Popper Péter

Lélekrágcsálók /Válogatás popper péter legjobb előadásaiból

Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek, ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektív hazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek. Popper Péter hosszú éveken át, egészen haláláig rendszeresen tartott a széles nyilvánosságnak szóló előadásokat, melyeket az ország minden pontján óriási érdeklődéssel várt a közönség. Ezeken a sokszor több száz fős találkozásokon az élet nagy kérdéseiről és problémáiról mesélt, melyek alaposan meg tudják gyötörni, sebezni az emberi lelket. Ezeket nevezte ő lélekrágcsálóknak. A hallgatóság persze mindig azt szerette volna megtudni tőle, hogy mi a megoldás, hogyan védekezhetünk a lélekrágcsálók ellen, és miként gyógyíthatjuk be az általuk ejtett sebeket. Ő pedig, ha ismerte az ellenszert, a gyógyírt, ha tudott valami titkos praktikát, akkor elárulta. Ha nem, akkor minden szépítgetés és kincstári optimizmus nélkül bevallotta: nem hisz abban, hogy az élet minden problémájára létezik megoldás. Vannak olyan helyzetek is, amelyeket csak elviselni lehet, jól vagy rosszul. A tanítás azonban sohasem felesleges, hiszen információk és megoldások mellett vigasztalást is nyújt, segít újragondolni és átértékelni dolgokat, erre pedig valamennyiünknek szükségünk lehet.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 270
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 450 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-20
EAN 9789638902627
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szeretem, de kimerültem - A szülői kiégés kezelése
-8%
Szondy Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Intuíció a gyakorlatban - Hogyan használd intelligensen a megérzéseidet?
-8%
Pattermann Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Gyerekes gondolatok - Önismeret magunkért és gyermekünkért - MAP-sorozat
-8%
Herner Dorka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
(Kis)kamaszok - Milyenek ők ma, és hogyan kapcsolódjunk hozzájuk jól?
-8%
Kádár Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Szétszórt elmék - A figyelemhiányzavar új gyógymódja (új kiadás).
-8%
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Második félidő - Életközép - és ami utána jön
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Protokoll az életem /Illemtan mindenkinek (7. kiadás)
-8%
Görög Ibolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A baj megelőzhető - Családi önvédelmi kézikönyv
-8%
Benedek András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €

Korábban megtekintett: