Keresési eredmények
Az özönvíz után olyan messzire eltávolodott egymástól ég és föld, hogy az emberek imája nem juthatott el többé Ata-Ten égi sátrába. Így aztán az emberek megszűntek imádkozni, és rosszak lettek. Arattak, ahol nem vetettek, és elvették azt, ami másé volt.…
Győrffy Attila költő már többször bizonyította, hogy magas színvonalú verseket alkot. Nagy szakmai biztonsággal és gazdag műveltséganyaggal bír. A költő igazi humanista. Nyitott az emberi társadalom és a természet eleven mozgásaira. Mostani kötete lírai…
Erdély másfélszáz éves története egy kötetben a kortársak szemével! A kötet a fejedelemség megszületésétől (1541) követi végig Erdély viszontagságos történetét Apafi Mihály lemondásáig - vagyis az önállóság végéig. Az antológia felvállalt célja: bemutatni…
Európa és a magyar irodalom annyit jelent, hogy irodalmunk nyugati értelemben vett irodalom s igazi értékét és szerves funkcióit ebből a szemszögből is meg kell mérni. De ennek a megmérésnek igazi értelme csak azzal a föltevéssel lehet, hogy irodalmunk…
Mezey László Miklós azt keresi tanulmányában, hogy a felvidéki magyar irodalmi művekben miképpen inspirálja az elszakadt nemzetrész a maga irodalmát, és az irodalom miként szolgálja nemzetét. A kötet elsősorban a trianoni döntés és az 1990-es évek közötti…
A Beckett-évfordulóra megjelenő kötet igazi csemege az irodalmárok és a Beckett-olvasók számára, hiszen afféle segédkönyv a prózaírás mikéntjéről. Ám ez a kis könyv nem fontoskodva tudományoskodó tanulmány, hanem esszé. Sőt, szögezzük le: példáján kellene…
Széki Soós János kétműfajú (vers és próza) kötete a Holttenger, vagyis a Mezőség huszadik századi mementója egy családtörténet megrázó-tanulságos történetein keresztül. E földi békesség nagy medrében, a mozdulatlan mezőségi tóvidéken túl a legősibb erdélyi…
Ilosvai Selymes Péter, a regény főhőse döbbenettel értesül a 2004. december 5-i szégyenletes (mert a politikai elit egy része ebben érdekelt) népszavazásról, és azonnal dönt: feladja állását és vidékre költözik. Értelmiségi dac, önkényes számkivetettség?…
Németh László minden műve, miközben önálló műként is létezik, része annak a nagyobb egésznek, amit szerzőjük tudatosan megteremtett életművének tekintünk. A korai Emberi színjáték például Németh legteljesebb regénye, a Gyász a legtökéletesebb, az Iszony…
Ügyesen, csinosan, hangulatosan megírt szerelmi történet zenével, kalanddal, kétszeres csábítással. S a horizonton egy szenvelgő kékharisnya éretlen marxi ábrándjai, mely ábrándok szerencsére még robbanás előtt belevesznek az egyedül boldogító és leghatásosabban…
Németh László az Iszonyban a női létnek olyan biológiai-pszichológiai mélységeit tárja fel, amelyre csak a világirodalom legnagyobb lélekismerői, egy Tolsztoj vagy Flaubert vállalkoztak. Flaubert híres mondása, Bovaryné én vagyok, vonatkozik Németh Lászlóra…
Értelmi belátás, tapasztalat, visszatérően s egyre csillapíthatatlanabbul felkorbácsolódó érzelmek közt vergődve vágyunk valamiféle bizonyosság után: vajon mi tompulunk-e növekvő mértékben, vagy egy jobb jövendő ígérete sejlik el a láthatárról? Mi ez…
A székelyek csavaros észjárását hűen tükrözi ez a humoros gyűjtemény. Olyan valós vagy kitalált történeteket, adomákat, meséket foglal egybe, melyek az egyszerű emberek bölcsességét, életrevalóságát és ezernyi furfangját mutatják meg; nyílt és szókimondó…
