találhat vissza valaki önmagához akkor is, amikor már mindent elvettek tőle. A regény érzékeny témákat érint, ezért elsősorban felnőtt olvasóknak ajánlott. Ez a könyv darabokra szedi a lelked. És az utolsó oldal után még nagyon sokáig veled marad. – Fejes Gábor író Az emberkereskedelem kegyetlen valósága és a remény, amely még a legmélyebb sötétségben sem hal meg. Egy megrendítő történet arról, hogy a szeretet néha ott születik meg, ahol senki sem számít rá. - Tamás Kondás blogger Hihetetlen, milyen kiszolgáltatottá válhat egy nő a világban – és milyen ritka, amikor valaki meglátja az igazi értékét.- Juhos Ágota

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Breakline Könyvkiadó |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 300 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 252 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 130-197-17 |
| EAN | 9786158319003 |
| Szállítási idő | 4-8 munkanap |