Keresési eredmények
A Stresszoldó és relaxásció módszerek című kötet már több mint 1 millió példányban fogyott világszerte. A stresszoldás megkerülhetetlen útmutatója ezúttal felújított, bővített kiadásban kerül a boltokba. A gyakorlófüzet részletes, könnyen követhető leírásokat…
Michael Palin 2001-ben vágott neki stábjával a Szaharának, hogy filmet forgasson a Föld egyik legkiismerhetetlenebb és legveszélyesebb vidékéről. A kis csapat dacolva hőséggel, széllel és homokkal a Gibraltár, Marokkó, Algéria, Nyugat-Szahara, Mauritánia,…
Emlékezés? Korrajz? Töredékes családtörténet? Fejlődésregény? Makovecz Benjamin költőien szép írása műfajilag nehezen meghatározható. Egyedi a szerkezete is: száztizenegy lábjegyzetben próbálja megrajzolni apa és fiú lassan bontakozó és egyre bensőségesebb…
Irvin D. Yalom legfontosabb, legtöbbet méltatott könyve, a Szemben a nappal, az élet legnagyobb kihívásával, a halálfélelem legyőzésének szükségességével szembesít bennünket. Arra bátorít, hogy félelem nélkül nézzünk szembe halandóságunk megcáfolhatatlan…
Irvin D. Yalom legfontosabb, legtöbbet méltatott könyve, a Szemben a nappal, az élet legnagyobb kihívásával, a halálfélelem legyőzésének szükségességével szembesít bennünket. Arra bátorít, hogy félelem nélkül nézzünk szembe halandóságunk megcáfolhatatlan…
A lelke mélyén minden pszichiáter nyomozó. Irvin D. Yalom (1931) orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként született Washingtonban. A Stanford Egyetem pszichiátriaprofesszora, író. A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata, az Egzisztenciális pszichoterápia,…
Irvin D. Yalom pszichoterápiás történetein átsüt az emberszeretet, empátia, tolerancia, hitelesség és bölcsesség. A legkényesebb kérdésektől sem zárkózik el; saját haláláról vagy az élet értelméről ugyanolyan tárgyilagosan ír, mint a páciens és terapeuta…
Irvin D. Yalom pszichoterápiás történetein átsüt az emberszeretet, empátia, tolerancia, hitelesség és bölcsesség. A legkényesebb kérdésektől sem zárkózik el; saját haláláról vagy az élet értelméről ugyanolyan tárgyilagosan ír, mint a páciens és terapeuta…
Ha az ember nem megrögzött remete vagy született életművész, nap, mint nap főhet a feje amiatt, hogyan hozhatna össze egy randevút, s hogyan tudná választottját meghódítani, megkapni és megtartani. David Cohen könyve arra tanít, hogy ezek az örök titkok…
A kötet segítségével megismerhetjük a világ jó néhány figyelemre méltó találmányát, megszületésük izgalmas történetét – a keréktől a szilikonlapkáig. Megtudhatjuk többek között, hogyan mérték az emberek az időt a nap, a homok és a víz segítségével, mielőtt…
A Nápolyi regények szerzőjétől Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és…
A Nápolyi regények szerzőjétől Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és…
A terapeuta rendelőjében mindenki hazudik. Hazudik Carolyn, akinek feltett szándéka, hogy tönkreteszi az ifjú Ernest Lash ígéretes karrierjét, mert meg van győződve róla: ő vette rá a férjét (volt páciensét), hogy elváljon tőle. Hazudik Shelly, a megszállott…
Barbara Pease-Allan Pease: Testbeszéd a munkahelyen A Testbeszéd a munkahelyen meggyőzően érvel gesztusaink fontossága mellett, és megtanít rá, hogyan aknázzuk ki a bennük rejlő megannyi lehetőséget. Szemléletesen mutatja be, hogyan értelmezhetők ezek…
Mindennapi kommunikációnk 60–80%-ban gesztusok révén, testbeszéddel történik. Testbeszédünk seg? tségével jelezzük, ha valaki tetszik nekünk, s azt is, hogy a másik számára megközel? thetők vagyunk. A boldog szerelmesek tudják, hogy a gesztusok és az…
