Keresési eredmények
Tabudöntögető kalauz a szexhez és a párkapcsolatokhoz. Egy könyv, amely lerombolja az iskolában hallott mítoszokat. Az elavult szexuális felvilágosításnak köszönhetően sokan úgy hagyjuk el az iskolát, hogy mit sem tudunk a saját testünkről, a nemi örömünkről…
A koalamama a kölykeit a saját kakijával táplálja. Igen, kakival. Ha ikreket szül, a pandaanyuka a két bocs egyikét veszni hagyja, mert hát két gyerekkel túl sok a macera. Némelyik édes, pici hörcsögmama pedig – nyami – felfalja az újszülötteit. Az állatvilág…
Mindmáig vitatott, hogy a kádárizmust és a kádáristákat háttérbe szorító 1988-as pártértekezleten a fogadott fiú, vagyis Grósz Károly valóban „az apa”, Kádár János ellen fordult-e, vagy a változást igénylő közhangulat egyszerűen elsöpörte a harminckét…
A Montessori baba Maria Montessori nevelési elvei alapján mutatja be, hogy neveljük szeretettel, tisztelettel, megértéssel és bámulatos nyugalommal a kisbabánkat az első életévében. Simone Davies és Junnifa Uzodike közös könyve gyakorlatias javaslatok…
Sisi – majdani osztrák császárné és magyar királyné – még félig gyereklány, amikor Ferenc József császárral szerelemre lobbannak egymás iránt. Bár eredetileg Sisi nővérét szánták a sugárzó, titokzatos és mély érzésű fiatalember hitvesének, a vakmerő,…
Gomolygó lávatenger vagy súlyos jégtáblák boríthatták egykor azt a földet, amelyet taposunk, de az is elképzelhető, hogy meteorbecsapódás rázta meg, mérges gázok lepték el, az óceán vize nehezedett rá, vagy éppen egy hegylánc tetején csúcsot formázott.…
Barabási Albert-László kutatásainak köszönhetően a világ ma másképpen tekint a hálózatokra. Az elmúlt évtizedek egyik legígéretesebb tudományos módszertani újdonságának a hálózatkutatás és hálózati vizualizáció bizonyult, ami hatékony eszköznek tűnik…
1946 emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség nagy erőkkel nyomozni kezd a Vörös Hadsereg segítségével. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta. Mintha…
"1911, Budapest. Erőss Ada kisírt szemmel lép az oltárhoz, hogy hűségesküt tegyen a nála harminc évvel idősebb lókereskedőnek, akit egyetlen porcikája sem kíván. A nagypolgári család a tönk szélére került, és ha Ada apja nem kapja meg a neki ígért kölcsönt…
„Ez a férfiak műve, picinyem. Mindig is megégettek bennünket. Most pedig mi égetjük meg magunkat. De nem fogunk meghalni, hanem mutogatjuk majd a sebhelyeinket.” Tizenkét történet szellemekről, élőhalott fiúkról, önmagukat felgyújtó nőkről, fűrészfogú…
A Kádár-korszak névadója, Kádár János 1956 novemberétől 1988 tavaszáig, tehát több mint harminckét éven át irányította az országot. A háttérben szinte mindig ott állt mögötte a felesége: Tamáska Mária, aki nagy hatással bírt férjére és a kor politikájára.…
A világhírű etológus és több, kutyákról szóló sikerkönyv szerzője szépíróként is egyre inkább meghódítja az olvasókat. Most vérbeli regénnyel jelentkezik, rendkívül olvasmányos, érdekfeszítő történettel egy ősi, erőszakmentes falu életéről, amelyet tragikus…
Hogyan lehetünk boldogok? Hogyan lehetünk elégedettek önmagunkkal és az élettel, miközben valóra váltjuk álmainkat? A boldogság a legtöbb ember számára hírnevet, sikert és gazdagságot jelent. Stefanos Xenakis szerint a boldogság elérésének egyszerű és…
Ebben a rendkívüli könyvben a híres filmsztár és sikerszerző humoros fűszerezéssel ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. Egyik legnagyobb szenvedélye, az evés, számára a létezés középpontja. Véleményét tizenkét tekintélyes gondolkodó…
1966. június 26-án a Beatles a Nemzeti Stadionba készül első magyarországi koncertjére, amikor az egyik technikust holtan találják a hangfalak mögött. A gyilkos fegyvernek nyoma veszett, sem gyanúsítottja, sem szemtanúja nem akadt az esetnek, miközben…
Tizenkét évesen lettem világbajnok, de addigra már az életem minden területét átszőtte a sakk. Gyerekkorom óta tapasztalom, hogy ez a fantasztikus sport a mindennapokban is használható, nyerő lépéseket tanít nekünk. Én most megmutatom neked a legjobbakat.…
A tét az emberiség túlélése. Mi a teendő azonban akkor, amikor az ember által felépített globális rendszer fenyegeti saját túlélését és a természet egyensúlyának fennmaradását? Hogy ezen változtassunk, több tudományterületet is mozgósítani kell, éspedig…
Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül.…
Afganisztán legfiatalabb női polgármesterének, emberi jogi harcosának szívszorító és inspiráló vallomása Zarifa Ghafari hároméves volt, amikor a tálibok kitiltották a lányokat az iskolákból, így ő is csak titokban folytathatta alapfokú tanulmányait.…
Csíkszentmihályi Mihály nagysikerű könyve rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy a harmadik évezredben harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak. Felelősek…
Minden gazdi boldog kutyát szeretne – minden kutya magabiztos gazdit szeretne. A jó kutyakiképzés mindenekelőtt azt jelenti, hogy a gazdákkal és a kutyákkal egyenlő mértékben foglalkozunk. Mert a kutyák gyorsan tanulnak, ha az emberük megértette a sikeres…
Philip Zimbardo, a legendás amerikai pszichológus ezúttal kötetlen, élvezetes beszélgetés keretében mesél életéről és szakmájáról. Beszél szicíliai származásáról, majd Bronxban töltött gyermekkoráról, a mester- és doktori képzéséről a Yale-en, és gimnáziumi…
Mit tegyek, ha nem ismer meg? Mennyi időt töltsek vele? Hogyan védjem meg a csalóktól? Hogyan intézzem a pénzügyeit? Hogyan etessem, hogyan tegyem tisztába? Meddig lehet egyedül hagyni? Mikor keressünk idősotthont? Rengeteg ehhez hasonló kérdés foglalkoztatja…
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja…
Tanulhatunk bármit a drogosoktól? Tudjuk egyáltalán, közülünk hányan szenvedélybetegek? A munkamániát még most is gyakran erénynek tekintjük, az alkohol-, nikotin- vagy internetfüggőség, a szex- vagy vásárlásmánia, az étkezési zavarok a normális társadalomban…
Hogyan vált a farkasból az ember barátja? Milyen érzelmeik vannak a kutyáknak, hogyan kötődnek, és mi a szerepe a személyes rítusoknak az életükben? Hogyan oldanak meg problémákat? Miben hasonlít, és miben különbözik az emberi és az állati intelligencia?…
Szörnyű emberi szenvedések és társadalmi károk árán alakítottuk át a világot és a termelékenység maximalizálása érdekében. Egyenlőség és méltányosság, demokrácia és szabadság, közösség és szolidaritás - közös értékeink, amelyek a kapitalizmus kritikájának…
Az iskola az emberi kultúra megmentésének kulcsa, ez azonban nem valamilyen mechanikus megőrzés, és nem egyenlő a változatlansággal. Az alapvető kérdés az, hogy ebben a soha nem észlelt gyorsasággal változó világban milyen lehet és legyen a 21. és a…
Kutyát venni magunk mellé, befogadni az otthonunkba óriási felelősség. Alaposan fel kell készülni arra, hogy egy izgő-mozgó kiskutya határozza meg ezentúl a mindennapjainkat. A külvilág elvárja, hogy a kutya legyen jól nevelt, csendes, barátságos, okos,…
4–8 éveseknek 6 kötet 36 mese 500 feladat és kreatív játék 1 varázslatos világ „Álmodtam egy mesevilágot, amit most megosztok veled” Polgár Judit Interaktív fejlesztő könyvek Fejlődési lehetőség minden gyerek számára • kommunikációs és nyelvi készségek…