Egy különleges, II. világháborós napló-triptichon első kötetét tartja kezében az olvasó. Környei István honvéd az orosz frontra vezényelt magyar katonák mindennapjait rögzítette mintegy ezerkétszáz oldal terjedelemben. A háborús napló egy cenzúrázatlan…
Andrus KivirA¤hk a színmű szerzője a fiatal észt írógeneráció kétségkívül legnagyobb alakja. Számos irodalmi díjat nyert, műveit több nyelvre lefordították. Az Ördöngös idők című regénye Magyarországon is könyvsikert hozott számára. A kék vagon című…
Gyurkovics Tibor két kisregénye, az Isten nem szerencsejátékos és a Szolgálat jelenik meg egy kötetben több, mint húsz év után újra. A két művet tematikailag összekapcsolja a lélektani-erkölcsi vizsgálódás, a válaszkeresés az emberi lélekben zajló miértekre…
SZENT MIKLÓS LEGENDA Egy elszegényedett kézműves család története a színdarab témája, melyhez Szent Miklós legendája adta az alapot. BÁLVÁNYDÖNTÉS 1956 eseményei a szemünk előtt bontakoznak ki. Egy forradalmi csoport története tárul elénk, akik ténylegesen…
E kultúrtörténeti munka a két világháború közti időszak filmtörténetével foglalkozik. Az író-dramaturg Juhász István nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy bemutassa az 1931 és 1944 között készült összes alkotást, szám szerint háromszázhatvanhat.…
A Kocsik szeptemberben a több részesre tervezett fejlődésregény, az Utolsó kísérlet első, önálló darabja: egy parasztgazda fiának kitörését ábrázolja a két világháború közti magyar faluból. A regény gyerekhőse, Jó Péter, módos gazdaember fia, akinek…
Czirok Ferenc verseiben vélt és valós szerelmekről, rövidebb-hosszabb kapcsolatokról ír; az érzékien összefogott, a tétován igéző pillanatokat előidéző szerelmes versektől – amikor „csillagok pora hullt ránk csendesen” – az őszinte, felszabadító erővel…
Ismeritek a csodaszarvas legendáját? Mikor egy viharos este Papa elmesélte Hunor és Magor történetét, unokái, Panni és Dani nem is sejtették, hogy hamarosan személyesen is látogatást tehetnek a hunok és a magyarok táborában. Vajon mi köze lehet egy bicegő…
A ma már klasszikusnak számító költő-filozófus Páskándi Géza Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Kós Károly, Radnóti Miklós s nem utolsó sorban József Attila költészetét helyezi a magyarság sorskérdéseinek borús s az esztétikum szépségeinek…
Az emigrációban élő, Magyarországon is jól ismert író-költő új kötete az utóbbi évtizedek prózai írásainak gyűjteménye. A páratlanul izgalmas kötet a diaszpóra irodalmi életéről ad hiteles képet. 1956 hű katonája mindmáig a magyar függetlenségi eszme…
A szerelem Isten ajándéka – írja Czirok Ferenc a Pitypang és csillagablak című kötetében. Ez a könyv pedig Lisztóczky László ajándéka, aki Isten ajándékkosarából kiválogatta a legszebb gyöngyszemeket, a magyar költészet legszebb szerelmes verseit, hogy…
Kövesdi Kiss Ferenc (1913-2004) több mint félszázadig járta fáradhatatlanul az erdélyi Mezőség településeit, gyűjtötte az adatokat az itt élő magyarságról, múltról és jelenről, látogatta a fogyatkozó gyülekezeteket, leltározta a vészesen sokasodó szórványgondolatokat.…
Másfél tucat novella. Kósa Csaba közismerten finom humorával. A kötet elsősorban a Kádár-rezsim újságíró társadalma elé tárt görbe tükör, amelynek maga a szerző is tagja volt.