Legkedveltebb
Az árnyak és lángok között az ősi lények elhullnak… A vérből és a hamuból pedig új istenek emelkednek ki. AMIT MEGÁLMODTAK. Poppynak nem szabadott volna felébredni. Ez olyan pusztító következményekkel jár, amik Casteelt és Kierant is örökre átformálják…
A Szívek szállodája fűszeresebb kiadásban… Kira North szívből utálja a karácsonyt. Ez azért is különösen szerencsétlen körülmény, mert épp nemrég vásárolta meg Dream Harbor karácsonyfa-kereskedését, a Christmas Tree farmot. Persze akkor még fogalma sem…
A csillagbarátok és állataik újabb varázskalandba csöppennek! Miközben Maja és barátnői szorgalmasan gyakorolják legújabb varázsképességeiket, különös sütiláz uralkodik el a falubelieken, amitől mogorvák és ellenségesek lesznek. Vajon a lányoknak sikerül…
Új, átdolgozott kiadás Léna régóta él látszólag irigylésre méltó házasságban Péterrel. Mégis úgy érzi, vészesen fogy körülötte a levegő, egyre kevésbé bízik a saját emlékeiben és döntéseiben, míg lassan azt sem tudja már, ki is ő valójában. Péter régóta…
Pusztító szenvedély Te mit tennél, ha az életedért menekülnél, és épp ez sodorna a legveszélyesebb férfi karjaiba? Lia Camden New York szívében próbál új életet kezdeni, távol a családjától, a hazugságoktól és attól a sötétségtől, amely egész életében…
Munkafüzet a sikerkönyvhöz A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia című könyvével Stefanie Stahl emberek százezreinek segített abban, hogy felfedezzék magukban azt az óriási erőt, amit a belső gyermekkel való foglalkozás felszabadít. Ez a munkafüzet,…
Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik – miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek. Helena Marino egykor ígéretes…
Klau szeret mindent előre eltervezni. Már ötévesen megfogadta, hogy örökre együtt lesznek Marcival, hatévesen pedig elhatározta, hogy profi kosaras lesz. Ebben a tanévben azonban mintha semmi sem alakulna úgy, ahogyan azt elképzelte. Egyre gyakrabban…
Legújabb kötetének versei a Korponai, a Nagykürtösi, a Losonci, a Rimaszombati, a Nagyrőcei, a Zólyomi és a Rozsnyói járás magyarlakta falvaiba visznek el bennünket, hogy megismerjük jellegzetességeiket, történelmüket, műemlékeiket, mondáikat, valamint…
Legújabb kötetének versei a Királyhelmec, Nagymihály, Tőketerebes,Jászó, Kassaés a Rozsnyói járás magyarlakta falvaiba visznek el bennünket, hogy megismerjük jellegzetességeiket, történelmüket, műemlékeiket, mondáikat, valamint híres szülötteiket. Balázsy…
Képeskönyvünk titkos ablakait kihajtva rengeteg meglepetésben lesz részük a mindenre kíváncsi apróságoknak.
A boltokban már ott sorakoznak a csokimikulások és a mézeskalácsok, pedig még egy jó darabig várni kell, hogy végre karácsony legyen. Bori azzal tölti a várakozás hosszú heteit, hogy díszeket készít. Később, a karácsonyi vásáron még a Mikulással is találkozik.…
Bori és családja a télen egy elhagyatott erdei kisházban tölt néhány napot. Sajnos közel s távol sehol egy árva hópehely! Egyik éjjel végül váratlanul megváltozik minden, éppen úgy, ahogyan Bori kívánta: nagyon hideg lesz, és csak havazik, havazik vég…
Bori alig akar hinni a szemének, amikor kinéz az ablakon. Esett a hó! Gyorsan felöltözik, jó melegen, és uzsgyi, ki a szabadba! Hogy ott mennyi mindent lehet csinálni! Építhet hóembert, és mehet szánkóval az óvodába. Hát persze, hogy Bori is azt gondolja,…
Az írónő felsősöknek ajánlja a hátborzongató regényt, ami egyből magával ragadja az olvasót a rejtélyes történetszövésével. Adott egy osztály, egy tábor a remeteségben, egy kis hecc, ami végül óriási talányt szül, amit a gyerekeknek a tanárok nélkül…
Boribon imádja a kék plüssmackókat! Kapott is egy csomót a barátaitól, és az önzetlen kismackó még a saját ágyát is átadná, hogy legyen hol aludniuk. Vajon mostantól csak velük fog játszani, vagy lesz azért ideje Hapcira, a cicára is? És rendet rakni…
Greg Heffley világéletében egy dolgot akart: felnőni. De vajon tényleg olyan remek dolog a felnőtté válás, mint amilyennek ő azt hiszi? A fiú-lány bulik és a növekvő felelősség terhei mellett Gregnek még a kamaszodással járó kínos változásokkal is meg…
Nézzünk szembe a tényekkel: Greg Heffley soha nem változik meg. Valaki igazán elmagyarázhatná ezt Greg apjának is. Frank Heffley úgy dönt, hogy fel kell edzenie a fiát, és ezért beíratja sportolni és más „férfias” tevékenységre is. Persze Greg könnyedén…
A Bogyó és Babóca-sorozat 25. kötetének meséiben minden a virágokról szól! Babóca gyönyörű virágait Gömbi elfelejti meglocsolni, majdnem teljesen el is száradnak. Csak egy jó kis eső hiányzik! A második történetben egy rajzolt virágról van szó, Bogyó…
A számos hazai és nemzetközi elismerést szerzett Bogyó és Babóca sorozat 2014-ben ünnepelte tizedik születésnapját. A töretlen népszerűségnek örvendő, szeretetteljes mesesorozat újabb kötetében az óvodások életében gyakran megjelenő problémákról, a csúfolódásról…
Kísérd végig az év hónapjait Bogyóval és Babócával! A könyvben tizenkét mese szerepel, a hónapok, évszakok jellegzetességeit követve. Minden hónapra jut egy történet, melyekben szinte az összes szereplővel találkozhatunk!
Nehezen megszerzett egyensúlyunkat könnyen elveszíthetjük, aminek oka lehet valamilyen külső történés, változás, trauma, de akár belső átalakulás is, amelyet nem mi kívántunk, és tehetetlennek érezzük magunkat vele szemben. Például: a munkánk, amit korábban…
Berci megtanul biciklizni Vigyázz, kész, rajt! Berci végigszáguld az udvaron a futóbiciklijével. De már kicsit nagy ehhez. Egy igazi bicikli kellene neki! Mamával közösen rendbe hozzák Frici régi gyerekbiciklijét. Aztán jön a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás...…
Juhé, leesett a hó! Berci rettentő boldog. Végre kipróbálhatja az új szánkót, hógolyózhat Papával,ráadásul Rozival és Fricivel még jégkunyhót is építhet!
Berci legjobb barátja, Rozi már tud a vízben bukfencezni. Berci emiatt egy kicsit irigykedik rá, bár ő is tud már úszni - legalábbis majdnem. "Sose fogsz megtanulni a vízben bukfencezni" - mondja a bátyja. Bercinek muszáj bebizonyítania, mire képes!
- Ma én főzök! - határozza el Berci, majd munkához is lát legjobb barátnőjével, Rozival és bátyjával, Fricivel. Paradicsomszószos spagetti lesz vacsorára. Nem is olyan könnyű elkészíteni. Milyen jó, hogy Mama és Papa azért segítenek kicsit. Mikor azonban…
Hurrá! Berci a hétvégét a nagyszüleinél töltheti. Ott mindig történik valami izgalmas. A műhelyben Berci versenyt kalapál Nagyapával, Nagyi finom spagettit készít. Berci Mama régi gyerekszobájában alhat... Milyen kár, hogy a szülők már a következő nap…
Mottó: "A munka várhat, amíg megmutatod a gyermekednek a szivárványt, de a szivárvány nem fogja megvárni, míg befejezed a munkát." - Patricia Clafford A Pöttöm Park beszélgetős, beszéltetős, beszédindító könyvsorozat 2-4 éves gyermekeknek. A mindennapi…
Hurrá! Berci Mamával és Papával egy tanyára indul nyaralni. Természetesen csupa fontos dolgot pakolt be az útra: a plüssnyusziját, a gumicsizmáját, a fürdőnadrágját és a zseblámpáját. Az autó gyorsan megtelik, és kezdődhet az utazás. Elmennek csónakázni,…
Vendelhez vendég érkezik: Frici, a cincér. Ajándékot is hoz: egy focilabdát! Irány a focipálya! Ugye, hogy nem is olyan könnyű szabályosan játszani? A második mesében a bogárkák síelni indulnak Milla, a hóbogár vezetésével. A végén még Pihe is megtanul…





























