VICTOR HUGO

NYOMORULTAK 1-2.

Az író több mint egy évtizedig, 1850-től 1862-ig tartó száműzetésében született talán legismertebb regénye, A nyomorultak. Az alaptörténet egyszerű: Jean Valjeannak, a szökött fegyencnek nem bocsát meg a társadalom, s a férfinak emberfeletti erőfeszítésébe kerül, míg végre sikerül „rendes emberré” válnia. Ellenfele Javert rendőrfelügyelő a külsőséget, a látszatot istenítő burzsoázia tipikus képviselője, aki végül is belátva kudarcát, öngyilkos lesz. Az izgalmas fordulatok, a különleges helyzetek és a végletes jellemű szereplők a romantika egyik legnagyobb alkotásává teszik a regényt. Hugo minden szempontból teljességre törekedett a regény írásakor, és a 19. század első fele enciklopédiájának is szánta. A kor nevezetes eseményeit – Waterlootól egészen a forradalom barikádjaiig – szinte leltárszerű pontossággal írja le. Eközben sort kerít arra, hogy beszámoljon e fél évszázad szinte valamennyi filozófiai eszményéről és társadalmi problémájáról. Elmondja véleményét az anyaságról, ráirányítja a figyelmet a gyerekek szenvedéseire, tiltakozik a nyomor, a kizsáklmányolás, a prostitúció, a részrehajló jogalkotás és az embertelen börtönviszonyok ellen. S mindezt hol csodálatos freskókban, hol hosszú eszmefuttatásokban, de mindig egy hatalmas epikus áramlás sodrában. Mindezzel együtt a mű az író talán legjobb, mindenesetre legmaradandóbb alkotása, több mint egy évszázada legnépszerűbb regénye.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó TAZO KKT.
Megjelenés éve 2006
Oldalak száma 1010
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 1135 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-50
EAN 9789638701374
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Éld az életed! - 40. évforduló - Díszkiadás (új kiadás)
-8%
Louise L. Hay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Bakancslista - Határtalanul - 500 határon túli, szomszédolós helyszín, amit nem szabad kihagyni
-8%
Kocsis Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,60 €
30,00 €
Hét emelet - novellaválogatás - Trubadúr Zsebkönyvek 104.
-8%
Dino Buzzati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
A rajzolás alapjai - Az első vonásoktól az emberábrázolásig (új kiadás)
-8%
Barrington Barber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hullámzó horizont
-8%
Garaczi László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A fekélybetegség és a Helicobacter pylori-fertőzöttség
-8%
Dr.Rácz István, Dr.Timár Marietta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Pacsirta - Magvető Zsebkönyvtár
-8%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Kriston intim torna férfiaknak /A férfierő megtartása (2. kiadás)
-8%
Kriston Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €

Korábban megtekintett: