Keresési eredmények
A Magvető Kiadó 2015-ben kezdte kiadni a tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila életművét. A posztumusz novelláskötet, A maximalista után a sorozat a szerző egyik emblematikus regényével folytatódik. Feri nemcsak szereti a cukrot és a csokit, hanem…
A naplófolyam befejező kötete az első világháború kitörésétől az író haláláig eltelt több mint öt év naplófeljegyzéseit és az ez idő alatt írt nagyobb lélegzetű visszaemlékezéseit tartalmazza. Az első háborús évek feljegyzésein még átsugárzik az ígéretesen…
Svédország, 1949. Egy 15 éves fiú találkozik egy 51 éves nővel. Ami ezután következik, katartikus élmény, amely a fiú egész életére kihat. Annál is inkább, mert senkinek nem beszélhet róla. De vajon meddig tart ez a tilalom? Idős korában visszatekintve…
Parti Nagy Lajos tizennégy év után jelentkezik újra verseskötettel. A Létbüfé a költészet igazi mesterfoka. Parti Nagy lírai teremtménye, Dumpf Endre létiparos itt van újra. 2000 óta írja verseit a kórházkerttől a létbüféig és tovább. Sorai mögött ott…
Daniel Kehlmann ezzel a könyvével bebizonyítja, hogy kísérteties történetet is mesteri módon tud írni. Az elhagyatott hétvégi házban családjával víkendező forgatókönyvíró különös dolgoknak lesz tanúja, az olvasó pedig az elbeszélő feljegyzéseiből vele…
Esterházy Péter mondatai 2018-ban is egy különleges könyvtárgyban kísérhetik útjukra az olvasókat. A Magvető Kiadó harmadik alkalommal jelenteti meg A napok iszkolását: a Farkas Anna tervezte könyvnoteszben Esterházy 2000 és 2016 között publikált publicisztikáiból…
,,Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint >>egy tündöklő szombat
Dante 1300 körül elhatározta, hogy világraszóló művet fog írni, olyat, amit akkor már ezer éve nem írtak. És sikerült neki, mert nem tragédiát írt, hanem - ahogy ő nevezte - komédiát. Az Isteni Színjáték azért tud sokszor vicces lenni, mert keserű ember…
A cím szerencsére csak bizarr fricska. Erdős Virág többéves költői programjának ért fordulópontjához. Az eddig már megjelent és kötetekből eddig kimaradt versek panorámája olyan egyedi módon tudósít napjaink Magyarországáról, hogy ideje "hátrahagyni"…
Kocsis Árpád regényben egy takarítóbrigád mindennapjait követhetjük nyomon. Ragyog a padló, fényesedik a korlát, portól könnyebbül az ablakkeret. Letisztulnak a mondatok. A helyszín egy üvegépület: mindent diszkrét, puha anyag borít, drágák a szőnyegek…
Posta, trolibusz, orvosi ügyelet, plázasétány, iskola, végállomás, tömött vasúti kocsi, kutyafuttató - Tóth Krisztina ötven története a mi mindennapi életünkben játszódik. Mintha mi állnánk saját magunk előtt a sorban. Gogol szelleméhez hűen: ha nevetünk,…
Mit mondjunk könyvünkről? Azt, hogy jó kalauz Richard Wagner négyrészes operájához? Akinek ilyenre van szüksége, mert szereti Wagner zenéjét, de a tetralógiától talán még idegenkedik - főleg azért, mert nem tudja áttekinteni hosszú és bonyodalmas cselekményét…
Szív Ernő visszatért - miközben soha nem ment el igazán. Darvasi László még a kilencvenes években hívta életre újságíró alteregóját, Esti Kornél és Szindbád nem is olyan távoli rokonát: Szív Ernőt, a hírlapírót. Szív Ernő évek óta hetente tájékoztatja…
A tizenhét éves Walter - az elbeszélő apja - egy uradalomban dolgozik fejőként. 1945 márciusában besorozzák a Waffen-SS kötelékébe a legjobb barátjával együtt. Míg a barátja, Friedrich egy harcoló alakulathoz kerül, Walter sofőr lesz a hadtápnál. Mindketten…
Szabad Györggyel - a 19. századi magyar polgári átalakulás korának történetírójával, az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés elnökével - 1991-1992-ben készítette a kötetbe rendezett beszélgetéseket egykori tanítványa, Pavlovits Miklós újságíró.…
Ennek a könyvnek az anyaga válogatás a kétezres évek elejétől mostanáig született esszészerű írásaimból. Főleg költőkről, versekről, irodalomról, művészetről. És történelemről, politikáról, jövőképről, kivándorlásról. Szabadságról és egyenlőségről, fantasyről…
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik…
Egy fiú Helsinkiben a 21. század elején, aki meleg internetes oldalakon keresi a partnereit, kígyót tart, és különös macskákkal ismerkedik. Egy albán muszlim nő 1980-ban Koszovóban, aki az álomesküvőjére készül. A két szálon futó cselekmény idővel összeér,…
Hogy mi lett a kis denevérrel, aki madár akart lenni, hogyan gyógyult meg a kis hal, akinek megsérült az uszonya, hogyan élnek a szappanbuborékok, mit tudhatunk meg egy majdnem százéves bácsitól és a vízisiklók királyától? A Felhőmesékből választ kaphatunk…
Márványi Judit a Magvető, majd a Szépirodalmi Kiadó szerkesztőjeként nagy idők nagy tanúja volt. Szerkesztette többek között Eörsi István, Füst Milán, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Polcz Alaine könyveit. De nemcsak munkája, élete is tanúság:…
A kortárs líra egyik legjelentősebb alkotója, Takács Zsuzsa az 1990-es évek vége óta a versek mellett rendszeresen ír prózát is. Friss kötete, A sóbálvány az Élet és Irodalom hasábjain 2016-ban megjelent tárcanovellákat gyűjti egybe. Ezek a látszólag…
Költészet, alkotás, hit, színház, zene a legfontosabb témái a Pilinszky-életműkiadás újabb kötetének, amely a költővel készített interjúk, beszélgetések gyűjteménye. A Beszélgetések huszonkét év után jelenik meg újra Hafner Zoltán gondozásában, bővített…
lehunyom a szemem, és Pisti azt hiszi, hogy nem látom, és tényleg nem látom Minden gyerek költő, mert másképp látja a világot. Ezt mutatja meg nekünk Oravecz Imre kisgyerekeknek és a körülöttük élő felnőtteknek szóló remek kötete, a Máshogy mindenki…
Csáth Géza naplóinak az életműsorozatban megjelent első kötete (Méla akkord: hínak lábat mosni) a tízéves gyermek feljegyzéseivel indult és a pályaválasztás dilemmáival, az orvosi egyetemre való beiratkozással fejeződött be. Habár 1904 decemberében felhagyott…
Santiago Nasar kedves, dolgos fiú volt, ezért mindenkit kicsit kínosan érintett, hogy meg kell halnia. De nem volt mit tenni, a tisztességen esett foltot csak vérrel lehet tisztára mosni, ezért a falu népe együttes erővel bólintott rá a kimondott ítéletre.…
A Tizenkét vándor novella helyszíne Európa: Barcelona, Genf, Róma és Párizs de leginkább García Márquez világa. A kötetté összefűzött történetek spanyolul 1992-ben jelentek meg, magyarul 1998 óta olvashatóak Egry Katalin, Scholz László, Székács Vera…
Bertók Lászlót az ötvenes évek közepén néhány kamaszkori verséért, irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának…
A Természet után W. G. Sebald összes többi irodalmi munkája előtt jelent meg, de nem csupán itthon, hanem Németországban is leginkább csak összes többi művének sikere után irányult rá a figyelem. Sebald későbbi írásművészetének jellemzőit oly tisztán,…
Erdős Virág kétszer száz budapesti képe - száz vers és száz fotó - nem bagatell darabok. Megrendítenek és megnevettetnek. Meglepő, hogy milyen ismerősek. Ennek a Budapestnek a lakói észrevenni nem akart emberek, akik pedig a honfitársaink, és észrevenni…
"Fejben dől el, de kinek a fejében? Meghaladni önmagunkat, kilépni, kinyúlni, elérni, húzz bele, a mi lányunk az ott az elején, igen, szinte ott van már, miénk a győzelem, de kié?" Mi minden fér egy kapcsolatba? Mit lehet kibírni, hogy lehet kibírni,…