Keresési eredmények
– Sosem mondtam, hogy az általam teljesített kívánságok bárkinek is a hasznára kell hogy váljanak – közölte a szellem. – Sőt, megesküdtem, hogy teljesítésük mindig a lehető legtöbb kárt okozza majd. Abdalláh napközben egyszerű szőnyegárus, álmaiban azonban…
„Ki vagy te?” Sofie egy napon levelet kap, amely ezt a zavarba ejtő kérdést tartalmazza. Majd érkezik még egy: „Honnan származik a világ?” Innentől kezdve áradnak a kérdések és a meglepetések, Sofie pedig olyan kalandot él át, amelynek során megismeri…
Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek. A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem…
Könyvünk hőse, a nagy erejű Kinizsi Pál egyszerű közemberből lesz Mátyás király vitéze, főúr, a fekete sereg hős hadvezére. Tatay Sándor népmesei ihletésű, humoros regénye ifjú nemzedékek kedvelt, szórakoztató olvasmánya, amely a fiatalok elé igazi,…
Idővel hatalmas tölgyfák közé értek: az ágak a szélben susogva regéltek. Barangold be a Bűvösberek varázslatos világát Vicky Cowie klasszikus gyerekkönyvének öt történetével, amelyek mindegyike elbűvölő esti mese!
Amikor Jess Choudhary iskolájának egyik legnépszerűbb és leggazdagabb diákját, Hugh Henry Van Borent holtan találják, megindul a találgatás, ki lehetett a gyilkosa. Jess, akinek lenézett ösztöndíjasként szigorúan ügyelnie kell arra, nehogy bajba keveredjen,…
Pumukli visszatért! Fújhat a szél és eshet a hó, a csintalan kis kobold újabb csínyekkel forgatja fel Eder mester életét. Hol szétvagdos egy túl nagy pulóvert, hol kutyaszánra ül – Pumuklival a házban egy percig sem unalmas az élet!
Mary Poppins, a varázslatos dada ismét visszatér a Banks családhoz, hogy újabb kalandokra vezesse Jane-t, Michaelt, az ikreket meg a pólyás Annabelt. Mellette egy gyerek sem unatkozik vagy válik komisszá – a világ legszeretettebb dadusa bűbájt és izgalmat…
Még a koboldoknak is ágyba kell bújniuk esténként. De talán még egy utolsó csínyre jut idő… A csibész Pumukli esti meséivel vidám véget ér a nap, és szép és kalandos álmok követik. Ellis Kaut klasszikus meséit Uli Leistenschneider három új története…
Emlékeztek még arra a napra, amikor Mary Poppins először jelent meg a Cseresznyefa utcában? És arra, hogy mennyi bámulatos kalandban volt részük a Banks gyerekeknek Mary oldalán egészen addig a napig, amikor megfordult a szél, és Mary éppolyan váratlanul,…
„– Mit szólnál, ha alkut kötnénk? Feloldom az átkod, ha te is segítesz felbontani a szerződést, ami ideköt.” Ingary földjén, ahol tényleg léteznek hétmérföldes csizmák és láthatatlanná tévő köpenyek, Sophie Hatter magára vonja a Puszták Boszorkányának…
Egy apa érkezik fiával Csonthalmára, hogy új életet kezdjenek. Az apa a helyi könyvtárban kap munkát, de hamarosan kiderül, hogy a furcsa település lakói nem azok, akiknek mondják magukat, szellemek és boszorkányok pedig nagyon is léteznek. KaeRel (Karol…
A hobbit A Gyűrűk Ura előzményeként született híres mű, amelyet a jelentős Tolkien-kutató szerző korszerűsített, bővített és jegyzetekkel látott el. A Szobotka Tibor fordításában, 1975-ben megjelent mű terminológiailag is megújított változata új részekkel,…
A kilencéves Bruno egyszer csak kénytelen családjával együtt elköltözni kényelmes berlini házukból egy sivár vidékre, ahol nincs mit csinálni és nincs kivel játszani. Ám egy napon találkozik Smuellel, egy másik fiúval, aki egy különös, párhuzamos világban…
Mit tehetne az ember, ha egy nap olyan híres feltaláló szeretne lenni, mint Einstein, Da Vinci vagy Hubble, a galaktikus kutatás atyja, de most még csupán a kacatok atyja? Ráadásul egy olyan világméretű problémával küzd, amit úgy hívnak, felső tagozat.…
Három különc testvér, három különleges szerelem Elmenekülni Oregon mesés fenyőerdeihez, a folyóparti házba, ahol tárt karokkal várják a keresztszülei: ez a tizenhat éves Theo Weidinger vágya. Amikor a keresztapja, Jeremy ráveszi, hogy kezdjen új életet…
„Ezt nem hiszem el!” Amit a sors rá zúdított, az még a leglazább farkast is kiakasztaná! Nyakán maradt egy nyúl, aki véletlenül megmentette az életét. Egy nyúl! Az olyanokat felfaljuk, és kész! Csakhogy a farkastörvény arra kötelezi, hogy cserébe ő is…
Szilke, a Nagyváradon élő árva kislány rendszeresen megszökik a nevelőintézetből, hogy egy utcai bandához csapódjon. Miután az egyik balhé alkalmával villám csap belé, egy különös öregúr jön el érte, aki állítása szerint a nagyapja, és magával viszi…
Nor legszívesebben az egész nyarat videojátékozással töltené, de a szüleinek más tervei vannak: elküldik vidéken élő nagyszüleihez, és még a játékkonzolját is elkobozzák… Nor nagyapja azonban felhőpásztor, és mivel a varázslat családon belül öröklődik,…
Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták,…
Változás és az átváltozás: egyesek szeretnének megújulni, mások pedig éppen ellenkezőleg, minden erejükkel kapaszkodnak abba, ami múlóban van. Ifjúsági képregényantológiánkban fiatal tehetségek történetei engednek bepillantást a változás fájdalmaiba,…
Minden igazi kaland megváltoztatja azt, aki keresztülmegy rajta. Így van ez képregénymese-antológiánk változatos és színes történeteiben is, amelyeket elismert képregényalkotók és új tehetségek írtak és rajzoltak. Hol egy gyerekszerelemtől fűtött szív…
A tökéletes esküvő receptje: néhány kanál szerelem, egy kis kalamajka és egy csipetnyi nevetés. Mi sül ki ebből? Zita, az esküvője előtt álló mérnöklány gyanút fog, hogy a vőlegénye egy másik nővel utazott Prágába. Visszatér hát a szülővárosába és az…
Sebastian herceg aráját keresi – pontosabban, a szülei keresik neki. Sebastiant túlságosan is lefoglalja, hogy titkos életét rejtegesse, éjszaka ugyanis merész ruhakölteményeket felöltve kápráztatja el Párizs népét mint Lady Crystallia – a divat fővárosának…
„Természetes, hogy a király kíváncsi a leendő királynéra…” Egész Olümposz – és az Alvilág is – a halál istenéről és Démétér tündéri lányáról beszél. A románcról szóló pletykák ellenére azonban Hádésznek és Perszephonénak egyaránt megvan a maga gondja.…
A huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni…
Ki ne emlékezne Török Sándor kedves mesehőseire, Kököjszire és Bobojszára, a két törpére? Szent Kristóf nevű papírhajójukon viszik Pannit, Andris kishúgát újabb kalandok felé. Megismerjük Csúfvirágot és a Nevetlen Rongybabát, ellátogatunk a mennyei mosodába…
Pumukli, a pajkos kobold ezúttal izgalmas és vicces nyári kalandokba bonyolódik. Kacagtató csínyekkel tör borsot pökhendi felnőttek és komisz kölykök orra alá, és alaposan felforgatja Eder mester életét még nyaralás közben is. Ellis Kaut klasszikus meséit…
Brian K. Vaughan, a SAGA bestseller szerzője és Cliff Chiang, a WONDER WOMAN legendás rajzolója Matt Wilson színezővel és Jared K. Fletcher beíróval együtt a PAPER GIRLS – ÚJSÁGOSLÁNYOK ötödik kötetében folytatja az egyre drámaibb és sötétebb kalandot.…
ISMERD MEG A JAPÁN GYEREKKÖNYVET, AMELY MIJAZAKI HAJAO RAJZFILMJÉT IHLETTE! Kiki, a kis boszorkány sosem futamodik meg a kihívások elől. Amikor betölti tizenharmadik évét, a boszorkányhagyománynak megfelelően útra kel, hogy egy új városban telepedjen…