Keresési eredmények
A karácsonyhoz kapcsolódó jelképek összekötik a földrészeket, a régi korok és a ma embereit, az ünnepet és az ünneplőket. A karácsonyi dobozban szinte a világon mindenhol található angyalhaj, gyertya, csillag, de van, ahol diótörőt vagy cukorbotot is…
Hiszel a varázslatban? Tamara és a barátnői igenis hisznek benne. És amikor találkoznak a csillagállatokkal, varázslatos kalandokba csöppennek! A tornacsapat több tagját baleset éri. A csillagbarátok úgy sejtik, sötét bűbáj áll a balszerencsés esetek…
A napfényes kertet zümmögő zsongás tölti be, a földön és a fákon sok-sok állat él. Nézz körül, hogy mi mindent találsz idebent!
Hiszel a varázslatban? Maja és a barátnői igenis hisznek benne. És amikor találkoznak a csillagállatokkal, varázslatos kalandokba csöppennek! Maja nővére egy ideje szörnyen furán viselkedik. A csillagbarátok sötét bűbájt sejtenek a háttérben. Vajon a…
„Ebben a könyvben az első olyan dalaim szerepelnek, amelyeket kimondottan azért írtam, hogy a gyerekek ne csak hallgassák, hanem énekeljék is őket. A négy évszakot felölelő kötetben a versek hangulatán kívül pedagógiai szempontokat és a korosztály képességeit…
Isten hozott a Csillagfény palotában! A palotában mindenki lázasan készülődik a királyné születésnapi báljára. Katkát is nagyon lekötik a ruha- és táncpróbák, de közben más gondja is akad: Bella, a kíváncsi kiscica állandóan rossz fát tesz a tűzre és…
„Mindig is szerettem kirándulni. Erdőt-mezőt járni, állatok után leskelődni, növényekkel ismerkedni, vízcsobogást hallgatni, madarakban gyönyörködni. És néha, hazaérve dalt írni, énekelni róluk. A titkokat rejtő erdőről, a bokrok sűrűjében pöfögő szúrós…
A kétnyelvű böngésző egy varázslatos és nem mindennapi Budapesten vezet körbe minket. Furcsa épületek, mókás és nem városba illő járókelők, vicces feliratok találhatók mindenütt. A helyszínek könnyen felismerhetőek, mégis mások, mesésebbek, mint a valóságban.…
Nínó, nínó! Érkezik a tűzoltóautó, rajta minden fontos felszereléssel, ami a tűzoltáshoz kell. Kísérd el a tűzoltókat a különböző helyszínekre, és segíts nekik az izgalmas helyzetek megoldásában! A 16 színes, képes mágnessel a gyerekek saját történeteket…
Hiszel a varázslatban? Lotti és a barátnői igenis hisznek benne. És amikor találkoznak a csillagállatokkal, varázslatos kalandokba csöppennek! A csillagbarátok attól tartanak, hogy valaki megint sötét varázslatot használ a faluban. Ráadásul most egymással…
Isten hozott a Csillagfény palotában! Katka hercegnő legnagyobb vágya, hogy legyen egy saját macskája, amiről gondoskodhat. Amikor az erdei lovaglás alatt egy dobozban elhagyott kiscicákra bukkan, úgy tűnik, az álma végre teljesül. De mire sikerül biztonságba…
Kismackó ma megy először óvodába. Nagyon izgul. Kísérd el te is! A fülek és kerekek mozgatásával rengeteg új részlet bukkan elő. A kedves rajzok böngészésre és szókincsbővítésre is lehetőséget nyújtanak.
Ebben a lapozóban egy év körforgását követhetjük végig Gryllus Vilmos játékos rímeivel és Megyeri Annamária vidám rajzaival. Tavasszal a gombák és a virágok, nyáron a szivárvány és az alma, ősszel a csodás falevelek, télen pedig a Mikulás teszi örömtelivé…
A Napsugár Lovasklubban az álmok kalanddá válnak! Emma lelkesen érkezik a lovastáborba. Alig várja, hogy felpattanjon álmai pónijára! De óriási csalódás éri, mert Ezüstsörény helyett be kell érnie a vaskos lábú, kócos Borsóval. Szerencsére hamar kiderül,…
A bestseller-gyerekkönyvsorozat második része! Henry nem is lehetne boldogabb. Végre megtalálta a saját sárkányát és létrejött köztük a mágikus kötelék. Bár a sárkánylovasképzés igen megerőltető, Főnixszel remek párost alkotnak, és megtalálták a helyüket…
Interaktív babakönyv – Húzd és forgasd! Milyen nagy a repülőtér! És mennyi itt a csomag! Vajon mi történik a fedélzeten? A kihúzható elemekkel és forgatható kerekekkel a gyerekek maguk mozgathatják a járműveket, hogy a repülő fel- és leszállhasson, vagy…
Kismackó ma egy építkezésen segít, és kipróbálja az összes munkagépet. Kísérd el te is, hogy megtudd, hogyan épül fel egy házikó! A fülek és kerekek mozgatásával rengeteg részlet bukkan elő. A kedves rajzok böngészésre és szókincsbővítésre is lehetőséget…
A kíváncsi majom sehol sem találja a kiselefántot. Kukucskálj be a szép színes oldalak mögé, és segíts neki megkeresni! Közben talán még új barátokat is találtok… 1+ éveseknek
A kíváncsi nyuszi sehol sem találja a kisrókát. Kukucskálj be a szép színes oldalak mögé, és segíts neki megkeresni! Közben talán még új barátokat is találtok… 1+ éveseknek
A kötet tele van télen-nyáron velünk élő madarakkal! Ezek a kedves és csoda szép állatok számos kiváló költőt megihlettek: többek között Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Gryllus Vilmos verseit gyűjtöttük csokorba ebben a gazdagon illusztrált kötetben.…
Megérkeztek a lóimádók új kedvencei: Lepke és Táltos! Léna anyukája vezeti a Vadrózsa farmot, így a kislány szinte mindent tud a lótartás rejtelmeiről. Amikor a városban élő Lilla tavasszal vendégségbe érkezik hozzájuk, a két lányt hamar összekovácsolja…
A titkos felfedezők a Holdra indulnak, hogy kiszabadítsanak egy kráterben elakadt holdjáró robotot. Ezzel különleges kaland veszi kezdetét, hiszen most először hagyják el a Földet! De a küldetés ezúttal Kopót, a tapasztalt alakváltó járművet is kihívás…
Bestseller-gyerekkönyvsorozat a láthatáron! Sárkányok nem léteznek, igaz? Henry is így hitte egészen addig, amíg egy nap ki nem választják sárkánylovasnak. Mire észbe kapna, már egy titkos akadémiára tart, ahol öt társával együtt három veszélyes vizsga…
A madarak aggódnak, mert sehol sem találják a kis rénszarvast. Kukucskálj be a szép színes oldalak mögé, és segíts nekik megkeresni! Közben talán még új barátokat is találtok…
Edwin nem átlagos fiú, hanem király. Van trónja és páncélruhája és kastélya titkos járatokkal, meg minden. Ja, igen, és a szomszédban a világ leg-leg-leggaládabb embere lakik. Ebből tutira nem lehet körömrágóan izgalmas kaland sok csokival és harapós…
Budapest az egyik legszínesebb, legizgalmasabb város, ami ráadásul olyan gyorsan változik, hogy csak győzz lépést tartani vele! Szeretnéd megfejteni a titkait? Akkor lapozd fel ezt a könyvet – felnőttként egyedül sétálva, családdal vagy éppen egy osztálykirándulás…
Fedezd fel a dinoszauruszok világát a látványos rajzokkal illusztrált, kihajtható oldalak segítségével! Ha pedig megfordítod a könyvet, az idővonalon számos érdekességet tudhatsz meg ezekről a különleges állatokról, amelyek egykor benépesítették a földet.
A sorozat legújabb részében Tom és Kiki a tenger mélyére merül, hogy megmentsen egy bajba került cápát, és közben rábukkannak egy rég elsüllyedt kalózhajó maradványaira. Vajon milyen ismeretlen veszélyek leselkednek rájuk a roncsok között? A kezdő olvasóknak…
Edwin nem átlagos fiú, hanem király. Van trónja és páncélruhája és kastélya titkos járatokkal, meg minden. Amikor egy óriási és rémisztő szörny híre jut el Edwin királyhoz, tudja, hogy meg kell küzdenie vele. Ezt akarja Nurbiszon császár is, akinek tutira…
Ismerd meg a titkos felfedezőket! A csoport tagjai olyan gyerekek, akik az egyiptomi piramisoktól a dinoszauruszokon át az esőerdőkig a legkülönbözőbb témákban jártasak. Minden kötetben más-más páros indul közülük titkos küldetésre. Ezúttal egy geológuspalánta…