HAVANNA KIRÁLYA

Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába fojtva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szagolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek. „Megint odaült a mellvédre. A naplemente még élesebb árnyalatokat hívott elő. Az ég, a víz, a házak falai, a part menti zátonyok kövei, meg a zöld zuzmó, amely borította őket, az El Morro kőfala, és minden, amit az a fény megérintett, arany, rózsaszín, lila és egyéb, meghatározhatatlan színekben játszott. Súrolta a szépség. A naplementékben, a nőkben, a környezetében lüktető életörömben, a zenében, a tenger végtelen jelenlétében, az illatokkal telített levegőben rejlő szépség. A lüktető élet szépsége. Minden mégis olyan távol volt tőle.”