Legkedveltebb
Dorka a karácsonyi fellépés kezdetére vár a színpadon, mikor barátai a segítségét kérik. Az Egérkirály újabb fondorlattal készül meghiúsítani Elbűvia lakóinak ünnepét. Dorkának minden ügyességére szüksége van, ha túl akar járni a gonosz király eszén.
Sorozatunkban négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínálunk az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.…
Mondókás könyv kicsiknek, színes rajzos illusztrációval.
A Rumini fordulatos, izgalmas, szellemes, kitűnően megírt, letehetetlen kalandregény, a csavargóból hajósinassá lett, szeretnivaló, bátor és agyafúrt kisegér, Rumini főszereplésével. Berg Judit bátran hasonlítható olyan ifjúsági vagy gyerekíró klasszikusokhoz,…
Színes rajzos mondókás füzet kicsiknek.
Tartalom: Hová lett Armand? A kalózok kincse Az állatkert A Sámán Az iskolai táborzás A cirkusz Az első munkanap A vidámpark Az elcserélt ló
Új sorozatunkban négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínálunk: az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik a klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak…
Brutális gyilkosság rázza meg Németországot. A nyomozás azonban már a legelején furcsa fordulatot vesz, mivel a rendőrség gyilkossági felderítésébe bekapcsolódik a német terrorelhárítás és annak külső szakértője, Erkel Tamás is. A tettes láthatóan profi…
Sorozatunkban négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínálunk az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.…
A könyvben bemutatott 555 gombafaj (ebből 371 színes felvételen is) felöleli mindazokat a Magyarországon megtalálható, feltűnő, elsősorban közepes és nagy termetű fajokat, amelyekkel az erdőt, mezőt járva gyakran találkozhatunk. Valamennyi étkezési szempontból…
Új kedvenc érkezik a családba… és Milli egyáltalán nem örül neki. A kis mopsz gazdája, Anna befogad egy nyuszit, amitől a kutyus úgy érzi, hogy háttérbe szorul. Hogy is szállhatna versenybe az édes kis Kakaóval? Attól tart, hogy a nyuszi szép lassan…
Karácsonyozz együtt Babarókával! Ebben az egyszerű kooperatív társasjátékban közösen díszítitek fel a karácsonyfát. Igen ám, de Apróka kiborította a díszek dobozát. A csillagok, gömbök, szaloncukrok és mézeskalácsszívek szanaszét gurultak, és eltűntek…
Szuper időtöltés a felfedezés! Használd a kötethez a mellékelt karton zseblámpát, és fedezd fel az emberi test titkait! Mintha röntgennel világítanád át s tested, úgy tárul fel a könyvben az emésztőrendszer, a csontok, az izmok, a létfontosságú szervek.…
József Attila, a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja, mindannyiunknak vannak tőle kedvenc sorai. Mindössze harminckét évet élt, mégis nemzetközi szinten is a legismertebb a magyar költők közül, verseit számos nyelvre lefordították. Nem könnyű…
"Egy öreg fa gyökerei között lakott Kippkopp, a gesztenyefiú és Tipptopp, a gesztenyelány.- Úgy szeretem ezt a kuckót! - szólt Kippkopp egy napon. - Szép, szép... - sóhajtott Tipptopp - csak hiányzik belőle valami.- Ugyan mi?- Hát... egy gyerek.- Ezen…
A Fény és Árnyék egy merész és intuitív stílusú tarot. Sajátos, már első pillantásra is azonnal magával ragadó képi világa jól összeegyeztethető korunk spirituális tapasztalataival és általában a 21. századi életvitellel. A festő kiválóan eltalálta mind…
A gyerekeknek ezernyi kérdésük van: Mit kell megtanulnia egy kiselefántnak? Meddig marad az anyjával egy kismajom? Hogyan kerül a kenguru az erszénybe? Képeskönyvünk titkos ablakait kihajtva rengeteg meglepetésben lesz részük a mindenre kíváncsi apróságoknak.
Kirándulni jó! Hiszen a friss levegő és a mozgás mellett olyan csodákra is akadhatunk a túrázás során, mint amilyenek a kőzetek, az ásványok, sőt, szerencsés esetben akár drágakövet is találhatunk. Az ásványvadászok élete tele van meglepetésekkel, hiszen…
DINÓSULI sorozatunk a Mozaik Kiadó tankönyveinek folytatásaként készült alsósoknak. A negyedikes köteteket a nagy sikerű Sokszínű matematika sorozat egyik szerzője, Lángné Juhász Szilvia állította össze. A sorozat 4. osztályos I. féléves kötete a tízezres…
Anna Karenyina bizonyára a legelevenebb a világirodalom valamennyi nőalakja közül: mind újabb filmekben, balettelőadásokban és musicalekben láthatjuk, jöhet bármilyen új hullám az irodalomban, új erkölcsiség a társadalomban, szexuális forradalom és feminizmus,…
El tudod képzelni, hogy ízletes és tápláló ételeket készítesz kizárólag növényi hozzávalókból? És azt, hogy ehhez nincs szükséged messziről érkező, különleges alapanyagokra, vagy a konyhában töltött hosszú órákra, de még egy mesterszakács ügyességére…
A Bogyó és Babóca sorozat legújabb könyvében három mesét olvashatunk, a történetek főszereplője Sün Soma. Az első mesében megismerhetjük a hóbaglyot, aki segít Bagolydoktornak meggyógyítani Sün Somát. A második történetben elutazunk a Sünszigetre, míg…
A különleges udvarokkal, oltárokkal tarkított purák Balin, a titokzatos Callanish kőkör Skóciában, a lenyűgöző „Vízesések földje” Brazíliában és a káprázatos óriási kaurifenyők Új-Zélandon, megannyi úti cél, amely sokkal több egyszerű turistalátványosságnál.…
„Előlépett a három tyúk, akik a tojáslázadás főkolomposai voltak, és beismerték, hogy Hógolyó megjelent álmukban, és felbujtotta őket Napóleon parancsainak megtagadására. Őket is lemészárolták."
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság tevékenységével ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják, hogy néz ki egy mentőautó belülről, milyen járműveket használnak a tűzoltók és a rendőrök, ki segít a vízben…
Mi történik, ha egy régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak! Ebben a részben a nyomozásba…
Mi történik, ha egy régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak! A nyomozásba a nyaraló…
Ez a mesekönyv egyik legismertebb meseírónk Arany László meséiből mutat be egy csokorra valót. A kötetben megtalálhatók a nagy klasszikusok, mint például "A kis malac és a farkasok", vagy "A kis kakas gyémánt fél krajcárja" illetve a kevésbé ismert "Farkas-barkas"…





