Ismertető: Akár turistaként, akár üzleti céllal utazzék Thaiföldre, jó hasznát veszi ennek a praktikus ismeretekben bővelkedő, minden részletre kiterjedő útikönyvnek. Az útikönyvben: • Thaiföld szigeteinek és tengerpartjainak részletes bemutatása • minden…
Budapest is experiencing a culinary renaissance, and the Hungarian wine industry has virtually transformed itself over the past two decades. The Food and Wine Lover’s Guide to Hungary is the first culinary guide to Hungary and includes in-depth information…
Vajon hol tárolja agyunk az emlékeket, és tulajdonképpen mi az emlékezet? Milyen az, ha nagyon jó a memóriánk, és milyen, ha nagyon rossz? Vajon lehet teljes életet élni emlékek nélkül? Képes-e a memória jó és rossz irányba is hatni – vagy időben előre?…
A Körvonalból ismert, nemrég elvált írónő fiaival visszaköltözik Londonba, hogy új életet építsen fel. A regényt az alapokig szétvert lakás felújításának epizódjai tagolják, a köztük eltelő lopott időben pedig beszélgetőpartnerek haladnak át Faye figyelmének…
Bill Gates előszavával Richard P. Feynman Nobel-díjas fizikus élt-halt a bizarr kalandokért. Önéletrajzi könyvében a maga utánozhatatlan stílusában meséli el nekünk, miről csevegett az atomfizikával kapcsolatban Einsteinnel és Bohrral; hogyan nyitotta…
A Tükör, index, kuplung korunk középkorú, magányos szinglijének bibliája. Annak a nőnek a története, aki 40 évesen meg akar tanulni vezetni, de nem tud sebességet váltani, nem érzékeli a holtteret és folyton elszédül. Annak a középkorú nőknek az egyszerre…
Szuperintelligensnek lenni kétségkívül nagy adomány. Másrészt különbözőség, amelynek következtében megesik, hogy eltávolodunk a többiektől, és úgy érezzük, sosem vagyunk igazán a helyünkön. S mi van akkor, ha a túlzott intelligencia szélsőséges érzékenységgel…
Természettudományos kutatások és etológia, szociológiai vizsgálatok sora igazolja azt, ami ősidők óta megjelenik irodalmi és mitológiai példázatokban: a madarak tükröt tartanak a Homo sapiens elé. Milyen a szerelmi életük? Hűségesek vagy poligámok? Nyugodtak…
„A Nyugat már rég elveszítette világformáló szerepét.” Az oxfordi történész Selyemutak című könyve friss nézőpontjával rákényszerített bennünket, hogy teljesen új szemszögből tekintsünk a történelem elmúlt évszázadaira. Az Új selyemutak napjainkig viszi…
Elhagyott a szerelmed, a házastársad? S most úgy érzed, vége az életednek? Ha így van, neked szól ez a könyv, mert meggyőz arról, hogy férfi nélkül is létezik boldog, teljes élet. Segít abban, hogy szabadon és kiegyensúlyozottan viseld el az új helyzetet.…
Az 1950-es évek közepén született Egy ifjú természettudós történetei Állatkerti gyűjtőutak című könyvének sikere után az 1960-as évek elején az ifjú David Attenborough újabb utakra indul. Ezúttal Madagaszkárt, Új-Guineát és a Csendes-óceán térségét,…
Irvin D. Yalom ezúttal a saját életét veszi górcső alá, önmagát vizsgálja a terapeuta szemével. Mélyére néz azoknak az emberi kapcsolatoknak, amelyek hozzájárultak személyes és szakmai fejlődéséhez, beavat világszerte sikeres könyvei, például a Szerelemhóhér,…
„Ezt a könyvet olvasni olyan, mintha megrohamoznánk egy csúcskategóriás cukrászdát: ámulunk-bámulunk, és azt kívánjuk, soha ne érjen véget ez a felséges ízorgia.” Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek szerzője A 31 éves Annie McDee-nek nemrég bomlott…
Arnold. Bori. János. Liza. Egy zöldséges. Egy banktisztviselő. Egy történelemtanár. Egy háziasszony. Látszólag semmi közös nincs bennük. De a város, ahol élnek, a rendszerváltás, amely megfosztja őket álmaiktól és lehetőségeiktől mégis összeköti őket. …





























