VERSENYHÁTRÁNY /A (KULTÚR)POLITIKA FOGSÁGÁBAN

L. Simon László tanulmánykötete sajátos időszakban jelenik meg: a rendszerváltás után több mint másfél évtized elteltével, hosszas előkészítés és nem kevésbé alapos álcázás után a kormányzati politika nyíltan is zászlajára tűzte az állam karcsúsításának, az állami funkciók leépítésének stratégiai programját. L. Simon kötete ebben a helyzetben nem más, mint egyértelmű vészjelzés. Világosan felrajzolja, hogy a kultúraszervezés és a kultúrafinanszírozás területén már egyébként is uralkodóvá vált leépítő folyamatok milyen következményeket körülményeket, állapotokat alakítottak ki ebben a stratégiai jelentőségű társadalmi alrendszerben - és éppen ebben áll a kötet jelentősége. Az írások, elemzések ugyanis félreérthetetlenül figyelmeztetnek arra, hogy a magyar társadalom a rendszerváltás óta alakuló politikai kurzus menetében lassan teljesen magára marad a nemzeti kultúra menetében lassan teljesen magára marad a nemzeti kultúra fenntartásának és ápolásának a feladataival. Az állam közreműködésére, segítségére - részben a felelős hatalmi pozíciókat uraló politikai cselekvők inkompetenciája, részben a közösségi érdekekkel ellentétes szándékai miatt - a társadalom már most sem számíthat. Ebben a helzetben rövid távon a tanulmánykötetben szereplő és ahhoz hasonló közpolitikai, közösségszervező szándékú elemzések, illetve azok megvalósításai adhatnak reményt valamiféle változás megindulására. Reménykedjünk tehát, és bízzunk benne, hogy a kultúra nemzeti stratégiai jelentőségű területén a kötet által megjelenített kezdeményezés követőkre és közreműködőkre talál.