Viktor Pelevin

A sárga nyíl

Pelevin eddigi életműve szinte hiánytalanul olvasható magyarul – s hogy még teljesebb legyen a kép, a szerző első írói korszakának négy kis remekét is közreadjuk. A Sárga Nyíl mintha egy tömegtársbérletben játszódna. Aztán kiderül, hogy minden egy végtelen hosszúságú, nem tudni, mikor, hogyan keletkezett, hová (talán egy lerombolt híd felé?) száguldó vonaton történik. A főhős – egyike azon keveseknek, akik egyáltalán felfogják, hogy egy vonaton utaznak – élve akar leszállni róla. Tudja, hogy ez lehetetlen, s mégis ezt akarja, „mert bármi mást akarni egyszerűen őrültség”. És egyszer, ismeretlen okból, váratlanul megáll a vonat… A Remete és Hatujjú két ember (?) filozofikus beszélgetésével kezdődik: Remete világlátott bölcs, aki minden kérdésre tud válaszolni; Hatujjú viszont szerencsétlen flótás, torzszülött, akit kitaszított a közössége. Hamarosan kiderül, hogy számukra az emberek az istenek – s hogy ők maguk kicsodák: nos, azt kellene megérteniük, hogy életben maradhassanak, amikor jön a „döntő szakasz”, és társaik mind eltűnnek valahol, ahonnan még senki sem tért vissza… A Hírek Nepálból és a Buldózeristák napja visszavarázsol minket a kései szocializmus éveibe – azokba az időkbe, amikor semmi sem az volt, aminek látszott, s gyakran a maga pőre tisztaságában mutatkozott meg a világ illuzórikus természete.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 208
Súly (g) 280 g
Méretek (Sz-M-H) 117-190-17
EAN 9789630782531
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az utolsó hívás - Dzsian telefonfülkéje
-8%
I Szujon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Thorn Season - Tövisek nyara
-8%
Kiera Azar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Jönnek a tűzoltók! - Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 26.
-8%
Katja Reider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Mellimolli - Mozgásfejlesztő mesekönyv
-8%
Stephens-Sarlós Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Cica és a tábornok
-8%
Nino Haratisvili
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Nyúl Péter világa - Milyen az idő? - 5 tizenkét darabos puzzle-oldallal!
-8%
Beatrix Potter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tapikönyv: Dinoszauruszok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A sütőtepsi csodái - Egyszerű és pompás egytálételek vacsorára
-8%
Rukmini Iyer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €