Ismeretterjesztők
Eszetekbe jutott már, hogy alvás helyett néha érdemes volna inkább nézelődni? Nos, az elhagyatott réten biztos, hogy így van! Fityirc is rájön erre, amikor egy éjszaka néhány titokzatos fénypötty nyomába indul egy különös, új ismerős társaságában. Előfordul,…
Igor, a jeti évek óta vár erre a pillanatra: jetiapa végre elviszi magával egy építkezésre! A kis jeti meséin keresztül alapozástól az átadó ünnepségig követhetjük végig, ahogy a Jeti Építési Vállalat munkatársai felépítik a Sárkánykórház új szárnyát…
„Egy embercsalád beköltözik egy üres házba. De csak ők hiszik azt, hogy üres. Telis-tele van lakókkal! A porcicák elmesélik, mi minden történt velük, kik laknak még a házban, amelynek falaiban járatok vezetnek a pincétől a padlásig. Csak az emberkislány,…
A szupersportkocsik abban különböznek a többi sportkocsitól, hogy a motorteljesítményük meghaladja az 1000 lóerőt, sőt néhány modell esetében 2000 fölé ugrik. Egy-egy ilyen „szörnyeteg” vezetése átlagon felüli ügyességet kíván, hiszen 300–400 km/h közötti…
Utazás egy kis tanyától egy hajóig, a hajóról tovább egy városig, a városból egy szigetig, és így tovább, és így tovább… Ez a Zoom. Ha azt hiszed, hogy tudod, hol vagy, csak lapozz egyet! Itt semmi nem az, aminek elsőre látszik. A csalóka, titokzatos…
Shakespeare klasszikus darabjának zenés újragondolásában utazz el Athénba, ahol huncut tündérek, bájos színészek és fiatal szerelmesek kerülnek egy varázslatos, holdfényes zűrzavar kellős közepébe. Vajon mindent helyre tudnak hozni, mielőtt véget érne…
A dinoszauruszok világába kalauzol el a nagyobb gyerekek számára készült könyv, mely bemutatja a különböző dinófajták küllemét, környezetét, szokásait.
Romantikus zeneművek kicsiknek A szerelem számos híres zeneszerzőt ihletett meg. A Zenélő könyv sorozat új kötetében a Pepéhez hasonló rajongók társaságában 12 komolyzenei dallamba hallgathatsz bele a legnagyobbaktól.
Ha nemcsak megismerni szeretnéd Európa gyakori, ismert lepkefajait, hanem szívesen gyönyörködnél is bennük, akkor ez a könyv pont neked szól. Pattintsd ki a darabokat, és illeszd össze őket! 20 különböző pillangót készíthetsz, a bemutatott 10 fajból…
Romantikus zeneművek kicsiknek A szerelem számos híres zeneszerzőt ihletett meg. A Zenélő könyv sorozat új kötetében a Pepéhez hasonló rajongók társaságában 12 komolyzenei dallamba hallgathatsz bele a legnagyobbaktól.
TE IS RAJONGSZ A KUTYÁKÉRT? Ebben a könyvben a világ sok népszerű és néhány egészen ritka kutyafajtájával találkozhatsz a mindenre megtanítható, intelligens keresőkutyáktól a cuki, szőrös családi kedvencekig. Vizsgáld meg jellegzetes ismertetőjegyeiket…
TE IS IMÁDOD A MACSKÁKAT? Ebben a könyvben a világ legkülönlegesebb macskaféléivel találkozhatsz a lenyűgöző vadon élő fajoktól a békésen doromboló családi kedvencekig. Vizsgáld meg jellegzetes ismertetőjegyeiket és viselkedésüket, tudd meg, mi teszi…
Csiga Csaba, a vízicsiga Bogyó távoli rokona. Sokszor szerepelt már a Bogyó és Babóca sorozat történeteiben. A legkisebb korosztály most láthatja Csiga Csaba otthonát, megcsodálhatja kedvenc kagylóit és megismerhetjük a tóban élő vízi növényeket is.
Dalma, a darázslány a Bogyó és Babóca sorozat új szereplője. Ez a lapozó bemutatja a darázsderekú, karcsú szereplőt, aki ügyesen zsonglőrködik a labdákkal, és a valódi darazsakhoz hasonlóan rajong az édességekért.
Dorottya, a dongólány régi szereplője a Bogyó és Babóca sorozatnak. Ebből a sorozatból megismerhetjük a kedves kis figura otthonát, megtudhatjuk, mennyi mindent készít a kertjében virágzó orgonából, milyen bonbonokkal lepi meg a barátait.
A Holdbogár lapozója a legkisebbek nyelvén szól az önálló életvitel és az akadálymentesítés fontosságáról, a segítő szolgálatok értékéről, a barátság szerepéről, az esélyegyenlőség megteremtéséről. „Szívet melengető, ahogyan a Holdbogár figurájával a…
Huba a homokbogár régi szereplő a Bogyó és Babóca sorozatban. Sok izgalmas történet kötődik a Homokszigethez, ahol Huba él. A legkisebbek most megismerhetik Huba mindennapjait, az otthonát, a kedvenc játékait.
Babóca, a katicalány a sorozat folyamán többször is találkozik rokonával, Katával, a sárga hátú katicalánnyal. Ez a lapozó bemutatja Kata mindennapjait, érdekességeit, a távoli, kedves rokon játékait, otthonát, végül a kis olvasó megtanulhat elszámolni…
Patrik, a pattanóbogár sokszor töltött már be fontos szerepet a Bogyó és Babóca sorozat meséiben, hiszen ő készítette Alfonz hegedűjét is. Most megismerhetjük Patrik otthonát, a kedvenc játékát és azt is megtudhatjuk, mi a kedvenc évszaka.
A kíváncsi elméknek, legyenek akárhány évesek. Ebből a rendkívüli enciklopédiából megismerhetjük az idegsejtek, hűtők, atomerőművek, esőerdők, fekete lyukak, azaz az egész világ működését az emberiség jelenlegi legjobb tudása szerint. Merülj el az elképesztő…
A művészet rejtélyei nyomában Szeretnél igazi műértő nyomozóvá válni? Ebben a könyvben 25 izgalmas fejtörő vár rád, amelyekkel játszva tornáztathatod az agyad, miközben elmerülsz a művészet színes világában. Rengeteg érdekesség, meglepő történet és nagyszerű…
Az erdő szélén lakó Virág mamó minden gyógynövényt, fát és bokrot ismer. Gyűjti a virágukat, a termésüket, a levelüket vagy épp a gyökerüket, és jól tudja, hogyan használhatja fel őket. Tudását és természetszeretetét átadja az unokáinak, miközben közösen…
Járj nyitott szemmel a természetben, parkokban, és ismerj fel minél többféle fát! Ez a könnyen forgatható zsebkönyv minden természetbarát hasznos útitársa. A könyvben található leírások és határozóbélyegek (mint a levelek, a kéreg vagy a termés) segítségével…
Az emberiség mindig is csodálattal tekintett az éjszakai égboltra, és már nagyon régóta kutatja annak titkait. Ez a zsebkönyv egyszerre lebilincselő olvasmány és hasznos segítség kezdő csillagászoknak.A könyv segít megismerni és felismerni a csillagképeket,…
A foci a legnépszerűbb sport a világon. Milliárdok szurkolnak a kedvenc csapatuknak. Még a legkisebb faluban is van focipálya, ahol hétvégenként ugyanolyan bajnoki meccseket játszanak, mint a legnagyobb stadionokban. Gyere, tarts velünk a labdarúgás…
Főzni jó, főzni menő, főzni minden életkorban kaland! Tarts velünk, légy most Te a séf a konyhában! Ismerkedj meg a vegán alapanyagokkal, ragadj fakanalat, és némi szülői-nagyszülői segítséggel készíts finomabbnál finomabb fogásokat az egész család számára.…
Pisilni vagy kakilni kell, és már nincs rajtad pelus? Ó, most mi legyen? Te már tudod, hogy kell bilizni? Az utolsó oldalon megválaszolandó kérdések és felhajtható fülecskék várnak. A mozgatható elemekkel változtathatóak a képek. Mozgasd, pörgesd, nyitogasd!…
Ez a könyv játékosan ismerteti meg a gyerekeket az építkezéshez kapcsolódó alapvető ismeretekkel, felkeltve érdeklődésüket a téma iránt. Kinyitható fülek teszik még izgalmasabbá a felfedezés örömét, segítségükkel még érdekesebbé válik ez az első ismeretterjesztő…
A legismertebb ízeltlábúakat jól áttekinthető csoportokba osztottuk be, így könnyen tájékozódhatsz a könyvön belül. Sok izgalmas információt és útmutatót találhatsz a könyvben, ami alapján te magad is barkácsolhatsz, kipróbálhatsz dolgokat. A borítófülön…