Keresési eredmények
Nem egy másik bolygóról érkeztek, csak egy másik évezredből ám az 1995 után született Z generáció tagjaival mégis értetlenül bámulunk egymásra. Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy ők már egy új világban nőttek fel, és más szabályok szerint élnek,…
21 kreatív ötlet, 21 személyes értelmezés és 21 blog, melyek írói nap mint nap inspirálják követőiket az otthonszépítés és dekoráció területén. Egy izgalmas könyv, amely kézen fogja és végigvezeti az olvasót az alkotás folyamatán, arra bátorítva, hogy…
Egy fiatal házaspár kalandja, akik sok év világjárás után hazatérnek Magyarországra, hogy vietnami éttermet nyissanak Budapest belvárosában. Némi nehézséget jelent, hogy étteremben addig csak vendégként jártak, hogy Magyarországon akkor még ismeretlenek…
Új korosztály népesíti be a cégek vezetését: itt a 80-as évek óta született Y generáció, a mai harmincasok nemzedéke! Lendületesek, okosak, tele vannak energiával csakhogy egészen másképp működnek, mint a náluk idősebbek. Mindenáron sikerre törekednek,…
A személyiségfejlesztés nemzetközileg elismert szakértői most egyszerű, mégis rendkívül hatásos módszert fejlesztettek ki, mellyel az emberek átvehetik az irányítást életük felett. A N.E.W.S. módszer lényege egyfajta belső navigáció, aminek során feltérképezzük…
Mosolygós és fordulatos mese egy kislányról, aki nemcsak néz, hanem lát is. Olyan dolgokat lát és hall, amiket a hétköznapokba beleszürkült emberek már legfeljebb sejtenek: a manók bolondozását a kertben, a fák beszélgetését és táncát, a fal mögött rejtőző…
Mindig érdekes, amikor egy blogger könyvet ír: ha jól sikerül a dolog, akkor az a könyv személyes hangvételű lesz, könnyed és mosolygós, mint maga a blog. Bede Anna senkit nem akar megtéríteni, egyszerűen csak el akarja mesélni, hogy hús nélkül is milyen…
Nincs nő, aki ne vágyna arra, hogy egy kicsit bűbájoskodjon az étellel: gyógyítson, erőt adjon, felrázzon vagy éppen elcsitítson. Az Örömfőzés szerzője egy közismert városi jógi, aki szerint a főzés, a tálalás, a család táplálása tökéletes és praktikus…
Több oka is lehet annak, hogy egy könyvből második kiadás készül: sikeres volt, elfogyott az üzletekből, vagy éppen aktuálisabb tartalommal jelenik meg. A Süteményeskönyv visszatérésében mindhárom ok közrejátszik: a könyv elnyerte a Gourmand World Cookbook…
Bede Anna hosszú évek óta nem eszik húst, és hosszú évek óta vezeti húsmentes fogásokkal teli blogját Vegasztrománia címmel. Mint írja, nem az a célja, hogy másokat „vega hitre térítsen”, csak azt szeretné bebizonyítani – húsevő és nem húsevő olvasóinak…
Havas Dóra két kisgyermek anyukájaként különösen fontosnak tartja, hogy gyermekei a lehető legegészségesebb ételeket fogyasszák. A tudatosságot szem előtt tartva igyekszik olyan ételek- kel táplálni őket, melyek egészségesek, frissek, szezonálisak, ugyanakkor…
A könyv a Kiadótól megszokott igényes tartalommal, valamint a témához illően egy kisméretű, jól használható kötetben ad ötleteket arra, hogy hogyan főzzünk kis költségvetésből is finoman és változatosan. A kötet a hagyományos magyar ételsor szerint oszlik…
A könyv a Kiadótól megszokott igényes tartalommal, valamint a témához illően egy kisméretű, jól használható kötetben ad tanácsokat a háztartás, főzés és dekoráció témakörében. A rendkívül praktikus, hiánypótló kötetből számos tanácsot kaphat az olvasó…
A mangalica egy Magyarországon őshonos disznófajta, mely az utóbbi években nagy népszerűségnek örvend az ínyencek körében, ennek ellenére még mindig nem készült róla szakácskönyv. Ebben a hiánypótló kötetben egy részletes tanulmány mutatja be a fajta…
Horváth Eszter divatstylist, cukrász, a Sugar! designcukrászdák alapítója. Első, kifejezetten a kezdőknek szóló szakácskönyvében a szerző azt bizonyítja be, hogy a szép és finom desszertek elkészítéséhez nem kell feltétlenül szaktudás. Először az alapokat…
Mit főzzek? - teszi fel magának naponta a kérdést sok százezer háziasszony a világon. Mit főzzek, ami hamar elkészül, nem drága, finom, és még a gyerekek is megeszik? Mit főzzek, ami mindezen túl még lehetőleg egészséges is? Bereznay Tamás könyve ezekre…
Bereznay Tamás első kötetének, a 2009-ben készült Mai magyar konyhának angol nyelvű változata, kibővített és a nemzetközi piacra adaptált tartalommal. Egy modern, kortárs, különleges receptkönyv, amely ideális szuvenír és kiváló ajándék külföldi partnerek…
Rendhagyó, minden szabályt felrúgó kötet ez: egyszerre tanulságos mesekönyv, látványos képeskönyv és hasznos receptkönyv, melyben minden meséhez egy könnyen elkészíthető recept is tartozik. A mesék főszereplője egy testvérpár, mely az élet vidám és nagy…
A Lila Füge az egyik legnépszerűbb hazai gasztroblog - szerzője, Havas Dóra pedig az egyik legismertebb gasztroblogger. Kimondottan könnyen elkészíthető, fantáziadús, izgalmas, szerethető receptjeit ezrek olvassák naponta az interneten. Most végre csokorba…
A tavalyi év egyik legnagyobb szakácskönyv-sikere a mesterszakács Segal Viktor első kötete volt. A számos csúcséttermet és világhírű szállodát megjárt séf második kötetében is hű marad önmagához: ételei egyszerűen elkészíthetőek, ugyanakkor bővelkednek…
Bede Róbert és Serényi Zsolt közös műsora, a Receptdaráló hónapok óta óriási sikerrel fut a TV Paprika műsorán. Nem véletlenül: a két hallatlanul népszerű szakács receptjei ötletesek, egyszerűen elkészíthetők, műsorukból pedig nem hiányoznak a népszerű…
Mit főzzek? - teszi fel magának naponta a kérdést sok százezer háziasszony a világon. Mit főzzek, ami hamar elkészül, nem drága, finom, és még a gyerekek is megeszik? Mit főzzek, ami mindezen túl még lehetőleg egészséges is? Bereznay Tamás könyve ezekre…
Ernyey Béla színész, író - és közismerten nagy ínyenc, aki korábbi könyveiben és főzőműsorokban is számos alkalommal bebizonyította már, hogy nemcsak enni, de főzni is szeret (és tud!). Első szakácskönyvével, az Ünnepek és hétköznapokkal Ernyey részben…
Segal Viktor a hazai csúcsgasztronómia egyik legismertebb képviselője. Nagynevű nemzetközi, illetve hazai szállodákban és éttermekben szerzett tapasztalatait első ízben tárja a nagyközönség elé ebben a kötetben. A Színek és ízek Segal Viktor 15 kedvenc…
Bereznay Tamás harmadik könyvét tartja most kezében az olvasó. A közismert szakács, akinek Mai magyar konyha és Süteményeskönyv c. kötetei óriási közönség- és szakmai sikert arattak, ezúttal a német konyhát veszi górcső alá. Tarományonkénti felosztásban,…
Bereznay Tamás a magyar konyhaművészet szerelmese. Szívvel-lélekkel főz, és büszke hazánk gasztronómiai értékeire. Éppen ezért gyűjtötte csokorba a magyar konyha legjavát - leveseket, húsételeket, édességeket, savanyúságokat és sok minden mást -, hogy…
Az élelmi rost jó! Hogy miért? Választ kapunk rá ebben a hiánypótló könyvben. Bizonyított, hogy az élelmi rostokban gazdag étrend segíthet az egészségmegőrzésben és számos betegség megelőzésében, mégis kevesen tudják, hogyan valósítható meg a mindennapokban.…
Sok évig vártam a kisfiamra, s mielőtt megfogant volna, megígértem neki, hogyha eljön hozzám, nagyon jó anyukája leszek. Azután végre megérkezett, én pedig megpróbálom betartani az ígéretemet, a legjobb tudásom szerint. Így igyekszem a tányérjába is…
Gáspár Bea előző könyvéből megtudhattuk, hogyan lett az egyszerű vidéki roma lányból országosan ismert, közszeretetnek örvendő Bea asszony, akitől receptjein keresztül elleshetjük életszeretetét, azt, hogy hogyan lehet az asztal örömeivel a családot…