ELIZABETH GASKELL

ÉDESEK ÉS MOSTOHÁK

Az angol romantika kiváló prózaírónője, Elizabeth Gaskell regényének középpontjában egy polgárleány, Molly felnőtté válása áll. Finoman kidolgozott jellemek, kifejezően ábrázolt természeti környezet és hiteles korrajz mesterhármasa jellemzi a regényt. Szinte megelevenedik az 1820-as évekbeli kisváros, Hollingford apraja-nagyja: halljuk a nagy haragú Hamley uraság dörgedelmeit, a saját bőrünkön érezzük az úri társaság élcelődését és a legalább annyira káros, falusi pletykálkodást, vagy bosszankodunk a számító mostohaanya negédes modorba bújtatott cselszövésein. Csodáljuk Molly szelídségét, segítőkészségét és azt a romlatlanságot, amellyel a világot szemléli, és a viszonzást várja a lelkében rejtőző szerelemre. A humorral fűszerezett, míves stílus és a fordulatos cselekmény a romantika kedvelői számára letehetetlenné teszi a könyvet, amely a Jane Austen és Charlotte Brontë társaságában emlegetett gaskelli életmű megkoronázása. A kisváros, a Phillis és az Észak ésDél szerzőjének utolsó regénye, amelyet a népszerű televíziós sorozat hozott közel a hazai közönséghez, e kiadásnak köszönhetően immár magyarul is olvasható.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2007
Oldalak száma 688
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 560 g
Méretek (Sz-M-H) 125-202-36
EAN 9789639690417
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Gyógyító kristályok - Átfogó kézikönyv (új kiadás)
-10%
Karen Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Váratlan páros - Szerelmi kalandok 2.
-10%
Max Monroe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Bad Apple - Tiltott gyümölcs
-10%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A toszkán ékszerész öröksége
-10%
Adriana Trigiani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €
Malibu Rising
Taylor Jenkins Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Pipp és Polli - A piros lufi (lapozó)
-10%
Axel Scheffler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Kosársuli - Visszajátszás
-13%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,19 €
Allergia - Irritált szervezetünk a változó világban
-10%
Theresa MacPhail
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €