Keresési eredmények
A Kennedy örökösök A New York Times bestseller-szerzője, a Jackie, Janet és Lee monográfia alkotója minden eddig homályban maradt részletről fellebbenti a fátylat John Fitzgerald Kennedy elnök, valamint ünnepelt fivérei: Robert és Ted Kennedy szenátor…
Egy nyugtalan képzeletű koldusfiúcska a XVI. századi London nyomortanyáin könyveket olvas, és királyokról álmodik... Érdeklődése egy napon egészen a királyi palotáig sodorja. Egyszerre csak bent van a pompás termekben, s a vele egyidős királyfi játékból…
Toroczkai Wigand Ede (1869 – 1945) Toroczkai Wigand Ede a magyar építészet legjelentősebb alakjai közé tartozik, mindenesetre a legrejtélyesebb. Származásáról, születésének időpontjáról, halálának körülményeiről, műveinek és hagyatékának sorsáról egymásnak…
A kislányok arról álmodoznak, hogy királylányok lesznek, csodálatos ruhában belépnek egy szépen feldíszített terembe, ahol halk zene szól, és minden szem rájuk szegeződik. Végül megkapják a koronát, de ha a sors úgy hozza, hogy a királynő udvarhölgyei…
Diótörő és az Egérkirály csatározását, annak csodás, sőt helyenként hajmeresztő bonyodalmait E. T. A. Hoffmann német író vetette valaha papírra. Ebből született az egyik legismertebb, legszebb balett: Csajkovszkij Diótörője. Hoffmann szövege alapján…
Brumi és barátai ezúttal nagy útra indulnak, hiszen valamennyien a Balaton mellett töltik a vakációt. A vízparton régi ismerősként üdvözölhetjük a jószívű, barátaiért minden áldozatra kész kis Brumit, az eleven és huncut Jócsontot - akit nem is olyan…
Molnár Ferenc népszerű ifjúsági regénye túlmutat a hétköznapi kérdéseken, és olyan dilemmák elé állítja a fiatalokat, melyek megválaszolása még az érett, felnőtt társadalom számára is magasra teszi a mércét. Bepillantást nyerhetünk letűnt idők nehéz…
Brumi életében eljött a nagy pillanat: a kis medvebocsból immár iskolás nagy mackó lett. A népszerű Brumi-sorozat hőse ebben a kötetben első osztályos élményeiről számol be. Bár Brumi és új barátai, köztük Dagi, Panasz Muki, Pulykapipi és Jócsont az…
A gyermekek nagy százalékánál fordulnak elő beszédhibák, amik tanulmányi fejlődésükben, személyiségük formálódásában jelentős nehézséget, hátrányt jelentenek. Több kiadásban jelent meg A gyakori beszédhibák című könyvünk, amely a beszédhibák korai felismeréséhez,…
A beszédtechnika elkötelezett oktatója vagyok. Ennek a gyűjteménynek az összeállítására és kiadására azért vállalkoztam, hogy bevált gyakorlataimmal segítséget nyújtsak tanárnak, tanulónak egyaránt. Sok évtizedes gyakorlati megfigyelésem, hogy a tanulni…
A kiadó fiataloknak szánt sorozatában Jules Verne talán legnépszerűbb regénye jelenik meg. Az izgalmas történetben tizenöt fiúintézeti növendéket a vihar vitorláshajójukkal együtt - amelyen éppen nem tartózkodik felnőtt - egy szigetre vet, ahol a gyerekek…
A Szókincspróba segítséget nyújt a nyelvtanuláskor elsajátított alapszókincs ellenőrzéséhez. A szavakat főbb témakörök köré csoportosítottuk, a színes és játékos rajzok élvezetessé teszik a gyors nyelvtanulást. A képek mellett szereplő kis rubrikákba…
Talán nincs még egy olyan kötelező olvasmány, mely nem nyűg és terhes kötelesség az újabb és újabb ifjú nemzedék számára, hanem gyönyörűség - akár az ötödik vagy tizedik olvasás után is, megunhatatlanul. Gárdonyi Géza leghíresebb művét a hazaszeretetről…
Az angol gyermekek egyik kedvenc karácsonyi énekét, a Twelve Days of Christmas-t Tarbay Ede ihletett fordításában leporelló formájában tárjuk a legkisebbek elé. Szimonidesz Kovács Hajnalka varázslatos illusztrációin elevenednek meg a kedves vers szereplői.
Szerb Antal a gyerekirodalom Shakespeare-jének nevezi Mark Twaint, s nem véletlenül: a Tom Sawyer kalandjai, ez az 1876-ban írt regény mindmáig friss és élvezetes. A regényt remekművé teszi a gyermeki, mulatságos világkép, ami felnőtt érzelmeink, vágyaink,…
A Brumi újabb kalandjai játékos olvasónapló és foglalkoztatófüze ismét kalandokra hívja olvasóit. A medvebocsokkal átélt történet izgalma és feszu¨ltsége gondolkodásra és problémamegoldásra készteti a gyerekeket. Célunk, hogy játékos és színes feladatokkal…
A Brumi mint detektív játékos olvasónapló és foglalkoztatófu¨zet újabb kalandokat tartogat olvasói számára. Egy nyomozás izgalma és feszültsége felpezsdíti a gyerekeket, gondolkodásra és problémamegoldásra készteti őket. Célunk, hogy játékos és színes…
A Beszterce ostroma nem történelmi regény, hanem szatirikus korrajz, amely a kiegyezés utáni időkben játszódik. Két szálon fut a cselekmény, amely csak a harmadik részben kapcsolódik össze. Pongrácz István nem akarja elfogadni, hogy a világ megváltozott,…
Robert Louis Stevenson (1850-1894) angol író már gyermekkorában regényes történetekkel szórakoztatta magát betegágyán. Később Shakespeare-t és Dumas-t követve az irodalom felé fordult. Betegsége miatt sokat utazott, így jutott el 1881-ben a svájci Davosba,…
Egy XVI. századi nyelvemlék, a Margit - legenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV: Béla király leányának, Margitnak regényes életére; képzelete túllép a történelmen, fantáziája rekonstruálja a mindennapi életet. Az aszkétaéletű szépséges királyleány legnagyobb…
Ebből a könyvből végre megtudhatod, mióta közlekedünk villamossal, mikor építettek tengeralattjárót Budapesten, miért nem lehet trolival utazni Budán, ki volt Csonka János, melyik magyar tudóshoz kötődik a holdautó tervezése és még sok minden mást is.…
A nyári napfordulón, az év legrövidebb éjszakáján, hisszük, hogy kívánságaink teljesülhetnek és bármi megtörténhet. Az Athén melletti varázslatos erdőben tündérek, fiatal szerelmesek és kézművesek keverednek össze az éjszaka játékos bonyodalmaiban. Egy…
Ki volt Nemo kapitány? Az óceánok titokzatos ura, aki már évszázaddal ezelőtt rendelkezett modern korunk technikai vívmányaival. Zseniális tudós, aki az emberiség üdvét szolgáló fölfedezéseivel bujdokolt a világ elől. Jules Verne halhatatlan fantasztikus…
A beszédtechnika eredményes javításához személyes motiváció és ambíció kell! Beszédünk állandóan változik, változtatható, tehát egyre jobban tökéletesíthető. A beszédtechnika célja, hogy mindenki számára könnyen érthető, tiszta beszédet hozzon létre.…
A világhírű USBORNE Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótárai azzal a céllal készültek, hogy megkönnyítsék és kellemes időtöltéssé tegyék a nyelvtanulást. Mindegyikben több mint kétezer, a mindennapi életben gyakran használt szó és kifejezés…
A világhírű USBORNE Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótárai azzal a céllal készültek, hogy megkönnyítsék és kellemes időtöltéssé tegyék a nyelvtanulást. Mindegyikben több mint kétezer, gyakran használt szó és kifejezés található, melyeket…
A Millennium (1896) évében játszódó történet korában az unalom, semmittevés, ami leginkább jellemzi az urak életét. Ebből szeretne kitörni Szakhmáry Zoltán, a több száz holdas földbirtokos. Mintagazdaságról és gazdagságról álmodik, moderzinálni akar.…
Jack London legismertebb regényében egy bernáthegyi-skót juhászkutya keverék történetét ismerhetjük meg. A békés, meleg otthonából kiszakított Bucknak számos viszontagságon át vezet útja, de a nehézségek közepette egy aranyásó személyében az igaz barátságra…
A kis virágtündér, Flórika egy mályvakehelybôl pottyan a vonatülések mögé. Hamar barátokra lel, és e titkos rejtekhelyen az ott felejtett sokféle limlomból otthonos lakást rendez be. Mindig jut az utasok elhullajtott morzsáiból számukra eleség, az utasok…
Földünkön több mint 1 000 000 állatfaj él, és ezek csak azok, amelyekről tudunk. Valószínűleg több millió faj létezik még, amit nem fedeztünk fel. Ebben a könyvben pontosan 1000 állat szerepel a háziasított állatoktól kezdve az erdei vadállatokon át…





























