Keresési eredmények
A Szólíts a neveden, a Találj rám!, a Nyolc fehér éjszaka világhírű amerikai írójának regénye egy egyiptomi zsidó fiú és egy szenvedélyes arab taxisofőr különleges kapcsolatáról szól – és arról, hogy kettejük barátsága hogyan változtatja meg a fiatalember…
Fanni ma a halmazokról tanult. Azt mondta, nem fogom érteni, aztán mégis lerajzolta. Két karika, ami középen összeér. Nagyon nevettem, hogyne érteném. Hogy amikor anyával és apával sétálunk, azért én vagyok középen, mert én vagyok, akiben anya és apa…
A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szólíts a neveden szerzője visszatér csodásan összetett lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel első találkozásuk után tovább kutassa, vajon hány különféle alakban is jelenhet meg a szerelem. Egyetlen közelmúltbeli…
Elég pár ajánló szó a barátoktól, egy jó cikk, és már le is foglaltuk a színházjegyet. Eljön az előadás estéje, kicsit kiöltözünk, nézőtér, teltház. Felmegy a függöny, előtűnik a gondosan megkomponált színpadkép. De mi zajlik eközben a hátsó függöny…
Elba eleinte együtt él édesanyjával egy olyan helyen, amelyet a kislány félvilágnak hív, de valójában egy Nápoly melletti elmegyógyintézet. Miután az anyja egyik napról a másikra eltűnik, egy fiatal pszichiáter, Fausto Meraviglia elhatározza, hogy kimenti…
Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége. Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik…
Mediterrán hangulatú, kanyargó utcácskák, szűk sikátorok, levendula, füge, rozmaring a romantikus, zárt belső udvarokban, a vörös és sárga minden árnyalata a házfalakon, egységes, de mégis sokszínű épületetek. Mennyi író, költő, festőművész, grafikus,…
„Azt hittem, eleget gondolkodtam már a szeretetről, amikor a kezembe került Henry Drummond prédikációja. Attól a pillanattól kezdve, hogy elolvastam, és próbáltam átültetni a gyakorlatba a tanítását, rengeteget változott az életem.” Paulo Coelho Ha emberek…
Turturica úr, a latintanár, elmenekül Kisinyovból, miután az orosz hadsereg megszállta Moldovát. Romániában azonban nem talál menedéket, mert lejárt az útlevele. A fővárosba visszatérve a repülőteret ostrom alatt találja, és egy MiG a szeme láttára lelövi…
1847-ben járunk. Magyarország olyan, mint a téli álmot alvó természet a feltartóztathatatlanul közelítő tavasz előtt. Az ország a Habsburg Birodalom része, ám egyre több olyan hang bukkan fel, amely az ország modernizációjáért, a Nyugat-Európában már…
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik legbefolyásosabb szerzője. Könyvei nemcsak a bestsellerlistákat…
Zalán Peti egy szűkös mezővárosi panellakásban él az édesanyjával. Iskolatársai zaklatása elől a könyvekbe menekül, és arról álmodozik, hogy egyszer író lesz – csakhogy hiányzik számára az igazi téma, a valódi nagy kaland. Egy váratlan telefonhívásnak…
A Goodreads Choice Awards 2024 díjnyertes regénye A történetből filmet készít a TriStar Pictures! Long-listed, Time Magazine Best Books of the Year, 2024 Long-listed, Amazon.com Best Books of the Year, 2024 „Espachnak kitűnő érzéke van az élethosszig…
Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el őket egymástól, mégis mindketten egy férfi neve mögé rejtőznek, hogy hallathassák a hangjukat. 1581-ben Emilia Bassano…
Az ifjú és feltűnően szép Dorian Grayt lefesti barátja, Basil Hallward. Lord Henry Wotton befolyása alá vonja a tapasztalatlan húszéves ifjút, és ráébreszti az élet ízére. Dorian a lelkét is kész lenne odaadni azért, hogy tetteinek terhét a Basil által…
A tizenegy éves Lotti nem csupán édesapja távollétét és a második világháború hétköznapi következményeit szenvedi el, de testi fogyatékosságát is stigmaként viseli. A Mindig, ha jön az este az ő felnövésének, eszmélésének története, miközben igazi magyar…
Termék leírása (fülszöveg) A szicíliai nyár sokat ígér, csak nem Ariannának, aki egyfolytában dolgozik. Közben a sziget kínálta finomságokkal, granitával, fagylalttal, cannolóval és különféle halételekkel vigasztalódik, abban az étteremben, ahol naphosszat…
Maditát nem érdekli a karácsonyi készülődés, a forralt bor és mézeskalács. Három évvel ezelőtt, egy decemberi estén meghalt a szerelme; azóta Madita számára, aki a bánatával visszaköltözött szülőfalujába, az advent az év legnehezebb időszaka. Tündéri…
Szűz? Szent? Mártír? Boszorkány? Athena, eredeti nevén Sherine Khalil, egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel…
Mata Hari illúziómentes világában három alapszabály van: a vonzalom valuta, a szex eszköz, a szerelem tiltott. Abban a pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált. Paulo Coelho egyes szám első…
Charles Dickenst (1812–1870) a viktoriánus kor legnagyobb írójának, az angol nyelv legkiválóbb művelőjének tartják, s ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy anyanyelvén mind a mai napig az összes műve kapható. A Két város regénye Párizsban és Londonban…
Új kiadás, új borítóval! 1322. Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a…
„Az USÁ-ban töltött éveimre már úgy emlékszem, mintha álmodtam volna őket. Szerencsére bizonyítékul itt ez a regény, talán a leghumorosabb könyvem. Csodavilágba és demokráciába csöppentem, az itthoni fapados szocializmusból. Úgy hatott rám, akár egy…
AZ ANJOUK-SOROZAT ELŐZMÉNYE ILLUSZTRÁLT, KÉTKÖTETES DÍSZKIADÁS DÍSZDOBOZBAN, VÁRAI ARTÚR GRAFIKÁIVAL. 1292. Bátor Vilmos keresztes lovag huszonhárom év után hazatér a Szentföldről a Magyar Királyságba, hogy szárnyai alá vegye unokaöccsét, akiben a megszégyenült…
Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja férjét, és a válás után fiával, Asherrel együtt visszaköltözik a gyermekkora helyszínére, egy New Hampshire-i álmos…
Az egyik legnépszerűbb tagja a brit uralkodóháznak, jóképű, okos, intelligens. Vilmos hercegnek minden reménye megvan arra, hogy a monarchia koronás fője legyen. Életéről, eddigi pályafutásáról, valamint kiterjedt és világszerte ismert családjáról írt…
2022. február 24. Vladimir Putyin megkezdi Ukrajna átfogó invázióját. Mihail Zigar független orosz újságíró petíciót tesz közzé a Facebookon, amelyet több száz újságíró, majd további ezrek írnak alá. Ennek hatására Oroszországban törvényt hoznak a háborút…
Igor Malev, a dúsgazdag orosz vállalkozó csak egy dologra tud gondolni: egykori feleségére, Ewára. A férfi jóképű és gazdag, ám mégis boldogtalan, mert társa évekkel ezelőtt elhagyta egy divattervezőért. Csalódását Igor máig nem heverte ki, s bármi áron…
Az író, aki egyetemes nyelven ír" - The New York Times Az alkimista világhírű szerzőjének megkapó története. Tetsuya, a hajdan kimagasló tehetségű íjász már rég visszavonultan él, amikor felkeresi egy fiatalember. Az ifjú erős, elszánt, tehetséges -…
Nagyjából húsz éve írok limerickeket, és ezekben az ötsorosokban fejezem ki a lehető legrövidebben bánatom és örömöm, azaz önmagamat. Egyszer csak mi történt? Hetven lettem. Szóval, itt az ideje, hogy hetvenkedjem. Bocs a szóviccért, de tényleg. Megkértem…