Wilbur Smith

Aranybánya

Semmi sincs tán olyan vonzó és veszélyes az ember számára, mint az arany. Akit megérint, az rabjává válik, legyen bár gazdag, fehér úr, vagy fekete bantu bányász, aki élete kockáztatásával hozza föl naponta a föld mélyéből a varázslatos fémet.
Rod a dél-afrikai aranybányákban nevelődött vakmero és tekintélyt parancsoló vezetővé. Amikor váratlanul megkapja a Sonder Ditch Aranybánya Társaság igazgatói állását is, s mellé egy gyönyörű asszony szerelmét, úgy hiszi, élete csúcsára jutott. Pedig csak a csapda zárult be mögötte. Olyan, amilyet nem először és nem utoljára állítanak egymás mellé a világ pénzéhes politikusai és tőzsde spekulánsai. A nagy játszma nem csak Rod és szerelme életét fenyegeti, de velük együtt bányászok százaiét.
Pénz és halál.
Emberfölötti szenvedélyek és veszélyek. Elsősorban ezekről szól a regény, amely ismét sosem látott helyekre, sosem ismert körülmények és jellemek közé viszi el olvasóit.

https://wilbursmith.hu/

Nyelv magyar
Kiadó Delej Kiadó
Oldalak száma 309
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 222 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-20
EAN 9789639124301
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Baljós tavasz
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A sárkány árnyéka
-10%
Tom Clancy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Az enyém leszel - Világsikerek
-10%
Michael Robotham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Barát a sötétben
-10%
Samantha M. Bailey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Összezárva - Skandináv krimik
-10%
Stina Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
A másik szárnysegéd - Szent korona-trilógia I. (új kiadás)
-10%
Kondor Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A halál szobrásza - Robert Hunter-krimi (új kiadás)
-10%
Chris Carter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Gyilkos tudatosság - Mindfulness kicsit másképp - Hány hullára van szükség a belső egyensúlyhoz?
-10%
Karsten Dusse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €