Keresési eredmények
Korzika vad hegyei között egy őrült elme által kitervelt, a század elején elkövetett szörnyű tömeggyilkosság áldozatai nyugszanak. Sokkoló, a két szuperhatalom közvetlen konfrontációjának veszélyével fenyegető merénylet áldozata előbb az Egyesült Államok…
Az 1700-as évek elején járunk. A hannoveri házból való György király uralma alatt az ország újból fejlődésnek indulhatna, ha a Stuartok hívei nem ragaszkodnának saját jelöltjükhöz, a száműzetésben meghalt II. Jakab trónkövetelő fiához, Jakab Edwardhoz.…
Zipporah Ransome (a Perdül a kockából megismert szenvedélyes kártyás, Lance Clavering lánya) értelmes, józanul gondolkodó asszony, s békében él férjével, a Clavering birtokot igazgató Jean Louis-al mindaddig, amíg távoli rokona, Lord Evesleigh magához…
ÉLJ EGY ÚJ NAPÉRT! VADONATÚJ 24-REGÉNY Oszmán és Szádik, a kalózok egy nemzetközi hírű fegyverkereskedő illegális plutóniumtölteteket szállító teherhajójának kirablásán dolgoznak az éj leple alatt Szomália partjainál, amikor nem várt akadályba ütköznek.…
Egy órája Jack Bauer szövetségi ügynök első számú közellenséggé vált. Ha életben akar maradni, ki kell jutnia az országból, és erre már nem maradt valami sok ideje. Mivel korábbi munkatársait, a terrorelhárító egység ügynökeit megölték, lecsukták vagy…
LONDON ELŐTT... A TERRORELHÁRÍTÁS ELŐTT... MIELŐTT AZ ÓRA KETYEGNI KEZDETT... 1994. A Központi Hírszerző Ügynökség évek óta próbál lebuktatni egy örmény fegyverkereskedőt, Tateosz Gadzsojánt, ám mindeddig nem sikerült megakadályozni, hogy amerikai katonai…
DRÁMA, SZENVEDÉLY ÉS EGY HALHATATLAN TÖRTÉNET Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három nővér. Mindentől elszigetelve, egy magányos házban nőttek fel Anglia zord lápvidékén. Eltéphetetlenül erős kötelékkel fűzte őket össze a szeretet és a szenvedés.…
Robert Ludlum kolosszális regénytrilógiája már több mint másfél évtizede a nemzetközi könyvvilág slágere. Újra és újra kiadják a világ majd minden nyelvén, s újabb és újabb filmek készülnek Jason Bourne történetéből, a legnagyobb világsztárokkal a főszerepben.…
[Cumming] Az új brit kémregényíró-generáció legjobbja, ott folytatja, ahol le Carré és Deighton abbahagyta. - Observer A Nagyszerű Ötök - orosz-szovjet hírszerzői berkekben így emlegetik azt az öt férfit, akiket még a 30-as években, cambridge-i diák…
1786-ban Bécsben, II. József császár uralkodásának csúcsán Lorenzo da Ponte, az udvari költő egyben az opera librettistája is. Ez a magas pozíció nem jár együtt kiemelkedő jövedelemmel, és az operavilág végeérhetetlen intrikáitól sem mentesít. Épp ellenkezőleg!…
Szokás őt Dan Brownhoz és Arturo Pérez-Revertéhez hasonlítani. Darja Desombre stílusa ettől még egyedi. Szereti a furcsa karaktereket (a maguk furfangjával és rigolyáival) és a körmönfont cselekményt, amelynek mindig köze van a művészetekhez. - Bukvoed…
EGYIKE A HÁROM ELÁTKOZOTT GRAYDONI GRÁCIÁNAK: HA NEM SZERELEMBŐL MEGY FÉRJHEZ, JEGYESÉRE LESÚJT A HALÁL Lady Catherine Miltonra, amikor lemarad a társaságtól egy vadászaton, haramiák támadnak rá. Ross Dunbar, a bősz skót siet a segítségére. A fiatalember…
Lady Marguerite Milton, a harmadik graydoni grácia éppen a Lord Halliwell-lel kötendő esküvőjére tart lovas kíséretével, amikor hirtelen felbukkan a rettenthetetlen Aranylovag, és magával ragadja a hölgyet. Nem sokkal később a férfi felfedi magát. Kiderül,…
Jane ezúttal tehetős bátyja, Edward vendégszeretetét, a Kent megyei vidék szépségét és az előkelő társaság nyújtotta örömöket élvezi Godmershamben, amikor az augusztusi lóversenyhét egy futamán szörnyű gyilkosság történik, igen különös körülmények között.…
