Keresési eredmények
A Szívek szállodája fűszeresebb kiadásban… Archer, a menő séf és egyben újdonsült egyedülálló apuka sosem tervezte vidékire cserélni nagyvárosi karrierjét, és pláne nem szerepelt terveiben egy palacsintázó vezetése. Ám Dream Harbor apró városának új…
A Szívek szállodája fűszeresebb kiadásban… A Dream Harbor nevű városka könyvesboltosaként dolgozó Hazel élete egyszerű és kiszámítható, épp, ahogyan szereti. Azonban egy nap az egyik könyvben titkos üzenetre bukkan, amelyet képtelen megfejteni. Majd…
Paige és Gannon között folyamatosan izzik a levegő - de inkább az indulattól, mint a vonzalomtól. A nő és a férfi egy házfelújító valóságshow-ban dolgozik, ahol nehéz sorsú családok életét teszik szebbé azzal, hogy átalakítják, kicsinosítják az otthonukat.…
Emlékezetes nyaralásnak indult. De talán túlságosan is azzá vált. May, Lara és Clare a legjobb barátnők, akik elkeseredetten vágynak egy kis kikapcsolódásra. A közelmúltban mindhárman nehéz időszakon mentek keresztül, és igazán nagy szükségük van a levegőváltozásra.…
Samantha Wishaw nem reménykedik már a boldogságban, miután végig kellett néznie, ahogy élete szerelme másvalakit vesz feleségül, családja pedig ellene fordul. Ám az életben más is akad a szerelmen túl: például sünök. Amikor a véletlen az útjába sodorja…
Cockleberry Bayben egy pillanatra sem áll meg az élet. Az apró bolt és a parti kávézó végre jó kezekben van, így Rosa immár a nagyapja emlékére alapított jótékonysági szervezetre irányíthatja minden figyelmét - már ami megmarad neki újszülött kisbabája…
Eljött a bekuckózás ideje! Készítsd elő kedvenc ceruzáidat, puha pokrócodat és egy bögre pumpkin spice kávét, és indulhat az ősz! Amit megtalálsz A Pumpkin Spice kávézó című regény hivatalos színezőjében: • 40 kézzel rajzolt őszi jelenet és szívmelengető…
Két város. Két világ. Egy szív. Amikor Ellis Mitchell élete egy pillanat alatt fenekestül felfordul, és a nagyvárosi nyüzsgésből egy csendes kisvárosba, Bramble Fallsba költözik, úgy érzi, minden álma szertefoszlott. A Columbia helyett egy vidéki gimnáziumba…
„Minden lélek, amely érez és szenved, mint te is, rossz napokat is átélt valaha. És az enyémhez hasonlóan hibázik is.” Pam, a pimasz, patás faunleány tolvajként lavírozik a város felső körei és a nyomornegyedek között, miközben saját fogadó nyitásáról…
Egy méregdrága öltönyökben feszítő, mosolytalan maffiózó, aki távol tartja magától az érzelmeket. Egy szexi könyvtáros, aki eltökélte, hogy karrierje építgetése után most a biológiai óráját helyezi fókuszba. Édes és fájó gyerekkori emlékek, amelyek minduntalan…
Egy szökött menyasszony, akinek lételeme a listák írása és a kávé. Egy mogorva viking külsejű barber, aki tőmondatokban kommunikál. Egy jobb sorsra érdemes, lázadó tizenegy éves, aki hirtelen zöldségmániás nagynénje hálójában találja magát. Plusz egy…
Egy díjnyertes hátsójú rendőrfőnök, aki poszttraumás stresszel küzd. Egy hosszú combú, vagány nyomozónő, aki semmiért és senkiért nem kockáztatná a függetlenségét. Egy csapat jó szándékú barát és rokon, akiknek egy része összeboronálná őket, a másik…
A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok…
A REGÉNY KORÁBBAN KARÁCSONYRA ÁLLNI FOG CÍMEN JELENT MEG. A connecticuti Merry városa messze földön híres hangulatos karácsonyi vásáráról, amely nem csupán remek mulatság, hanem a település egyik legfőbb bevételi forrása is. Idén azonban másképp lesz,…
„Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt. Én valóságos viharon verekedtem át magam, mielőtt megpillantottam a sajátomat.” Hét ágra süt a nap, nyílnak a virágok, és Tüskésmajor végre készen áll a sünök fogadására! Egyre-másra érkeznek a…
