Keresési eredmények
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért. A félelmetes…
Katrina Smythe 18 éves, középiskolába jár és egy éve élőhalott. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Úgy érzi, végre illik a boszorkányokból, vámpírokból és vérfarkasokból álló családjába. Hab a véres tortán, hogy erősebb, gyorsabb és kitartóbb…
A SORS összehozta őket. Vajon a HALÁL-HÍREK fogja elszakítani egymástól? AUSA Today és a New York Times sikerlistás bestsellersorozatának a Mindketten meghalnak a végén és Az első, aki meghal a végén köteteit követő harmadik részében két idegen – mindkettőjüket…
Diszkrét bosszú, csipkébe öltöztetett hódító szándék, könnyek és diadal – elképzelhetetlen volna mindezek nélkül egy régenskori történet. Jane Austen rajongói azonban nem érik be ennyivel, a társasági élet kritikus megfigyelését, finom lélektani ábrázolását…
Az Ordasverem kiégett romjai közt régóta elfeledett gyermekek kísértetei ébredeznek. A súlyos titkokkal szennyezett múlt utat talál a jelenbe, és az egész monarchia sorsát fenyegeti. Fausztuszék a császár parancsára az Éjféli Rémmondó íróját és az Ördöghullámot…
Sárával fordul egyet a világ, amikor a szülei váratlanul bejelentik, hogy az anyja munkája miatt a család Svédországba költözik, és neki mindössze néhány hónapja van felkészülni egy teljesen más életre, ami kint rájuk vár. Az új iskolájában eleinte minden…
Hét évvel ezelőtt Maeve Abenthy elvesztette az apját és vele együtt a nevét is. Kétségbeesetten próbál elmenekülni apja bűnei elől, ezért álnéven él, és soha nem marad egy helyen túl sokáig. Egy nap titokzatos levelet kap apja állítólagos barátjától,…
Trója városának egyik védőistene, Apollón megajándékozza Kasszandrát a jövőbelátás képességével, és ezért a szerelmét kéri cserébe. A hercegnő elfogadja az óriási hatalommal járó lehetőséget, ám nem viszonozza az isten szerelmét, aki büntetésképpen azzal…
„Ha mindez csak tévedés volt köztünk, szeretnék tovább tévedni veled életem minden egyes másodpercében…” Kany García "Para Siempre" Nikki békés életet élt Bali egyik szigetén... amíg Alex fel nem bukkant. Alex sosem gondolta volna, hogy egyszer valaki…
„Az ígéret nem holmi csók a szélben, amivel csak úgy dobálózunk. Egy darab saját magunkból, amit odaadunk valaki másnak, és nem kapjuk vissza, amíg nem teljesítjük a fogadalmunkat.” Vannak azonban ígéretek, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni. Egy…
A 18 éves Aihui Jing arról álmodik, hogy egyszer majd világszínvonalú mérnök legyen, de apja hirtelen halála után az élete összeomlik. A férfi mérnöki titkairól szóló napló és a bérgyilkos által hátrahagyott jáde medál segítségével Jing egészen a fővárosban…
Ez a fiú minden, amitől a lány irtózik. De egyszerűen képtelenség nem vonzódni hozzá. Livia, az instasztár, a felső tízezer kedvence tudja, hogyan kell viselkedni a nyilvánosság előtt, és mit várnak el tőle. A követői imádják, és a polgármester lányaként…
Száguldj hőseinkkel ebben a romantikus, a Forma-1 kíméletlen tempót diktáló világában játszódó regényben! Két barát padlógázzal halad egy olyan irányba, ami mindkettőjük számára végzetes lehet. Mira Wentworth pontosan tudja, hogy Will Hawley bajt jelent.…
Miközben egy napfényes délutánon az iskolájához közeli hegyoldalon Sasha Dahlgren elf katonák elől menekül, talán visszasírja, hogy félévvel korábban még azon rágódott, miért piszkálják folyton az osztálytársai… Az elmúlt hónapokban azonban gyökeresen…
Lehet, hogy az igaz szerelem még a bosszúnál is jobb? Finley szeme előtt egyetlen cél lebeg: híres podcast-műsorvezetővé válni. Az első lépés? Bejutni az iskola podcastcsapatába – hiszen valahol el kell kezdeni. Csakhogy a focimániás barátja, Jensen…