KARD HELYETT MOST CERUZÁT RAGADJ! Merülj el George R. R. Martin bestseller sorozatának világában ennek az egyedülálló, negyvenöt exkluzív illusztrációt tartalmazó színezőkönyvnek a segítségével. Olvasás közben képzeletünk számtalan szemkápráztató képet…
A Ha eljön a holnap című nemzetközi bestseller hőse, Tracy Whitney visszatér! Mint a mesében: a gyönyörű Tracy és a sármos Jeff Stevens, akik külön-külön igen sikeresen űzték az ékszer- és műkincslopást, találkoznak és egymásba szeretnek. Esküvőjük alkalmából…
Az emberiség egyik legősibb ellenségét, a himlőt a XX. század végére sikerült siralomházba küldeni -, a vírust, amely előidézi, kiirtották, kivéve két lefagyasztott mintát, amelyet az USA és Oroszország egy-egy védett laboratóriumában tárolnak. Megőriztünk…
Creasy, a veterán zsoldos régi foglalkozása erőszakos konfliktusaitól távol, egy kis szigeten talál nyugalomra. Békés élete azonban nem sokáig tart, mert fogadott fia, Michael életében még egyszer, utoljára felbukkan az anyja, akit rabtartói arra kényszerítettek,…
Qanta, a mohamedán vallású, fiatal brit orvos amerikai tanulmányai végeztével elfogad egy állást a szaúd-arábiai Rijád egyik kiemelt kórházának intenzív osztályán. Ezzel megnyílik előtte a lehetőség, hogy megismerje a láthatatlan nők földjét, vallása…
Magyar Horgász Kézikönyvtár című sorozatunk várva várt második kötetében a magyarországi ragadozó halak horgászatának titkait ismerheti meg az olvasó. Horgásszunk rablóhalakra akár a Dunán, a Tiszán, a Dráván, a Balatonban vagy bármely hazai vizünkben,…
Kézlevágás, kihűtés, felnégyelés: mindezen borzalmak nem Rettegett Iván idején történnek - az orosz Dan Brownként emlegetett szerző thrillerében napjaink Moszkvájának utcáin kísért a brutális gyilkos. Moszkvában kegyetlen módszerekkel kivégzett emberek…
1991 júliusában kilenc csontvázat emeltek ki egy sekély tömegsírból Szibériában, Jekatyerinburg közelében, alig néhány mérföldnyire az elhíresült pincehelyiségtől, ahol az utolsó cárt és a családját hetvenhárom évvel korábban meggyilkolták. De vajon…
A szerelem, a gyűlölet és az haute couture felejthetetlen regénye Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle "Tilly" Dunnage-ot elüldözték szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő…
Benjamin Hartman, egy amerikai befektetési tanácsadó cég vezetője nagyon megörül, amikor Zürichben járva összetalálkozik rég nem látott egyetemista társával. Ezért aztán óriási meglepetés a számára, amikor az egykori barát fegyvert ránt, hogy megölje,…
Ötvenezer évvel ezelőtt, egy kisbolygó felrobbanását követően egy meteor lép be a Föld légkörébe, és zuhan le a mai Északi-sarkvidék hó borította vidékén. Sok ezer évvel később a szent kőként tisztelt gömb halálos veszélyt hoz megtalálóira, akik egy…
Jane Austen 1806 augusztusában Derbyshire dombos vidékén élvezi a nyarat édesanyjával, nővérével, Cassandrával és kuzinjával, Mr. Cooperrel, mígnem egy felhőtlennek induló napon egy szőke hajú, szép arcú fiatalember holttestére bukkan a Miller`s Dale-völgy…
FELESÉG. ANYA. GYILKOS. SZERETŐ. ÚTONÁLLÓ. SZÖKEVÉNY. LEGENDA. A huszadik század hajnalán Ausztráliában egy nő hallatlan dolgot visz véghez... A huszonkét éves Jessie-t lótolvajlásért börtönre ítélik. Azzal a feltétellel szabadul, ha elszegődik Fitzgerald…
EGY TITOK, AMELYÉRT ÉRDEMES ÖLNI A templomos lovagok rendjének történetét mindig is titkok övezték, és sokak fantáziáját máig izgatja, hol rejthették el értékes kincseiket. Caedmon Aisquith történész, a leszerelt titkos ügynök barátnőjével, a fotós Edie…





