Blair Beaufort nem is nagyon lehetne rosszabb passzban, amikor elsőbálozó ruhájában és tiarájában tönkrevágja autóját a Bellamy Creek nevű városkában. A lány földönfutóvá vált, miután apja néhány kreatív könyvelői húzásnak köszönhetően elbukta a családi…
Leah Larkin, a befutott modell bevállal egy valóságshow-szereplést, azt remélve, hogy ez ugródeszkaként szolgál majd vágyott színészi karrierjéhez. Ám a szexi cicababa szerepe, amit fel kell vennie a műsorban, a legkevésbé sem tesz jót a megítélésének.…
Leld meg az igazságot. Oldd meg a gyilkosságot. Sose áruld el magad. Tizenkét évvel ezelőtt nyolc egyetemi barát alapította meg a Kosztümös Gyilkosságok exkluzív klubját. A játékuk során megoldott bűnügyek véresek voltak ugyan, ám kivétel nélkül fiktívek…
Rachel élete zsákutcába jutott. Még mindig nem dolgozta fel legjobb barátnője elvesztését, dobta a barátja, hónapok óta nem talál munkát, ráadásul közeledik az év legrettegettebb időszaka, a karácsony. Nővére úgy véli, hogy a legjobb gyógyír Rachel számára…
Sosem lett volna szabad elküldenem azt az SMS-t. Sosem lett volna szabad válaszolnia rá. Persze az egész az én hibám. Harmincéves, (többnyire) felelős felnőtt és köztiszteletben álló tanítónő vagyok, igazán megtanulhattam volna már, hogy nem kezdek pár…
Brick Callan akkor érzi magát a legjobban Mackinac szigetén, amikor tél van, és eltakarodnak a turisták. A csupa izom, nagy szakállú rendőr szereti a magányt, a csendet, az állandóságot. Meg a marharagut, amit minden héten főz magának egy nagy fazékkal.…
Leah Larkin, a befutott modell bevállal egy valóságshow-szereplést, azt remélve, hogy ez ugródeszkaként szolgál majd vágyott színészi karrierjéhez. Ám a szexi cicababa szerepe, amit fel kell vennie a műsorban, a legkevésbé sem tesz jót a megítélésének.…
„Én vagyok a világon a legártatlanabb külsejű valaki. Óvónőnek néznél, és nem is gyanítanád, hogy egy dugóhúzóval képes lennék ölni. Pedig képes lennék.” Hannah Brooks törékeny külsejű fiatal nő, aki éppen elveszítette az édesanyját, és akivel a temetés…
Amikor saját fürdőszobájában, véres ruhában, ráadásul egy borotvával a kezében letartóztatják, Paris Peralta azonnal tudja, nagy bajban van. Azonban nem a kádban heverő híres humorista férjének holtteste miatt. Paris jóval inkább attól tart, hogy a hirtelenjében…
Rachel élete zsákutcába jutott. Még mindig nem dolgozta fel legjobb barátnője elvesztését, dobta a barátja, hónapok óta nem talál munkát, ráadásul közeledik az év legrettegettebb időszaka, a karácsony. Nővére úgy véli, hogy a legjobb gyógyír Rachel számára…
Anwyvn háború sújtotta földjén a Gyomlálás óta üldözik a mágiahasználókat. A félvéreket, mint Rhya Fleetwood, kérdés nélkül láncra verik és kivégzik, azonban a halála előtti utolsó pillanatban egy váratlan, titokzatos és foglyul ejtőinél is rémisztőbb…
A három basáskodó bátyja mellett felnőtt Scarlett Bodine igazi vadóc, aki forgószélként forgatja fel lakhelye, Bootleg Springs életét. Kedvenc hobbija a férfiak asztal alá ivása, ám fikarcnyit sem érdekli a szerelem. Ahogy a szomszédai sem - leszámítva…
„Soha többé nem lesz az az ember, akivel csak megtörténnek a dolgok. Az az ember lesz, aki irányítja az eseményeket.” Lily egész életében arról álmodozott, hogy egyszer vásárol egy ódon, vidéki házat Franciaországban, saját vállalkozásba kezd, és mindennap…
Hollis Taylor felrúghat bármilyen szabályt, hiszen ő az edző pici lánya. Csakhogy emellett ügyes is, nagyon ügyes. Könnyedén átveheti az egyik kezdőjátékos helyét az iskolai baseballcsapatban, a többiek pedig kénytelenek beletörődni. Ám a szabályok áthágásából…
Abby Cortez céltudatos, majdnem tizennyolc éves lány a sztárrá válás küszöbén. Nincs ideje a szerelemre, és nem is igazán hisz benne. Persze találkozgat fiúkkal, de semmi komolyba nem bonyolódna bele. Tory "Salvatore" D'Angelo a szerelemnek él… látszólag.…





























