LEON LEDERMAN-DICK TEREST

AZ ISTENI A-TOM

Képzelje el, hogy megkérem mindenes szolgámat: fenjen meg egy kést olyan élesre, amilyen-re csak lehet... Mikor kész, előveszek egy darab sajtot... Kettévágom a késsel, aztán az egyik felét megint ketté, aztán annak az egyik felét megint, és megint és megint. A folyamatnak va-lahol be kell fejeződnie, mert az logikai abszurdum, hogy végtelen sokáig tartson, márpedig csak úgy tud befejeződni, ha eljutunk egy sajtdarabhoz, amely már nem vágható ketté. És akkor - legalább egy ilyen gondolatkísérlet során - megkaptuk a végső, oszthatatlan objektumot, az a-tomot. Így magyarázza Démokritosz, az ókori görög filozófus az a-tom (a szerző így nevezi az anyag valóban oszthatatlan, legvégső építőkövét) fogalmának kialakulását abban a képzeletbeli be-szélgetésben, amelyet Leon Lederman, Nobel-díjas fizikussal folytatnak a Fermilab részecske-gyorsítójának vezérlőtermében. A beszélgetésben szó esik még más görögökről, akik előkészí-tették a fenti gondolatkísérletet, Lederman pedig arról beszél a Nevető Filozófusnak, hogy kétezer év alatt hová is jutottunk az a-tom kutatásában. Lederman a könyvben az a-tom utáni hajsza kétezer éves történetét meséli el, és a leküzdhetetlen kételyt, amely elválaszthatatlan kísérője: létezik-e va-lójában a vad, ami után a hajsza folyik, vagy csupán a képzelet űz velünk gonosz játékot. Könnyed eleganciával és gazdag humorral írja le a vadászatot, azokat az izgalmas pillanatokat, amikor már-már úgy látszott, hogy az a-tom puskavégre kerül, de rendre kiderült, hogy amit oszthatatlannak véltek, maga is bonyolult struktúra. Számos anekdota hozza személyes közel-ségbe a tudomány olyan óriásait, mint Galilei, Newton, Lavoisier, Mengyelejev, Rutherford, Bohr vagy Fermi, és közben meglepően világos képet is kapunk az általuk vizsgált problémák jelentőségéről. Megismerhetjük a kutatási eszközök fejlődésének történetét Galilei lejtőitől a - végül is félbemaradt - SSC-szupergyorsítóig, és nyomon követhetjük, hogyan jutott el a tudomány a démokritiszi a-tomtól a ma ismert legkisebb részecskékig, a kvarkokig. A könyv megírása óta sok minden történt a részecskefizikában - a jelen helyzetet a téma szakértője, Horváth Dezső mutatja be az utószó-ban.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó TYPOTEX KFT.
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 362
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 590 g
Méretek (Sz-M-H) 165-240-20
EAN 9789639664326
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Doktor Bubó (7. kiadás)
-8%
Romhányi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Bogyó és Babóca (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €
Kisnyuszi Répavölgyben
-8%
Tony Wolf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Végső célpont
-8%
Nora Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Blackwell Palace 1. - Risking It All - Mindent kockáztatok
-8%
Ayla Dade
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Fizikai feladatok gyűjteménye 12-16 éveseknek MS-2201
Dr. Bonifert Domonkosné, Dr. Miskolczi Józsefné, dr. Molnár György Sándorné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,05 €
Az ég atlasza - Az univerzum káprázatos térképei, mítoszai és felfedezései
-8%
Edward Brooke-Hitching
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
59,00 €
54,28 €
Anne Parázs-lakból
-8%
Lucy Maud Montgomery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €