Gyalogság, előre! - Élmény és tapasztalat

Szenzációs leletmentés! Több mint 80 év után jelenik meg Rommel I. világháborús naplója! Az 1937-ben írt, a klasszikus katonai taktikai alapkönyv 1942-ben jelent meg először magyarul Bethlen Pál fordításában, Werth Henrik vezérezredes előszavával, majd a kommunisták tiltólistára tették a művet. A jelen kiadás revideált fordításban jegyzetekkel és korabeli fotókkal kiegészítve jelenik meg. * „A háború vérzivatarából kiemelkedő, nagy hadvezér, mondta róla Churchill, 1942-ben. * Ebben a könyvben az 1914–18. évi világháború több harcát írom le, ahogy azokat mint fiatal tiszt átéltem. A legtöbb leíráshoz megjegyzéseket fűztem, hogy a harccselekményből le lehessen vonni a tanulságokat. A közvetlen a harcok után készített följegyzéseknek az a céljuk, hogy a fegyverbíró német ifjúságnak megmutassák, hogy a német katona, különösen a gyalogos, milyen odaadással és bátorsággal harcolt a négy és fél éves háborúban Németországért. Meg kell mutatnunk, hogy a harceszközökben és a létszámban mutatkozó alárendeltség ellenére, a német katona milyen hallatlan teljesítményre volt képes az ellenség előtt és hogy alsóbb vezetésünk is mennyivel felette állt az ellenségnek. Végül szolgáljon ez a könyv arra, hogy azok a tapasztalatok, amelyeket a legnehezebb harcokban, sokszor nagy fáradságok és áldozatok árán szereztünk, ne menjenek feledésbe írja Erwin Rommel emlékirata elé. * Rommel az első világháború elején, 1914 szeptemberében egy roham során kézitusában megsebesült Verdun mellett, kórházba került, 1915 januárjában visszatért a frontra, ahonnan az év végén keletre helyezték az Alpesi-hadtesthez (Alpenkorps). 1916-ban a román fronton harcolt, majd Olaszországban a caporettói áttörésnél rohamcsapatával megszolgálta az akkor létező legmagasabb német katonai kitüntetést, a porosz Pour le Mérite-et (Blauer Max). 1917-ben zászlóalját Franciaországba rendelték, majd vissza Romániába. A második ojtozi csatában vett részt, ahol ismét megsebesült: karon találták. Bár sok vért veszített, kórházba nem ment, csupán egy kötéssel folytatta tovább a harcot. 1918 januárjától az Alpenkorps törzsében szolgált. * Ebben az időpontban lép Románia is a porondra, mint további ellenfél. Azt hiszi, itt az ideje, hogy beavatkozásával az entente döntését meggyorsítsa és szövetségesétől nagy zsákmányt remél. 1916. augusztus 27-én Románia megüzeni a hadat a központi hatalmaknak. Félmillió román katona átlépi a határt, hogy megszállja Erdélyt. Mikor a württembergi hegyivadász-zászlóalj október végén vasúti szállítással megérkezik Erdélybe, Dobrudzsában, Nagyszebennél és Brassónál gyönyörű győzelmeket aratunk, és a románokat visszadobjuk határainkon. A döntés azonban még nem történt meg. A román hadsereget, amely néhány héttel ezelőtt vérmes reményeket táplált, most orosz csapatok segítik meg. A petrozsényi elrobbantott vasútvonal mentén Pujban rakják ki a zászlóaljunkat. Lejárt, rossz és mindenféle oszlopokkal eltorlaszolt úton megyünk előre Petrozsénybe. Hogy előre tudjunk jutni, a következő rendszabályokat léptetjük életbe: A századok élrajai feltűzött oldalfegyverrel mennek. Helyet csinálnak az utat ismételten eltorlaszoló zagyva tömegben. A századok járműveit jobbról-balról legénység kíséri. Ahol a mély talajban attól lehet félni, hogy a lóerő nem elégséges, ott erős férfikarok segítenek. Így haladunk lassan és folytonosan előre. Elfogott románok hosszú hegyes kucsmákban jönnek velünk szembe. Rommel lenyűgöző könyve csak a legnagyobb háborús művekhez mérhető, amilyen a Nyugaton a helyzet változatlan, az Akasztottak erdeje vagy a Musza Dagh negyven napja. A filmszerű csataleírások, a taktikai előrenyomulás és erődépítés pillanatképei, az árok- és bunkerépítés kínjai kitűnő leírásokban peregnek szemünk előtt, valósággal ott vagyunk a katonákkal Verdun alatt, a Kárpátok gyűrűjében, Piavénál vagy az Ardennek-front valamelyik véráztatta patkányokkal telt árkában. Letehetetlen mestermunka!