HOMÉROSZ

ODÜSSZEIA

Hagyományosan az Odüsszeiá-t is Homérosz művének tekintjük, bár némely kutatók szerint több mint száz évvel később keletkezett, mint az Íliász. Odüsszeusz bolyongását beszéli el, tíz évig tartó útját haza, Ithakába, ahol hűségesen várja őt hitvese, Pénelopé, kapzsi kérők hadától körülvéve. Bolyongásai közben csodás kalandokat él át, szerelmekkel, varázslókkal, szörnyekkel találkozik, sőt még az alvilágba is leereszkedik, s ott viszontlátja halott bajtársait. i?1Az Íliász a jelenvalóság költeménye i?1 mondja Szerb Antal. i?1 i?1Az Odüsszeia a távolság eposza, az utazásé. Az első romantikus mű, azt lehetne mondani, mert benne jelenik meg először a nosztalgia.i?1 Egyik angol fordítója pedig úgy jellemzi, hogy ez az első regény, és noha a regények hosszú sora követi, egyáltalán nem bizonyos, hogy nem a legjobb-e. De nemcsak azért nem avul el soha i?1 figyelmeztet Devecseri Gábor i?1, ami a világirodalom nagy regényeivel közös sajátsága, hanem azért is, ami a regénytől megkülönbözteti. Az eposz i?1az a varázsszőnyeg, mely, akármilyen roppant nagy is a kerülete, repülni tud i?1 mert vers volta röpíti: a szereplői egész nagy hadát könnyen hordja a hátáni?1. A jegyzeteket Devecseri Gábor írta.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ EDK.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 380
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 272 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-25
EAN 9789630788595
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hintaló /Játékos képességfejlesztő feladatok középső csoportos óvodásoknak
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,99 €
Maki-baki és más történetek az állatok hétköznapjaiból /Verses kifestőfüzet
-10%
Vásárhelyi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,60 €
0,54 €
A gazdagság titka - 21 napos manifesztációs gyakorlat a bőség és gazdagság megteremtéséhez
-8%
Rhonda Byrne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Close To Me - Közel hozzám (éldekorált)
-8%
Monica Murphy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Gaston érzelmei - Az iskolában
-8%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mackógyógytorna: Lúdtalp ellen (3. kiadás)
-8%
Kovács Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Marvel: Pókfej 3. (képregény)
-8%
Robbie Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Riválisok játszmái
-8%
Jennifer Lynn Barnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: