Neal Stephenson

Gyémántkor I-II.

,,A gyémántokban erős kötések sűrű hálózata teherbíró, könnyű és merev anyagot hoz létre. Ami azt illeti, a kőkor, a bronzkor és az acélkor mintájára, amelyeket az adott időszak legjellemzőbb, emberi használatban lévő anyagairól kereszteltek el, azt a korszakot, melybe most készülünk belépni, gyémántkornak nevezhetnénk. - Ralph Merkle nanotechnológia-kutató, 1997 Száz évvel később járunk, egy olyan világban, melyet a nanotechnológia gyökeresen átalakított. Automaták állítanak elő mindent az élelemtől a ruházatig, az újságok okospapíron megjelenített, személyre szabott hírforrások, a városok saját immunvédelemmel rendelkeznek, és a mesterséges gyémánt az egyik legolcsóbb és legtartósabb építőanyag. Az emberek ugyanakkor a múltat idéző, szigorú kasztrendszerben élnek, vallásuk, politikai hovatartozásuk, kulturális preferenciáik és természetesen vagyoni helyzetük alapján tagozódva. Nell a legalacsonyabb rendű munkásosztályba született, ahonnan a fennálló társadalmi rend szerint nincs kiút. A kislány kilátástalan élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor négyéves korában kezébe kerül egy arisztokrata gyermekeknek szánt tankönyv. Ennek leckéi felnyitják szemét környezete csodáira és megértetik vele, hogy csak úgy viheti valamire, ha sorsának alakítását saját kezébe veszi. Az amerikai szerző regényét méltatói neoviktoriánus poszt-kiberpunk műként jellemezték. A megjelenését követő évben elnyerte a Hugót és a Locus magazin közönségdíját is, finalistája volt továbbá a Nebula-, a John W. Campbell- és az Arthur C. Clarke-díjaknak. Az író szándéka szerint önálló regény, mégis amolyan távoli folytatásaként értelmezhető a korábban magyarul már megjelent Snow Crashnek, megoldást kínál annak néhány nyitva hagyott kérdésére. ,,Stephenson egyre jobb és jobb lesz. A Gyémántkor hasonló zsenialitással álmodja meg a következő évszázad világát, ahogy a Snow Crash a holnaputánunkkal tette. - Newsweek ,,Hajmeresztő társadalmi és technológiai extrapolációk, történetbe ágyazott történetek és vicces ötletek valóságos kincsestára. Megéri a befektetést. - Time Out

Nyelv magyar
Kiadó Metropolis Media
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 600
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-35
EAN 9789639866010
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Domi és a bécsi kupa - Foci, suli, haverok 3.
-10%
Nagy László Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
The Witcher hivatalos szakácskönyv - Laktató ételek, finom fogások és kulináris kalandozások a Vaják világában
-10%
Anita Sarna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,45 €
Írók és szerelmek (élfestett kiadás)
-10%
Lily King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Play With Me - Játssz velem (éldekorált)
-10%
Becka Mack
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Jók és Rosszak Iskolája - A kezdet végzete
-10%
Soman Chainani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egy élet sportja - Vadászat, Lóverseny, Falka
-10%
Horthy Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
Barangolás a Kárpát-medencében
-10%
Bernáth István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Sömmi. - Helikon Zsebkönyvek 129.
-10%
Cserna-Szabó András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €