HANGOSKÖNYV

MÚMIÁK-AZ EMBERI TEST

A Hangos Mi MICSODA olyan hangjáték, mely a már jól ismert és népszerű Mi MICSODA sorozat témáit dolgozza fel. Egy cd-n két könyv történetét meséli el a két főszereplő: Timi és Tomi. Olykor a mindig izgága átváltozó művész barátjuk, Quentin is bekapcsolódik a mesélésbe. A történeteket az elbeszélő foglalja keretbe, ő tárja a gyerekek elé egy-egy téma gazdag ismeretanyagát. Az emberi test Az emberi test a természet legnagyobb csodája: az az összehangolt munka, melyet szerveink, izmaink és csontjaink végeznek, nem hasonlítható össze semmi mással. A legújabb hangos Mi MICSODÁBAN ennek a remekműnek a bemutatására vállalkozik a táncos lábú Timi és a tudósi babérokra törő Tomi, de a mindig izgága Quentin is hallatja a hangját. Megtudhatjuk, hány vérkörünk van, melyik izmunk dolgozik megállás nélkül életünk végéig, és még az is kiderül, van-e hetedik érzékünk? Múmiák Pontosan tudjuk, mit ettek régen az emberek, milyen betegségeik voltak, és miként gyógyították őket. Hogyan lehetséges ez? A Múmiák című Hangos Mi MICSODA erről szól! Timi kicsit fél a múmiáktól, a bátor Tomi azonban kalandos utazásra viszi Egyiptomba, így a gyámoltalan kislány sokat tanul a régi időkről. Kiderül melyik a leghíresebb múmia, vagy mitől természetes vagy mesterséges egy múmia. Aki végighallgatja a legújabb Mi MICSODA-hangoskönyvet, azt is megtudhatja, találtak-e valaha Magyarországon múmiákat?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.
Megjelenés éve 2006
EAN 9789639657359
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Botrányos életű hölgyek kézikönyve
-11%
Sophie Irwin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,18 €
Fenntartható válás - Felelős felnőttek kézikönyve
-11%
Vitézy Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
A gombák varázslatos világa
-11%
Drabon Ditta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Nyomorult tigris
-11%
Neige Sinno
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Fülszöveg - Válogatott versek
-11%
Fodor Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
PONS 250 Szókincsgyakorlat Olasz - Fokozatosan nehezedő feladatok a szókincs bővítéséhez.
-11%
Anna Ballarin Denti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Click With Friends - angličtina pre tretiakov - PZ
-8%
PaedDr. Miluška Karásková, PaeDr. Jiří Šádek, Mgr. Kateřina Dvořáková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,36 €
Emily Párizsban - Emily Cooper hivatalos kézikönyve
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
21,90 €