Szerző Andrzej Sapkowski
Ez az album A vaják című regénysorozat első kötetének utolsó novelláját, Az utolsó kívánságot kelti életre, amely Geralt és Yennefer találkozását meséli el. Geralt és Jaskier békés horgászás közben véletlenül kiszabadít egy amforába zárt dzsinnt. A trubadúr…
Ebben az albumban A kisebbik rossz című novella szerepel – ettől az epizódtól kezdve nevezték Geraltot „a blavikeni mészárosnak”. A novella eredetileg A Vaják című könyvsorozat első részében, Az utolsó kívánságban jelent meg. Ríviai Geralt belovagol…
Ríviai Geralt, a vaják, egyike azoknak, akik képesek legyőzni az embereket fenyegető szörnyetegeket. Feladatában varázsjelek, főzetek és a vajákok büszkesége segíti – valamint egy acél és egy ezüst kard. Amikor egyik megbízatása balul sül el, Geralt…
Az utolsó kívánság nagy sikerű folytatásában Geralt további novellákban küzd szörnyekkel, démonokkal és emberi gonoszsággal… Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír…
A vajákok nem születnek vajáknak. Őket azzá teszik. Mielőtt még Ríviai Geralt Fehér Farkasként vagy Blaviken mészárosaként híresült volna el, egykor csupán egy frissen végzett vaják volt Kaer Morhenből, aki egy olyan világba került, amely nem értette…
Ríviai Geralt meg akarja védeni a rábízott Cirit, ezért el kell küldenie messzire a vajákok otthonától, hogy Yennefer, a varázslónő szárnyai alatt tanuljon. A varázslógyűlésben azonban puccs készül, miközben kitör a háború. Geralt egy súlyos sérülés…
Ciri, a vaják lány megmenekült a halál torkából, csak hogy a tündék világában essen fogságba. Szabadulására semmi remény, és ezen a helyen maga az idő sem létezik. A megjövendölt gyermek azonban nem fogadja el a vereséget – mindenáron csatlakoznia kell…
Több mint egy évszázada élnek viszonylagos békében az emberek, törpök és tündék. Az idők azonban változnak, és ahogy az indulatok egyre magasabbra csapnak, ismét vér áztatja a földet. Ríviai Geralt, a vaják, egy megjövendölt gyermek születésére vár,…
Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas…
A varázslógyűlést ért támadásban Geralt súlyosan megsérült. A vaják feladata, hogy védje az ártatlanokat és megsegítse a szükségben azokat, akiket nagy hatalmú és veszedelmes szörnyek fenyegetnek. Most azonban sötétség borult a világra, és Ciri, Cintra…
Reynevant, a medikust ellensége, a boroszlói püspök elítéli bűnei és boszorkányság miatt. A baj, úgy tűnik, mindig a nyomában jár: valaki vagy meg akarja ölni, vagy visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg, szíve hölgyét, Nicolette-et pedig elrabolják.…
„Cinikusan szellemes, remek történet, amelyet szinte szétfeszít a szex, a halál, a mágia és az őrület.” – Joe Abercrombie A legendás VAJÁK-sorozat szerzőjének vadonatúj történelmi fantasytrilógiája a huszita háborúk idején játszódik. Bielaui Reinmart,…
A legendás Vaják-sorozat szerzőjének legjobb novellái! A kötetben nyolc merész történet szerepel Andrzej Sapkowski írói pályájának különböző szakaszaiból. Megtalálhatók köztük klasszikus fantasysztorik éppúgy, mint sci-fik és politikai témájú írások,…
Vaják világhírű szerzője által írt történelmi fantasytrilógia második kötetében Reynevan még mélyebbre keveredik a tizenötödik századi vallásháborúba. 1427-et írunk, és a prágai huszita eretnekek egymás után nyerik a csatákat Róma seregei ellen. Az inkvizíció…
Ez az album a bevezető novellát jeleníti meg A vaják-sorozat első kötetéből, Az utolsó kívánságból. Amikor Ríviai Geralt átlépi Vizima városának kapuját, ezt azért teszi, hogy jelentkezzen a felhívásra: busás jutalom jár annak, aki Foltest király lányát…
Több mint egy évszázada élnek viszonylagos békében az emberek, törpök és tündék. Az idők azonban változnak, és ahogy az indulatok egyre magasabbra csapnak, ismét vér áztatja a földet. Ríviai Geralt, a vaják, egy megjövendölt gyermek születésére vár,…
KLASICKÁ ADAPTACE PŘÍBĚHŮ ANDRZEJE SAPKOWSKÉHO! GERALT Zaklínač přichází – představení legendárního Geralta z Rivie a jeho dobrodružství z první publikované povídky Andrzeje Sapkowského. Krvelačnou stvůru, která řádí ve Wyzimě, zaklínač tentokrát nesmí…
Zaklínač – ošlehaný muž bez věku, jehož bílé vlasy nejsou znakem stáří, ale mutace, kterou musel podstoupit. Placený i dobrovolný likvidátor prapodivných tvorů: mantichor, trollů, vidlohonů, strig, amfisbain – pokud ovšem ohrožují lidský rod; v takovém…
Cintra je v troskách a stala se nilfgaardským protektorátem. Válka hrozí, že zasáhne i všechy okolní země, jež se stanou vazalskými provinciemi pod nadvládou nilfgaardského císaře Emhyra. Jediný, kdo může válečné štěstí vychýlit na jednu či na druhou…
Zaklínač… Ošlehaný muž bez věku, jehož bílé vlasy nejsou znakem stáří, ale mutace, kterou musel podstoupit. Placený i dobrovolný likvidátor prapodivných tvorů: mantichor, trollů, vidlohonů, strig, amfisbain - pokud ovšem ohrožují lidský rod; v takovém…
Introducing the instant Sunday Times bestselling Crossroads of Ravens, a brand-new Witcher novel in groundbreaking epic fantasy series that inspired the blockbuster video games and hit Witcher Netflix show. 'A wonderful insight into the beginnings of…
A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok.…
Toto je příběh o tom, jak vznikají legendy - a jaká je cena za její stvoření. Než se stal Bílým vlkem a Řezníkem z Blavikenu, byl Geralt z Rivie pouhým čerstvým absolventem Kaer Morhen, který vstoupil do světa, jenž jeho druhu nerozumí ani ho nevítá.…
Witchers are not born. They are made. Before he was the White Wolf or the Butcher of Blaviken, Geralt of Rivia was simply a fresh graduate of Kaer Morhen, stepping into a world that neither understands nor welcomes his kind.And when an act of naïve heroism…
Zaklínači se nerodí. Zaklínači jsou vytvářeni. Než se stal Bílým vlkem a Řezníkem z Blavikenu, byl Geralt z Rivie pouhým čerstvým absolventem Kaer Morhen, který vstoupil do světa, jenž jeho druhu nerozumí ani ho nevítá. A když se naivní hrdinský čin…
Andrzej Sapkowski's Witcher series is a global phenomenon with over thirty million copies sold, translated into over forty languages worldwide. Crossroads of Ravens is a new standalone novel following fantasy's most beloved monster hunter, Geralt of…