Anne Brontë első regényének főhőse, Agnes Grey egy lelkészcsalád legkisebb gyermekeként szeretetteli környezetben nő fel, ahol a lelki és erkölcsi értékek többet érnek a kézzel fogható javaknál. Ezt a szemléletet kívánja továbbadni nevelőnőként az arisztokrata…
Ami elkezdődik, az egyszer véget ér. Két fivér. Az egyik Jó. A másik Gonosz. A halhatatlanságért és örök ifjúságért cserébe együtt vigyázzák a Végtelen Erdő békéjét, együtt igazgatják a Jók és Rosszak Iskoláját. Ám minden Iskolamesternek próbát kell…
Jane Austen hatodik, egyben utolsó regénye már halála után, 1818-ban jelent meg először. A történet Sir Walter Elliotról és három lányáról szól, akik közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez. A legidősebb, Elisabeth hiába vár gőgösen somersetshire-i…
Romantikus történelmi fikció a fényűző bálok, lélegzetelállító ruhaköltemények és kalandos szerelmek kedvelőinek! Vajon megkaphatunk mindent? Sikert, vagyont, karriert és a szerelmet is? Erre a kérdésre keresik a választ a Davenport-lányok, a barátnőjük,…
Katrina Smythe élőhalott szíve újra hevesen dobog. A szenvedélytől és a szerettei iránti folyamatos aggódástól sokkal emberibbé válik, mint amennyivel ki tudna békülni. Emberi és természetfeletti énje nemcsak belül feszül egymásnak. Egyre gyakoribbak…
Wren már rengeteg kutyát megmentett – de most egy fiút kell Wren imádja az állatokat. A menhely összes lakójával remekül kijön, még a nehéz természetű Beannel is. Sőt, ő a kedvence. Az emberekkel azonban már más a helyzet. Irracionálisak, kiszámíthatatlanok,…
Néha nem számít, hogy mit szól a külvilág. Néha nem jut eszünkbe, hogy nekiindulni a világnak veszélyes is lehet. Olykor – mondjuk, ha egy barátunknak szüksége van ránk – az sem számít, hogy minden összeomlani készül körülöttünk, vagy épp kitör egy világháború.…
A francia forradalom idején járunk. Egy bátor kalandor, az álruhás Vörös Pimpernel életét kockáztatva arisztokratákat ment meg a guillotine alól. Szerelem, cselszövés és váratlan fordulatok szegélyezik útját az angol báltermektől Párizs terror sújtotta…
A „Vadkacsa hadművelet” után pár évvel Bogi édesanyja utazási irodájában dolgozik. Bár imádja mások utazásait szervezni, az adventi vásárokkal nincs kibékülve, sőt magával a karácsonnyal is hadilábon áll, mivel gyerekkorában éppen az ünnepek alatt váltak…
Azt hiszed, hogy ismered a régi meséket? Tévedsz. Semmit sem tudsz róluk. A Jók és Rosszak Iskolája című népszerű sorozat szerzője, Soman Chainani ezúttal tizenkét klasszikus mesét írt át, úgy, hogy azok a mai fiatalokat is megszólítsák. A különleges…
ARTHUR csak a nyarat tölti New Yorkban, de ha valamit megtanult a Broadwayen, az az, hogy az univerzum akkor is képes elsöprő románcot produkálni, amikor a legkevésbé számítunk rá. BEN úgy gondolja, hogy az univerzum inkább törődjön magával. Ha az univerzum…
Mátyás király halála után káoszba süllyed a magyarok sokat szenvedett országa. A határokon túl idegen seregek gyülekeznek, a határokon belül a fellángoló trónviszály és a fenyegető éhínség jósol összeomlást. Budától távol, a Pilis hegység mélyén eközben…
Burkolózz be a karácsony varázslatos hangulatába! Fogd a színes ceruzáidat és a legkényelmesebb takaródat, majd fedezd fel ezt színezőkönyvet magadnak! Íme a tökéletes ajándék mindenkinek, aki szeretne kikapcsolódni és élvezni az ünnepi hangulatot. Egyszerű,…
Üdvözlünk ebben a téli csodavilágban: ez egy igazi adventi naptár megrögzött romantikusok számára Meghitt karácsony? Charlie-tól most mi sem áll távolabb. Az élete épp teljes káosz: a barátja szakított vele, és új lakást kell találnia. Ráadásul a romantikus…
Khetara királysága megrendül a rejtélyes betegségben szenvedő fáraó uralma alatt, és a kórságról szóló szóbeszéd mellett lázadás is készülődik. Eközben az elhagyatott sivatagban egy rég elfeledett, balsejtelmű jóslat éled fel, ami miatt négy idegen életútja…





























