Paulo Coelho

Veronika meg akar halni

Paulo Coelho a világ egyik legnépszerűbb írója, Rio de Janeiróban született, ma is ott él. 1970-ben világkörüli útra vállalkozott, aminek nagy jelentősége volt szemlélete alakulásában. 1980-ban "teljesítette" az észak-spanyolországi Santiago de Compostelába vezető 500 kilométeres zarándokutat, ez egyfajta szellemi ébredést hozott életében. 1988-ben jelent meg Az alkimista címet viselő regénye, amely egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett neki.

Azóta 11 millió példányt adtak el belőle a világ 41 nyelvén (így magyarul is). Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, némi transzcendencia - ezek Coelho műveinek kulcsszavai. A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: csinos, jóképű barátok veszik körül, nagyszerű állása, szerető családja van. Valami azonban hiányzik az életéből. Ezért egy reggel úgy dönt: meghal. Bevesz egy maréknyi altatót, hogy örökre elaludjon. Nagyon megdöbben, amikor egy helyi idegklinikán magához tér, és az orvos közli vele, célját csak részben érte el, a gyógyszer a szívét károsította, csupán napjai vannak hátra. A regény Veronika intenzív osztályon töltött tíz napját írja le. A lány maga is meglepetéssel tapasztalja, hogy érdeklődéssel fordul a klinika és betegtársai felé. Fölfedez magában olyan vonásokat, amelyektől korábban tudatosan távol tartotta magát. Rájön, életének minden pillanata választás az élet és a halál között, és hogy a tizenkettedik órában jobban vágyik élni, mint korábban bármikor.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 224
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 124-201-20
EAN 9789639615830
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Azok a halott szemek
-8%
Charlie Donlea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,29 €
A Sors játéka - Hades Saga 1.
-8%
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
What the River Knows - A folyó tudása
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
A halhatatlan testvér - Elmondom az igazat
-8%
Zámbó Árpy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
The Deal - Az üzlet - Off-Campus 1. (filmes borító)
-8%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A galádság érintése - Hades + Persephone 3.
-8%
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Unravel Me - Engem láss (éldekorált)
-8%
Becka Mack
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Komikus érzelmek (éldekorált)
-8%
Tarah DeWitt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €

Korábban megtekintett: