John Sandford

VIHAR PRÉDA /VILÁGSIKER

A bonyodalmak egy szimpla rugdosódással kezdődnek – pedig rugdosódni nem illik, még akkor sem, ha épp egy kórházi gyógyszertár kifosztása közben tesszük ezt a tetemes mennyiségű kábítószert védeni igyekvő patikussal szemben. Hiszen néhány rúgásba is bele lehet halni, és a szimpla betörésből máris gyilkosság lesz. A betyárbecsület idilljét vádalku gyanúja homályosítja el, tanúk kerülnek innen-onnan, és az események szinte maguktól fajulnak el a télvégi hóba süppedt amerikai közép-metropoliszban, ahol normális esetben a legnagyobb szenzációnak a sziámi ikrek szétválasztási műtéte számítana. De nem az lesz – pedig a gyilkossá lett tettesek nem erre kalibrálták magukat. Tudják ők magukról, hogy kispályásnak születtek, nincs elég eszük a nagypályára, és valóban: ahogy egyre kétségbeesettebben igyekeznek javítani a helyzetükön, úgy válik a város a gagyizók, mutyizók, falazók ámokfutópályájává, Lucas Davenport és nyomozótársai legnagyobb aggodalmára.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó JLX Kiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 450
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-30
EAN 9789633053119
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hogyan változtasd meg a világot? - Így működik a demokrácia otthon, a sulidban és az országodban
-8%
Sarah Welk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Dalok négy évszakra - CD nélkül
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
Távol Afrikától
-8%
Karen Blixen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Feladatgyűjtemény – 3. rész – szlovák nyelv az AI 2. osztálya számára Zbierka úloh a cvičení zo slovenského jazyka
-8%
Borik Adrianna, Bugár Edit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,50 €
5,06 €
Tornáztasd az agyadat - 5-6 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Irodalmi Szemle 7-8/19
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,60 €
3,32 €
Galacsinhajtó Hugó
-8%
Simona Smatana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Hajnalcsillag
Karl Ove Knausgárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €

Korábban megtekintett: