Clarisse Sabard

A csillagos ég alatt

Mihez kezdhetünk, amikor egyik napról a másikra összeomlik mindaz, amiben hittünk? Chloé Rocca sikeres karriert épített New Yorkban, és úgy gondolta, végre megtalálta a szerelmet is. Amikor azonban a párja váratlanul eltűnik az életéből, majd egyetlen telefonhívással véget vet a kapcsolatuknak, odalesz minden, amire Chloé az életét, a jövőjét építette. Összetört szívvel tér vissza a francia Alpokban fekvő szülőfalujába, hogy a családja körében töltse a karácsonyt. A havas hegyek, a karácsonyi vásár fényei és a gyermekkorából ismerős utcák között azonban nemcsak vigaszra talál, hanem olyan titkokra és felismerésekre is, amelyek örökre megváltoztatják az életét. Miközben nővérei is saját küzdelmeikkel néznek szembe, Chloé lassan ráébred, hogy a boldogság nem mindig ott vár ránk, ahol keressük. Néha vissza kell találnunk önmagunkhoz, hogy újra megnyithassuk a szívünket mások előtt. A csillagos ég alatt a szerelemről, a családról, a veszteségről és a második esélyről szól, és egy olyan egyszerre romantikus, humoros és tanulságos olvasmány, amely a karácsony minden varázsát magában hordozza.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 142-197-22
EAN 9786151064108
Szállítási idő Nem elérhető
Várható megjelenés: 2026.11.23

További termékek a kategóriából:

Boszorkánysüveg-műhely 6. (manga képregény)
-8%
Sirahama Kamome
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Vinland Saga 3. (manga képregény)
-8%
Jukimura Makoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Grim and Oro - Dueling Crowns Kiadás (éldekorált)
-8%
Alex Aster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
36,21 €
Court of Ravens and Ruins - Hollók és Romlás Udvara (éldekorált)
-8%
Eliza Raine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Cagaster - Rovarok és emberek 4.
-8%
Kachou Hashimoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Water's Wrath - A víz haragja - Air Awakens 4.
-8%
Elise Kova
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Méregcsók - Az erény körforgása (képregény)
-8%
G. Willow Wilson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €

Korábban megtekintett: