REISEFIEBER

„Hogy érez az, aki most veszítette el az anyját?”, gondolta. „Úgy, mint aki elveszítette az anyját. Hülyeség. Ezt nem lehet másképp mondani.” Daniel Reis, harmincnyolc éves, ámde könyvvel még nem rendelkező író, évek óta nem látott édesanyja, Astrid halála miatt utazik New Yorkból Párizsba, hogy az ilyenkor szokásos ügyeket elintézze. Astrid húgával, Louise-zal, anyja egykori szeretőjének feleségével és anyja pszichoterapeutájával folytatott beszélgetései nemcsak halott anyjához viszik közelebb, hanem egy önmaga mélyére vezető utazást is jelentenek. Daniel kezdetben légüres térben érzi magát – sem hivatása, sem emberi kapcsolata nincs, amelyet állandónak tekinthetne, miközben azonban az elhunyt ismerőseivel, barátaival, rokonaival beszélget, egyre inkább belemerül a múltba is, és a rég eltemetettnek hitt emlékek felidézésével egyre több választ talál önmagával kapcsolatban, és az anyjához fűződő ellentmondásos viszony is kirajzolódik. A beszélgetések, gondolatok, visszaemlékezések során egy öntörvényű asszony élete és múltja tárul fel, és fény derül egy megdöbbentő családi titokra is. Anya és fia azonban már nem találhat újra egymásra: mindenki szerette/szereti a másikat, de senki sem mondta/mondja ki; mindenki magányos, és mindenki remél. Daniel mégis új emberként és azzal a határozott szándékkal indul vissza New Yorkba, hogy rendezze kapcsolatát barátnőjével, Annával, és talán „modern regényét” is sikerül végre befejeznie. Mikołaj Łoziński 1980-ban született, szociológia szakon végzett a Sorbonne-on. E bergmani hangulatú, szikáran szűkszavú, fullasztó atmoszférájú, ám az apró rezdülésekre érzékeny, a lélek mélységeit plasztikusan ábrázoló mű a lengyel szerző első regénye, mely nemcsak hazájában, de külföldön is nagy érdeklődést keltett.