Németh Miklós Attila

AMILYEN A MI IDŐNK

A nép szava sokaknak a több kilós kalapácsot jelenti. Mások az újságra gondolnak. A filozófus szerint pedig nem csak a szava, de maga a nép sem létezik. A mi időnk mai adásában beszélgessünk, kedves hallgatóim a nép szaváról. Arról a hangról, amelyet, ha nem hall meg, megérteni biztosan nem fog a politikai elit. Németh Miklós Attila vagyok. A mi időnk felelős szerkesztője. A mai adásban Kardos Gábor filozófussal beszélgetünk a nép szaváról. Készítsük és töltsük együtt A mi időnk-et ezen a vasárnapon is, délután öt és este hét óra között itt, a Kossuth Rádióban. (Ez a beharangozó szólt a Kossuth Rádióban 2007. április 22-én 3 órával a vélt műsorkezdés előtt.) 17 órakor - a szokásos időben a műsor szignálja még utoljára fölcsendült - de már nem engedték élőben megszólalni a műsor felelős szerkesztőjét. Ám a Kedves Hallgatókat heteken át egyetlen szóval sem tájékoztatták arról, hogy mi történt, mi lett a sorsa a köz szolgálatát komolyan gondoló rádiósnak és véleményformáló hallgatói fórumának. Mert a mi időnk így zajlik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kairosz Kiadó
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 404
Súly (g) 380 g
Méretek (Sz-M-H) 123-183-21
EAN 9789636620769
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lámpás mesék - A Kis Dinók Esti Kalandja
-8%
Napraforgó - lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Gyorsan megvarrhatod! - Kiegészítők, lakásdekorációk, apró ajándékok
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,11 €
A Szent Johanna gimi 6. /Ketten
-8%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Végső célpont
-8%
Nora Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Gaston érzelmei - Dühös vagyok
-8%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,46 €
Mit eszünk? /Mit? Miért? Hogyan? 31.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
The Rivaled Crown - A rivális korona (éldekorált)
-8%
Holly Renee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Száz év magány
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €

Korábban megtekintett: