Keresési eredmények
Hamvas Béla életművének vonatkozásában az utóbbi évek szövegkutatásainak egyik legfontosabb, legjelentősebb eredménye a jelen kötetben most először olvasható Seth. Kereszténység és hagyomány című nagyesszé közreadása. E mindeddig elveszettnek hitt művéről…
EGY TELJES KORSZAK, az első két évtized írásai hiányoztak eddig Hamvas Béla életművéből: míg az 1930 után született művek némelyike több kiadást is megért, az 1930 előttiek összegyűjtésére és új kiadására alig volt remény. A Hamvas Béla kiskönyvtár e…
Rudolf Kassner (1873-1959) osztrák filozófus, esszéista, Rilke barátja és szellemi társa, Rilke halála után foglalta össze emlékeit a költőről. A kötetben az író valamennyi Rilke-tanulmánya olvasható.
A bor filozófiája Hamvas Béla egyik legismertebb és legkedveltebb írása. Tárgyának és hangjának különleges közvetlensége miatt azonban több félreértés és félreértelmezés kötődik hozzá, mint bármelyik másik művéhez. Kéziratos jegyzetei szerint Hamvas…
AZ ÉG MESÉI Tematikus válogatás Aesopus meséiből Aesopus, a híres ókori görög meseköltő, erkölcsi tanulságokkal ellátott állatmeséiből kötetünkben öt mesét mutatunk be. A bölcs tantörténetek 10 évestől 100 éves korig, mindenkihez szólnak. Az Ég meséi…
EGY TELJES KORSZAK, az első két évtized írásai hiányoztak eddig Hamvas Béla életművéből: míg az 1930 után született művek némelyike több kiadást is megért, az 1930 előttiek összegyűjtésére és új kiadására alig volt remény. A Hamvas Béla kiskönyvtár e…
Ebben a kötetben olyan klasszikus írók és filozófusok írásai és szövegrészletei kerültek kiválogatásra, amelyek a valódi emberi létezés titkait és +módszereit" állítják elénk filozófiai, szellemtörténeti, irodalmi és költői formában... A válogatás fő…
A magyar költő pályáját lezáró két remekműve, valamint az eredeti ószövetségi történet egy kétnyelvű kiadásban. A könyvben QR kóddal megnézhető a NINIVE című kisfilm.
Aesopus, a híres ókori görög meseköltő, erkölcsi tanulságokkal ellátott állatmeséiből kötetünkben öt mesét mutatunk be. A bölcs tantörténetek 10 évestől 100 éves korig, mindenkihez szólnak. A VÍZ MESÉI című kiadvány, a MEDIO Kiadó új könyvsorozatának…
A Sziget szellemi közösség tanulmánykötetei Hamvas Béla és Kerényi Károly 1934-es kezdeményezésére születtek. Ők ketten az 1920-as évek végén találkoztak, Hamvas könyvtáros volt a Fővárosi Könyvtárban: kisregényeket, elbeszéléseket írt, amelyek kiadatlanok…
A Scientia Sacra első és második része Hamvas Béla nagy összefoglaló eszmetörténeti műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus egyiptomi, görög, kínai és indiai világon át a különböző vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szakrális…
A MEDIO kiadó MEDIO Plusz sorozatában megjelenő kötetben keleti buddhista, zen buddhista és a szúfi (arab misztika) válogatott tanító történetek szerepelnek, Nyulász Melinda izgalmas grafikáival. A történetekből a Lét és az Élet alapvető, egzisztenciális…
Hamvas Béla írásainak a ’80-as évek elejétől szélesebb körben is meginduló kiadásai között a mai napig hiába keressük a jelen kötetben most közreadott bibliográfiai munkát. Annak oka azonban, hogy e mű a maga egészében nem csupán az írásai iránt érdeklődők…
Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők lépten-nyomon…
Az 1965-ben keletkezett Öt meg nem tartott előadás Hamvas Béla utolsó, alapvető fontosságú írása a művészetről: a művészet mibenlétéről, helyéről és feladatáról, ember és mű megbonthatatlan kölcsönösségéről – a „legmagasabb rendű élet” megvalósításának…
A FÖLD MESÉI Tematikus válogatás Aesopus meséiből Aesopus, a híres ókori görög meseköltő, erkölcsi tanulságokkal ellátott állatmeséiből kötetünkben 17 mesét mutatunk be. A bölcs tantörténetek 10 évestől 100 éves korig, mindenkihez szólnak. Az A FÖLD…
„A jövő nemcsak megismerhetetlen, hanem éppen alapvető hibát követ el az, aki meg akarja ismerni. „Az ember mindaddig, mondja Grisebach, amíg abban a hitben, hogy a jövő megismerhető, ki akarja számítani, tulajdonképpen ki akar térni előle.” A jövő legfőbb…
Hamvas Béla életműsorozat 28. kötetében az író 1928 és 1929 között írt regényét olvashatjuk.
Hamvas Béla indulása óta, sőt első megjelent írásától kezdve folyamatosnak mondható az érdeklődése a magyar sorskérdések vagy azok egyik-másik szellemi vetülete (főleg az irodalmi) iránt. "A magyar sorsról való tudás a mai napig észrevétlenül nőtt azzá,…
Az életműsorozat 33. kötete Hamvas Béla 1945-50 között írt esszéit tartalmazza. Az írások több mint fele most jelenik meg először nyomtatásban.
Szintén "segédmunkási-raktárosi száműzetése" alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát…
Hamvas Béle életmű sorozatának első kötete, díszkötésben.
ARKHAI görögül annyit jelent, mint kezdetek. Az alexandriai görögségben szélesebb értelmet nyert, és a szóval általában a héber szefirát fordították. Később az őskori orfikus misztériumnyelv hatása alatt a jelentés állandósult. Ez az értelem került át…
Ez a mű egymaga képes cáfolni azt a hibás, közkeletű vélekedést, hogy Hamvas Béla nem foglalkozott a magyar kultúrával, elhanyagolta volna irodalmi, művészeti és történelmi tárgyú tanulmányokban érinteni a szűkebb értelemben vett magyar kérdéseket, vagy…