Ralf Georg Reuth

ROMMEL EGY LEGENDA VÉGE

Rommel mindvégig mesterien irányította a mozgékony erőket [...] nagyszerű katonai játékos volt, úrrá tudott lenni az utánpótlás nehézségein és nem tűrt ellentmondást. Merészsége és elszántsága súlyos csapás volt nekünk, mégis megérdemli a tisztelgő szavakat, amelyeket 1942 januárjában mondtam el az alsóházban, igaz, meg is kaptam érte a magamét a közvéleménytől: Igen merész és ügyes ellenféllel van dolgunk, sőt a háborús pusztítás közepette is azt mondom, nagy hadvezérrel. (Winston Churchill) Erwin Rommelről, a Sivatagi Rókáról, a II. világháború német mintahadvezéréről - akárcsak valamennyi német háborús személyiségről - nehéz objektív portrét rajzolni, Ralf Georg Reuth, neves német történész mégis erre tesz kísérletet olvasmányos, de gondos kutatásokon alapuló életrajzában. Rommel tipikus tagja volt annak a nemzedéknek, amely tele lelkesedéssel és a győzelem biztos tudatában harcolt az első világháborúban és amelynek lelkén gyógyíthatatlan sebet ütött a tőrdöfés, a váratlan békekötés. A nagypolitika, a stratégia, a világháború valódi céljait végzetesen félreértő, naivságig gyanútlan hadvezért ismerhetünk meg a tábornagy személyében, aki újszerű, hol zseniális, hol félresikerült elképzeléseivel, az alkalmazott meglepetés-effektusokkal hihetetlen sebességgel hágott mind feljebb a katonai ranglétrán. A propaganda, a reklámipar első igazán jelentős imázsépítése is az ő nevéhez fűződik, a Goebbels-féle propagandagépezet ugyanis lassanként a német erő és győzelem szinonimájává tette az egyre jobban elkomoruló szemléletű Rommelt, hogy ezáltal is elterelje a német lakosság figyelmét a tragikus orosz hadjáratról. A Führerért gyermekien rajongó és mellette végsőkig kitartó Rommelt végül éppen bálványa kényszeríti arra, hogy önkézzel véget vessen életének. A legendák Rommelének időszaka azonban még csak ezután kezdődik.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2007
EAN 9789630782432
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elképesztő trükkök hétköznapi tárgyakkal
-10%
Hajnóczy Soma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
A koronaőr második tévedése - Szent korona-trilógia II. (új kiadás)
-10%
Kondor Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Örökölt sebeink gyógyítása - Interaktív könyv a transzgenerációs traumák felismeréséhez és a gyógyuláshoz
-10%
Joanne Barron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A dán tartomány - Egy jomsviking története
-10%
Bjorn Andreas Bull-Hansen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lovak a ködben (3. kiadás)
-10%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
LOGICO Piccolo: Anyanyelv: Komplex anyanyelvi gyakorló (új kiadás)
-10%
Bozsik Rozália
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €
Morris Windrush Záložka
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,60 €
Erdély népi kerámiaművészete 1700-1900.  I. kötet (új kiadás)
-10%
Csupor István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
61,65 €
55,49 €