Keresési eredmények
Ritkán történik meg, hogy egy író töredékben maradt műveinek egyikét a szerző halála után 60 évvel kiadják, ráadásul úgy, hogy nem torzót, hanem egy – a szerző életművét, stílusát jól ismerő kortárs írók által – befejezett regényt vehetnek kézbe az olvasók.…
Jerry Burton egy repülőszerencsétlenség után az orvosa tanácsára vidékre költözik húgával, Joannával, hogy nyugodt körülmények között tudjon lábadozni. A csendes kisváros lakói hamar tudomást szereznek érkezésükről, és sorban bemutatkozó látogatást tesznek…
A Nevetés a sötétben már-már lektűr (bár ezt írni szinte istenkáromlás Nabokov esetében) – vagy éppenséggel annak is olvasható: olyan, bohózati elemekkel teli szerelmiháromszög-történet, amely kifejezetten filmre kívánkozik. Nabokov részben annak is…
Az 1978-ban megjelent Nők a siker első éveinek története, és ugyancsak remekmű. Az író alteregója, Henry Chinaski immár nem kézbesítőként tengeti nyomorúságos életét, hanem sikeres íróként utazgat felolvasásokra, és közben persze iszik rendületlenül,…
A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen,…
A legenda szerint Hrabal tíz korsó sörért „vette meg” regényének címét valamelyik kocsmai ivócimborájától. Ez igen jutányos ár, ha figyelembe vesszük, hogy a Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok mellett az Őfelsége pincére… a világszerte…
Akárcsak Rob a Pop, csajok, satöbbiben – ki ne emlékezne rá? –, az új Hornby-regény főhőse, Joseph is DJ szeretne lenni. De egyelőre csak egy hentesboltban dolgozik (egyéb részidős munkák mellett), és csak álmodozhat arról, hogy az első trackje bombasiker…
Mióta csak az eszét tudta, Omon Krivomazov mindig is a magasba vágyott. Már kisgyerekként megszédítik a háborús filmekben látott vadászpilóták kalandjai, ikaroszi ambíciói pedig előbb a légierő oktatóiskolájába repítik, majd beválogatják egy Holdra készülő,…
Howard Phillips Lovecraft (1890?1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allen Poe és AmbroseBierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett - a kozmikus rettenet irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös…
Az első írásait (zenei kritikáit) tizennégy évesen, első novelláskötetét (A varázsló kertje, 1908) pedig huszonegy éves korában publikáló Csáth Géza (1887–1919) tragikusan rövid élete során mintegy százhúsz – többnyire sötét tónusú – novellát, mesét…
Az Ördögcsapda tizenkét darabja méltótisztelgésa világirodalom legendás alakja,a nagy humanista nevettető,Kurt Vonnegutés életműveelőtt.Atörténeteket áthatjaa szerzőcsakis rá jellemzőhumora,továbbáaz erkölcsi normáinak sérelmébőlfakadó harag. Megcsodálhatjukdrámaian…
1976 decemberében, 45 éve jelent meg a kolozsvári Kriterion kiadásában az Öregek könyve, Plugor Sándor és Szilágyi Domokos azóta is kultikusnak számító kötete. A könyvet megjelenése első napjaiban elkapkodták, lényegében órák alatt elfogyott: Szilágyi…
Az Örök éj Agatha Christie személyes kedvence saját művei közül, feszültséggel teli dráma, melynek fordulatai még a krimikirálynőtől is szokatlanul borzongatóak.
Amikor a vonzó, ám pénztelen Michael Rogers meglátja álmai otthonát, majd pár perccel később találkozik a bájos és mesésen gazdag örökösnővel, Ellie-vel, úgy érzi, minden álma egyszerre vált valóra. Nem hallgat az öreg cigányasszony figyelmeztetésére,…
A Metro-trilógia és a Text szerzőjének fergeteges politikai szatírái új kiadásban nyolc új elbeszéléssel. "Oroszországot, ész, nem érted" - mintha ez a szállóigévé lett híres verssor visszhangzana DmitryGlukhovsky sötét tónusú és humorú elbeszéléseiben.…
Éric-Emmanuel Schmitt még a múlt évezredben, 1997-ben írta meg A láthatatlan ciklusa című kisregénysorozata első darabját, s bő húsz ével később, 2019-ben zárta le a ciklust a nyolcadik kötettel. A sorozat több történetéből színpadi adaptáció is készült,…
Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg…
Mrs. McGillicuddy épp a karácsonyi bevásárlásából utazik haza, amikor a mellette párhuzamosan haladó másik vonat egyik ablakán hirtelen felszalad a roló. Borzasztó látvány tárul az idős hölgy szeme elé: egy férfi fojtogat egy harminc év körüli nőt, aki…
Párizsba nem akkor érkezik meg az ember, mikor leszáll az állomáson, sem pedig, mikor megfájdul nyaka a Louvre-ban, s beáll szemei mögött az a megalázó képtárémelygés, mely a civilizáció egyik legutálatosabb kísérő tünete. Egy kissé megérkezik, mikor…
Hétről hétre egy különös magánhirdetés jelenik meg a Timesban: „Boldog? Ha nem, keresse fel Mr. Parker Pyne irodáját!”. A nyugdíjas Parker Pyne ugyanis a boldogság szakértője és a boldogtalanság kérlelhetetlen ellenfele. Mr. Pyne hosszú évek alatt összegyűlt…
Orosz István (sz. 1951) nemzetközi hírű, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész és – egyelőre, e könyv megjelenéséig – kevésbé ismert író. Képzőművészeti, filmes és irodalmi műveinek, megnyilatkozásainak egy részét álnéven,…
A részben önéletrajzi ihletésű, de a science-fiction ötlettárából is jócskán merítő Piros fű a viani életmű egyik legfontosabb, legjellegzetesebb darabja. A némi erotikával, ironikus társadalomkritikával és sok humorral fűszerezett regény középpontjában…
A nem túl távoli jövőben Lem víziója szerint az emberiség lassanként meghódítja a Naprendszert - a Holdon telepek vannak, egy Mars-utazás már rutinmunka -, de maga az ember ugyanolyan esendő és törékeny lény, mint volt mindig a történelemben. Pirxnek,…
A tengerésztiszti egyenruháját ócska, koszos rongyokra cserélő kapitány, Piszkos Fred nevét nálunk már az általános iskolások is ismerik. Mint ahogy azt is tudják, hogy „neki van a világon a legtöbb esze” (Fülig Jimmy szíves szóbeli közlése), ezért aztán…
Kellemes komédia egy kissé habókos orosz emigráns professzorról, aki reménytelen küzdelmet folytat az angol nyelvvel éppúgy, mint a szívével (mely balgán szeret és baljósan beteg). A Pnyin bizonnyal e látszólagos kellemessége – és sajátos humora – révén…
A külügyminisztériumban dolgozó Henry Hailsham-Brown felesége, Clarissa alig köszön el a golfklubba tartó szállóvendégeitől, mikor váratlanul betoppan Henry volt nejének újdonsült férje, a kábítószeres Oliver Costello. Homályos célzásokat tesz arra,…
Charles Bukowski, az amerikai irodalom mocskos öregembere, fenegyereke, kultuszfigurája, ebben az utolsó, már halála után megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát: Nicky Belane-t, Los Angeles legjobb magándetektívét, aki önmagán kívül csak a piát…
A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra…
Freud bécsi klinikáján hisztériás női betegekkel foglalkozott, és eleinte hagyományos orvosi eljárásokkal próbálta kezelni őket. Itteni tapasztalatai alapján dolgozta ki pszichoanalitikus elméletét, melynek lényegét 1909-ben, a worcesteri Clark Universityn…
Akárhogyan és akármilyen szemmel nézzük a mai Oroszországot, csak egy kicsit kell közelebb menni hozzá, hogy lássuk, milyen izgalmas hely ez az újra formálódó birodalom: egyszerre félelmetes és reménykeltő, ahogy küzd benne a múlt, a kommunizmus kísértete…