Legkedveltebb
Kalandos utazásra hívunk az emberi testbe, a létező legtökéletesebb „gépezetbe”. Ismerd meg, hogyan működnek a legfontosabb szerveink, miből áll az emésztés, vagy a szaporodás folyamata. De ez csak néhány ízelítő, hiszen a számtalan színes illusztráció…
Benő, Minka, Palkó és Rézi, a négy tökmag a korallzátonyon búvárkodik. A fejük felett a kalózok kincsesládája beleborult a vízbe, és ők megpróbálják elkapni a kincseket. Ám a tenger áramlatai ide-oda sodorják a csábító ékszereket. A tökmagok megpróbálják…
"S aztán elgondoltam, hogy milyen titkos teremtmény is az ember! Nappal küszködik azzal, ami van; s éjjel pedig küszködik azzal, ami nincs."
A Pöttöm Park 3 a Pöttöm Park beszéltetős, beszélgetős könyvsorozat záró kötete! A könyvek segítségével szülőként, nagyszülőként is szakszerűen és szórakoztatóan tudod támogatni gyermeked, unokád beszédfejlődését. A Pöttöm Park varázslatos világa a…
„Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az embereknek már nincs idejük arra, hogy bármit is igazán megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak az árusoktól. De mivel nincsenek olyan kereskedők, akik barátokat árulnának,…
"Greg Heffley-n mostanság jó nagy a nyomás. Kizárólag egy dologhoz ért: a videójátékokhoz, a szülei viszont azt szeretnék, ha kicsit megerőltetné magát, és kipróbálna valami akármi mást. Amikor Greg talál egy régi videókamerát a pincéjükben, rögtön megérti,…
EGY HÉTKÖZNAPI ÉLET… Leigh Collier keményen megdolgozott azért, hogy fölépítse látszólag teljesen szokványos életét. Védőügyvédként dolgozik, lánya jól teljesít az iskolában, még a válása is civilizáltan zajlott. …BORZALMAS MÚLTAT REJT. Csakhogy Leigh…
A former FBI hostage negotiator offers a new, field-tested approach to negotiating - effective in any situation. After a stint policing the rough streets of Kansas City, Missouri, Chris Voss joined the FBI, where his career as a kidnapping negotiator…
"Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni." Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi.…
A gyerekek mindenre kíváncsiak. Különösen lenyűgözi őket a járművek világa. A népszerű „Mit? Miért? Hogyan? Mini” sorozat e kötetében a helikopterek a főszereplők. Olyan kérdésekre kaphatnak választ az óvodások, mint például: Mikor hívnak mentőhelikoptert?…
A barbecue többé már itthon sem egy füstaromával ízesített szósz képét idézi elénk. A barbecue egy speciális sütési eljárás, mely utánozhatatlan, valódi füst ízt ad az így készült húsoknak és köreteknek. Grill, burger, barbecue című könyvében Jord Althuizen…
Greg nagyon nem akar beállni a tornasorba. Egy katasztrofálisan sikerült iskolai sportnap után úgy dönt, ideje végleg visszavonulnia az élsporttól. Az anyukája azonban addig nyüstöli, míg végül kötélnek nem áll, és húzódozva ugyan, de jelentkezik a suli…
Mit keres egy nagy sárga izé Tisztafalva takaros főterén? Gogol, a szemétbűvölő mágus felkerekedik, hogy a dolog végére járjon. Bele is botlik Trutymákba, a mindent elnyelő ragacsba - csakhogy alaposan benne ragad! Gogol most nagy pácban van. De talán…
Nem könyvet,hanem egy csodálatos társat szeretnék adni neked- írja Müller Péter, aki húsz évig tanulmányozta az Ősi kínai Ji Kinget, a világ egyetlen könyvét, amellyel beszélgetni lehet: kérdezhetünk tőle, s a könyv, mint egy eleven bölcs, válaszol.…
Leó még pelenkát hord. Barátja, Liza már bilibe szokott pisilni. Naná, hogy Leónak is menni fog! Ez a kedves könyv öröm a gyerekeknek, segítség a szülőknek bilire szoktatás idején.
Stranger Things meets Shadow and Bone in this first instalment of an epic and romantic YA fantasy series - perfect for fans of Leigh Bardugo, Sarah J. Maas and Victoria Aveyard. Now a TikTok phenomenon.
Az angol nyelvi tanulókártyákkal A2-B1 szinten, játékos formában ismerhetjük meg az angol nyelv szókincsét és nyelvtani szabályait, a célnyelvi országok kulturális életét, hagyományait, földrajzi, történelmi, gazdasági, illetve társadalmi viszonyait.…
Munkafüzetünk a számok csodálatos világába kalauzolja el az első osztályos gyerekeket érdekes, játékos, sokszínű feladatokon keresztül. Sikeres feladatmegoldást kívánunk!
Motesiczky Gábor 1964. szept. 23-án szül. Nyitrán. Pozsonyban érettségizett, majd különböző foglalkozások után 1988-ban tengerésznek ment.
Az ír és az olasz maffia együtt uralja a New England-i Providence városát és környékét – mígnem aztán egy nőügy megbontja az évek óta fennálló tűzszünetet, és kirobban a háború. Egymást érik a véres leszámolások, testvér testvér ellen fordul. Danny Ryan…
Maszat nagy útra készül. Londonba fog utazni repülővel, hogy meglátogassa az unokatestvérét, Kamillát. Még még sosem ült repülőn, és mindent rettentő izgalmasnak talál! A londoni gyerekekről pedig kiderül, hogy nem beszélnek magyarul – de így is nagyon…
Az év minden napján érdemes megállni egy pillanatra, és elmélkedni életünkről, a világban betöltött helyünkről. Ez a gyönyörű öröknaptár a történelem legjelentősebb gondolkodóitól és alkotóitól tartalmaz megfontolásra érdemes bölcsességeket, hogy kicsit…
A könyvünkben különböző játékokkal állítottuk a gyerekeket kihívások elé. A könnyebb és nehezebb társas és nyelvi feladatokkal ( - kép- és szókép egyeztetés, - memória, - szótag + betűszintézisek, - fejtörők, helyesírási szabályok, figyelemfejlesztők)…
Indulj új kalandokra a Mókás hangokkal! A lapokon egy-egy kedves történet vár, amelyet a hangmodul megszólaltatásával tehetsz még izgalmasabbá.
Móricz Zsigmond regénye a húszas-harmincas évek magyar valóságát ábrázolja, amikor a szegények nyomora és a gazdagok mindenre elszánt harácsolása sosem látott méreteket öltött. Móricz e művében leleplezi a korabeli visszaéléseket: a korrupciót, a személyi-családi…
"Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét."
„Én is Daisy koszorúslánya voltam, és fél órával az esküvő előestéjén rendezett vacsora előtt még egyszer benéztem hozzá. Ott hevert az ágyán, olyan gyönyörű volt a virágmintás ruhájában, mint az a júniusi este – és olyan részeg, mint egy majom. Egy…
Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás,…





























