Stephen Hawking

AZ IDŐ RÖVID TÖRTÉNETE /A FELÚJÍTOTT KIADÁS ILLUSZTRÁLT VÁLTOZATA

Stephen Hawking Az idő rövid története című könyvének 1988-as megjelenése új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztő írások történetében: hatalmas nemzetközi szenzációt keltett, negyven nyelvre fordították le, és több mint kilencmillió példányban kelt el. A mű a kutatások frontvonalából számolt be arról, amit akkor tudni lehetett a világegyetem természetéről. Azóta egyedülálló fejlődés ment végbe a mikro- és a makrokozmikus világ megfigyelését lehetővé tevő technológiák terén. Hawking professzornak a könyv első kiadásában közzétett számos elméleti jóslatát alátámasztották ezek a megfigyelések, köztük a kozmikus háttérsugárzást vizsgáló műhold (COBE) friss eredményei, mely a kezdet kezdetét követő 300 000 éven belülre visszanyúlva tapogatta le a világegyetemet, feltárva a téridő szövetének Hawking által megjósolt kis ráncait. Hawking professzor nagy odaadással látott munkához, hogy belefoglalja az eredeti szövegbe a rengeteg új észlelésből kikristályosodott tudást, valamint saját kutatásainak legfrissebb eredményeit: a bővített kiadást új előszóval látta el, a féreglyukak és az időutazás lebilincselő témájáról teljesen új fejezetet írt, az eredeti fejezeteket pedig naprakész állapotba hozta. Hogy könnyebb legyen azoknak az összetett fogalmaknak a megértése, amelyek Hawking professzor világos és szellemes magyarázatai ellenére jó néhány olvasót megizzasztottak volna, a jelen kiadás több mint 240 színes illusztrációt is tartalmaz, köztük műholdfelvételeket, fényképeket – melyek elkészítését olyan látványos technológiai előrelépések tették lehetővé, mint a Hubble-űrtávcső megépítése –, illetve a három- és négydimenziós valóság számítógéppel generált képeit. A részletes magyarázó feliratokkal ellátott illusztrációkon az olvasó szeme elé tárul a galaxisközi tér végtele

Nyelv magyar
Kiadó Akkord Kiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 256
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 1050 g
Méretek (Sz-M-H) 200-255-12
EAN 9789632520384
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érettségi témakörök vázlata irodalomból közép- és emelt szinten - 2024-től érvényes
-10%
Jobbágy László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Star Wars: Hagyaték I. (képregény)
-10%
John Ostrander
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
55,70 €
50,13 €
Keress, találj, mesélj! - Mentőjárművek
-10%
Susanne Gernhauser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
A teljesség felé (új kiadás)
-10%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Ubuntu - Boldogság afrikai módra
-10%
Mungi Ngomane
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A zabolátlan boszorkány - Ragadd meg ösztöneidet, fedezd fel ősi mesterséged!
-10%
Lidia Pradas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A lány, aki kutató akart lenni - Karikó Katalin
-10%
Tarr Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Éld az életed
-10%
Louise Hay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €