Szerző James Clear
"A „minden nap 1 százalékkal jobb teljesítmény” forradalmi rendszere Az emberek azt hiszik, ha változtatni akarnak az életükön, nagyban kell gondolkodni. A világhírű szokásszakértő, James Clear azonban egy másik utat fedezett fel. Tudja, hogy a valódi…
Képeskönyv, amely magával ragadó módon mutatja be a kódolás világát. A gyerekek megtanulják általa, hogy miként működnek a titkos kódok, a számítógépes programok vagy a mobilalkalmazások. Megpróbálnak majd úgy gondolkodni, mint egy számítógép, és bepillantást…
Omne trium perfectum. A Hierarchia még mindig Catenicusként ünnepel engem, Vis Telimust. Még mindig azt hiszik, hogy ismerik az igazi nevem, és tudják, ki vagyok. A történtek fényében – és attól tartva, ami ránk vár –, ennek sok jelentősége már nincs.…
Az 1840-es évek viharos időszakában járunk, az angolok ekkor alapítják meg Hongkong kolóniát. Dirk Struan a Távol-Kelet leghatalmasabb kereskedőházának tulajdonosa. Azonkívül kalóz, ópiumcsempész, a manipuláció mestere, férfi a férfiak között, könyörtelen…
Japán, 1862. Az ország az erőteljes amerikai nyomásra már megnyitotta kapuit a külföld előtt - de épp csak résnyire. Az „Istenek Földjén” zűrzavar uralkodik: az egyre inkább elszegényedő szamurájok egy csoportja szeretné megfosztani hatalmától a sógunt.…
An interactive guide to building good habits and breaking bad ones, based on the 25-million-copy #1 New York Times bestseller Atomic Habits. Simple Exercises for Building the Life You Want The official companion to the #1 worldwide bestseller is the…
A sógun, ez a klasszikus nagyregény, amely világszerte megragadta az olvasók képzeletét, egy egész kultúrát tár elénk. John Blackthorne angol tengerész hajótörést szenved egy olyan helyen, amelyet kevés európai ismer, és még kevesebben láttak - Nipponban.…
Az élet második fele című kötet szerzőjétől C. G. Jung szellemében Mi az, ami értelmet ad az életünknek? Kultúránk azt sugallja, hogy keressük a gazdagságot, a hatalmat, a presztízst, de hová forduljunk, ha ezek az utak nem töltenek el megelégedéssel?…
1941 novembere. Hawaii szigetén, Honoluluban brutális kettős gyilkosság történik. Az áldozatok: egy amerikai fiatalember és egy japán lány. Joe McGrady, az exkatona nyomozó kapja az ügyet, amely természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az egyik…
THE PHENOMENAL INTERNATIONAL BESTSELLER: 1 MILLION COPIES SOLDTransform your life with tiny changes in behaviour, starting now. People think that when you want to change your life, you need to think big.
Kniha poodhaluje nejen to, proč si Adolf Hitler vybral děti zavražděného arcivévody Františka Ferdinanda a z jeho synů udělal první dva Rakušany deportované do koncentračního tábora v Dachau, ale zabývá se také odvahou, s jakou se mu snažila královská…
Moderní metody a postupy při vyšetření jednotlivých orgánů a orgánových systémů přibližuje praktická, didaktická, obsahově i obrazově vyvážená kniha. Důraz je kladen na komunikaci s pacientem, nezbytnou pro anamnézu i správnou diagnózu. Bodová struktura,…
Schopnost chodit vzpřímeně na dvou nohách je jednou z hlavních vlastností, která nás odlišuje jako člověka, a přesto důvody jejího vývoje zůstávají mezi vědci tajemstvím. V knize Zrozeni k chůzi autor James Earls zkoumá záhadu evoluce chůze tím, že popisuje…
"A VILÁGELSŐ BESTSELLER HIVATALOS SEGÉDANYAGA Interaktív útmutató a jó szokások kialakításához és a rosszak megtöréséhez a 25 millió példányban eladott és 65 nyelvre lefordított The New York Times-bestseller, az Atomi szokások alapján. A világhírű bestseller…
„Ha meg akarjuk változtatni a világgal való kapcsolatunkat, a módszerünk tehát az lehet, ha megváltoztatjuk az intelligenciáról alkotott képünket: hogy hogyan működik, és hogy kinek a birtokában van. Azon a szűk értelmezésen túl, amelyet a techvállalatok…
Maxim Trevelyan, Trevethick vonakodó grófja, átszeli Európát, hogy a vadregényes Albániában felkutassa a nőt, akit szeret. Miután hősiesen megküzdött érte, most puskával kényszerítik, hogy feleségül is vegye. De lehet-e jó férj egy afféle megtért szoknyapecérből,…
A Big Green Egg igazi legendának számít a BBQ-szakértők körében nagy teljesítményének és a NASA technológiával készülő különleges kerámiának köszönhetően. Napról-napra egyre többen fedezik fel az EGG sokszínűségét és praktikusságát, és a profik, illetve…
A mennyei prófécia hőseinek legújabb kalandjai "Nem akarom elbagatellizálni az emberiség előtt álló, óriási feladatokat, csak azt hangsúlyozom, hogy minden egyes embernek szerepe van a megoldásban. Ha megőrizzük tudatosságunkat, ha szemünk rányílik az…
„Életünk közepe táján felébred bennünk az igény, hogy mindazt, amit megtapasztaltunk, valahogy rendszerezzük. Ekkor már tudjuk, hogy időnk nem végtelen, és ahhoz, hogy elkövetkező éveink értékesen teljenek, magunknak is tennünk kell. James Hollis ebben…
Freddy Otash volt az 1950-es évek Los Angelesének hírhedt mindentudója. Korrupt zsaru, magánkopó, fixer, strici, zavaros idők démoni deus ex machinátora, a Bizalmas magazin gátlástalan főnöke. A magazin megelőzte a még nem létező internetet: munkatársai…
Ha szereted a házicukikat, és vágysz egyre, netán nem szereted őket, csak imádsz nevetni, fetrengeni a kacagástól -- akkor ezt a könyvet neked találták ki. Mi történik, ha belepukizol egy kutya képébe? Miért félnek a macskák az uborkától? Van ebben a…
Az élet második fele és Tartalmas élet szerzőjétől „Életünk során számos kérdéssel szembesülünk, és talán mi magunk is kérdések vagyunk. Tűnődjünk el közösen, gondoljuk végig a magunk csodálatra méltóan változatos módján, mi az, ami igazán fontos számunkra,…
Měl milující rodinu, úspěch i život plný příležitostí. Přesto se James Middleton, mladší bratr princezny Catherine, ocitl na samém dně a bojoval s těžkou depresí i sebevražednými myšlenkami. V nejtemnější chvíli ho od osudného kroku odradil pohled jeho…
1. Introduction By Alvin Fats Gonder 2. I Ll Go Crazy 3. Try Me 4. Think 5. I Don T Mind 6. Lost Someone 7. Medley: Please, Please, Please • You Ve Got the Power • I Found Someone • Why Do You Do Me • I Want You So Bad • I Love You, Yes I Do / Strange…
When did astronauts first visit the Moon? Where do astronauts train? What's it like to wear a spacesuit? This book has the answers to these questions and many more, along with photographs, step-by-step illustrations and links to websites with video clips…
This magical collection of Korean myths and legends is presented in an ornate hardback edition with silver cover embossing and stencilled page edges.Step into a world where witches live next door, humans turn into animals and more in this epic collection…
A collection of popular and never-before-seen comics, plus the origin story of everyone's favorite bubble boy, The Odd 1s Out James Rallison has been entertaining fans for years on his insanely popular YouTube channel, The Odd 1s Out. But not everyone…
Proč je tak těžké stát se tím, kým chceme být? Možná už jste zkusili chodit dřív spát, pravidelně cvičit nebo trávit míň času na telefonu. Jenže po pár nezdarech jste ztratili motivaci a vrátili se k nočnímu scrollování na gauči... Co když vám nechybí…
Think you know lots about animals? Think again! Did you know that owls don't have eyeballs? Or that tigers are invisible to their prey? This book contains 100 incredible things about the animal kingdom, full of creatures that glow, build, scheme, dance…
Discover the global number one bestseller and 'political thriller of the decade' (Lee Child). ________________________The President is missing.The world is in shock.Terrorists are planning a devastating attack. And they have help from traitors inside…




























